Nagaarum
Apples

(Aesthetic Death • 2018)
farrrkas
2018. július 18.
0
Pontszám
9

Tizenötödik nagylemezénél tart a veszprémi Nagaarum projekt, és azt kell mondanom, kimondottan jót tesz a lemez fogadtatásának, hogy mostanában legalább egy év eltelik két album között. Kivitelezés és terjesztés szempontjából sem mindegy, mennyi időt szán az ember egy-egy kiadványra. Úgy néz ki, hogy a projekt gyeplőjét kézben tartó T. G. is belátta ezt, mert egyre komolyabb kiadókhoz kerül, ami lehetővé teszi, hogy zenéjét az underground szélesebb köreiben is megismerjék. Már a Homo Maleficus is sokkal igényesebb booklettel jött ki, mint a korábbiak, de a brit Aesthetic Death és NGC Prod együttműködésében megjelenő Apples hatpaneles digipak verzióban kapható, ami újabb előrelépés.

Az Apples fordulópont lehet a Nagaarum diszkográfiában, legalábbis a több szembetűnő változás erre enged következtetni. A női ének felbukkanása az egyik ilyen üdítően új szín a palettán, bár amennyire eklektikus és széles skálán mozog a Nagaarum zenei világa, nem is annyira meglepő a dolog. Nem úgy ismerem T. G.-t, hogy bármi is korlátot szabna az elképzeléseinek. Ha szerinte valami jó ötlet, akkor azt meg is valósítja, és egyáltalán nem foglalkozik műfaji besorolásokkal vagy bármilyen nemű elvárásokkal. A másik fordulat az, hogy ezúttal angolul szólalnak meg a dalszövegek, ami nyilván nyitásként is értelmezhető a globális underground szféra felé, de nem akarnék túlzottan belemagyarázni semmit. T. G. Nagaarumnál sosem lehet tudni, mit hoz a jövő, neki sokkal fontosabb a spontaneitás, ezért messzemenő következtetésekbe nem bocsátkoznék.

A Bandcamp oldalon McFrost HP-s kolléga Nagaarum eddigi életművének esszenciájaként emlegeti az új anyagot, amivel magam is egyetértek. Sőt, szerintem a GuilThee-s időszak is visszaköszönni látszik a dalokban. A dorombot is felvonultató New Tone akár az Eklektikán is helyet kaphatott volna, akárcsak a Varga Betty énekével előadott Edmond. Azért azt ne felejtsük el, hogy a Nagaarum kísérletezős, ambient zenét játszó projektként kezdte, és még a metalközpontúbb lemezeken is jócskán akadtak ambient betétek. A majd’ 70 perces Apples pedig bizonyos értelemben egyensúlyt teremt az ambient korszakos és a metalosabb Nagaarum között. Az utóbbin belül is inkább a doomhoz áll közelebb, de a tempósabb, fémesebb riffelés (Robert) is ugyanúgy belefér a repertoárba, mint a cirkalmas dallamok, hangok, zajok vagy akár a szabadon áramló hangfolyam. A GuilThee-hez még annyiban hasonlítanám az új korongot, hogy itt is szinte dalonként változik a műfaj (na jó, nem épp annyira, mint a GuilThee-ben.) Először az Isaac című szerzeményt volt szerencsém hallani hónapokkal ezelőtt, ám a végtelenül lassú tétel semmivel sem készített fel a lemez többi részére. Nincs két egyforma dal, minden szám újabb kihívás, azonban a Nagaarumra jellemző nyers gitárhangzás, és a rögtön beazonosítható dallamvilág egyetlen összefüggő szálra fűzi fel a lemez összes tételét. Ennek a formációnak ugyanúgy megvan a saját világa, mint például a Doomednak, ami hatalmas erény! Legyen szó zenéről vagy szövegekről, azonnal hallani, hogy ki készítette, kiszámítani mégsem lehet, milyen elemek bukkannak fel legközelebb.

Az Apples koncepciója ugyanúgy a tudományon alapszik, mint a D.I.M. lemez. Volt szerencsém a szövegeket eredetiben, magyarul elolvasni, és továbbra is az a véleményem, hogy az underground mezőny teljes egészét figyelembe véve is roppant egyedi megközelítésű sorokról van szó. T. G. Nagaarum egzakttudományok iránti szeretete töretlen, az alma nyilvánvalóan a tudomány szimbóluma, a címben lévő többes szám pedig több tudósra utal. Isaac Newton, Edmond Halley és Robert Hooke élete, munkássága, felfedezései és törekvései köszönnek vissza a dalszövegekből, meglehetősen tömören. Íme a Halley-üstökösről tett jóslat az Edmond című dalban, magyarul:

„Megmondom nektek felebarátim
hosszú emberöltő, s újra jő.
Hetvenhat év lesz mindössze,
de visszatér a hideg kő.”

Egyáltalán nem vokálközpontú a lemez, de ami hallható, az sokrétű. Az acsarkodós, recsegős hangnem háttérbe szorult, csak a Prism két sorában és a Robert című dal egy részében hallható. Mindez a tiszta ének malmára hajtja a vizet, de másképp, mint azt gondolnánk. Senki se számítson egyértelmű, harmonikus, „otthonosan” csengő énektémákra. Többnyire atipikusak, szokatlanok, elég csak a Prism első néhány sorát meghallgatni. De vannak egészen meglepő húzások is. Például a Robert című tétel második szakasza. A szándékos amatőrséggel előadott néhány sor hallatán az embernek az az érzése, hogy T. G. neurotikus antiéneke valamilyen mélyről fakadó ösztönös primitívség megnyilvánulása. Az Isaac ennek az ellentéte, T. G. hangjában rengeteg az érzés, és itt-ott olyan árnyalatokat is bemutat, amilyeneket még sosem hallottunk tőle. Maga a dal pedig hibátlan! A fájdalmasan lassú, szívbemarkolóan vontatott első részben a zene remekül kihangsúlyozza a vokál drámaiságát. A narrációkkal kiegészített űrbéli, hangulatos középrész pedig gyönyörűen torkollik egy szép szólóba, magas tónusú, fülbemászó dallamokba, és ezzel egyidejűleg mély, forgószélszerű gitártémába, amiből sokkal többet el tudtam volna viselni. Végigfut az ember hátán a hideg! Egyedül azt nem értem, miért kellett azzal a vibráló hanggal lezárni, szépen egybefolyhatott volna a Celestial Mechanism című ambient lebegéssel.

A New Tone-ban (A Newton áthallás nem lehet véletlen…) hallható kalapáló dobolás tovább erősíti bennem T. G. zsigeri, ösztönös erők iránti kötődésének feltételezését. Mégis, a doromb abszurditása és a furcsábbnál furcsább hangok közepette valahogy összeáll a kép, és működik a dolog. Ahogyan működik a lemez ambient oldala is. Aki lélekkel hallgat zenét és nem boncolja a hangokat atomjaira, beazonosítva minden effektet (ami mellesleg kiöl minden varázst a zenéből), annak képek jelennek meg csukott szemei előtt. A tanulmányaiba révedt Newton választott magánya és tudásszomja, a sötét tengeren hajózó Halley égboltja, Hooke megrögzöttsége, mizantrópiája, számításai fölött görnyedő háta. A különböző zajokkal megtűzdelt postos, atmoszferikus ambient dalok, dalbetétek, hangulati elemek, instrumentális részek a rejtélyekkel teli középkor hatalmas sötétségébe kísérnek, amelyben az ének, a dalszövegek, a fémes, karcos riffek a sötétségben felgyúló fényeknek felelnek meg. Az egyik legragyogóbb ilyen fény az Edmond című üstökös és azon belül is Varga Betty varázslatos éneke. Ahogy másoknak is, nekem is rögtön Anneke jutott eszembe Betty mennyei hangját hallgatva. Éteri, selymes hangszíne, csodás dallamai nemzetközi szinten is a legnagyobbakéval veszi fel a versenyt. Csak remélni tudom, hogy a jövőben több szerephez jut a Nagaarumban.

Bár több dalban hallható narráció, ezekről nem szeretnék szót ejteni, ahogyan a szövegek angol fordításáról sem, mivel ezekhez nekem személy szerint is közöm van. A borító azonban megérdemli, hogy külön megemlítsem, mert egyértelműen a legszebb a Nagaarum gyűjteményben.

Apples by Nagaarum

Annak, aki most ismerkedne meg a Nagaarum világával, mindenképpen az Apples lemezt adnám a kezébe, de óva inteném, hogy kemény dióval lesz dolga. A hagyományos megközelítés nem vezet sokra, lennie kell egyfajta nyitottságnak a metalon túlra, fogékonyságnak a pszichedelikus hangulatokra, befogadóképességnek a szokatlan, a nem egyértelmű felé, a lemez bármilyen aspektusára vonatkozóan. Mindennemű elvárást félre kell tenni, és fejhallgatóval többször is neki kell vágni ennek a rögös útnak. Newton egy tengerparton játszadozó gyermekhez hasonlította magát, aki előtt „az igazság nagy óceánja egészében felfedezetlenül terül el”. Felületes meghallgatással ez a lemez is felfedezetlen óceán marad. El kell mélyedni benne, hogy az ember ráleljen a szép kavicsokra…

Depeche Mode Depeche Mode
március 25.