Hekatomb (2018)

    Az 1990 óta létező, ugyan igencsak sok tagcserén átesett Marduk a black metal atomórájaként szállítja megbízható, gyakorlatilag hasonló minőségben, felfogásban gyártott lemezeit és ez így van jól. Sokkal kézzel foghatóbb bármely más hasonló kort megért társánál, nevük egyértelműen garancia a szélvész tempókkal, végeláthatatlan sivársággal és kegyetlenséggel átitatott fekete fémre. A kezdetek óta dalszerzőként, főnökként funkcionáló Morgan a jégpáncélba zárt, sérthetetlen sötétség mellett nemcsak saját elméjének borzalmaival táplálja ugyanakkor a Marduk pokoli kemencéjét, hanem mindig ideális és hiteles társakkal pótolja az épp kiégőfélben lévőket, hogy a banda csillaga sohase essen egy szint alá. Hogy miért épp a Mardukot éltetem egy Funeral Mist nevű projektről szóló cikk elején? A válasz nagyon egyszerű: ez a szintén nem újkeletű próbálkozás (1993-ban indult útjára) ugyanis Arioch, másik nevén Mortuus egyszemélyes rémálma, melynek demókkal tarkított múltjában is olyan nevek fordultak meg segítségként, akiket ma Dark Funeral, Watain, Corpus Christii, Thyrfing diszkográfiák esetében találhatunk meg. Hosszadalmas történelme, kultikus figurák átjáróháza ellenére a Funeral Mist mégsem ontotta magából úgy a lemezeket mint a nagytestvér, melyhez a több szálon is kapcsolódó Mortuus már 2004-ben csatlakozott és azóta is helyt áll a mikrofon mögött. Még a forgács sem ontja róla a cikkeket, főként, hogy általában nincs is miről, legutóbb emp kritikájában hallhattatok róla 2009-ben a zseniális Maranatha lemezt illetően, aminek folytatására majd tíz évet kellett várnia a rajongóknak.
    Ezúttal sem volt szem előtt a lemez kiadásának reklámozása, népszerűsítése, az biztos, mivel nem sokkal a Viktoria előtt került ki Mortuus műhelyéből, ráadásul a bandcamp oldalon azonnal meghallgathatóvá is lett téve. Minden hangszer az énekes nevéhez fűzhető, egyedül a dobok mögé ültette be szintén régi harcos társát, Lars Broddessont (Marduk, Excessum, The Ascendant). Az egyszerű, de hatásos borítót díszítő, valamint kötelező sátánista elemekkel tarkított logó alatt pedig nem semmi dalcsokor sorakozik a feketefém kedvelőinek, akinek tetszett Morgan újabb agymenése, annak a Hekatomb lehet az igazi desszert. Több helyen olvastam, miszerint ez a lemez olyan, mint a Viktoriára fel nem fért dalok gyűjteménye és sok a hasonlóság, ami valóban igaz, de még így is megvan a kiadvány egyedi hangulata, sajátos vonásai. Nem ikrekről van tehát szó, sokkal inkább testvérekről, akik hasonló nyomvonalon készítettek el egy-egy nagyszerű produktumot. Ráadásul, és most fognak a Marduk rajongók felhorkantani, szerinem a Hekatomb még Morgan lemezénél is jóval sötétebbre, néhol pedig egyenesen izgalmasabbra sikerült köszönhetően egyazon személy több arcának. 
 

    Persze a tempóból és pusztításból ismét jelesre vizsgázott az anyag, ennek legjobb példája a nyitó In Nomine Domini, ahol a késszúrásokként érkező rövid gitártéma pillanatok alatt bővül világot felemésztő forgataggá és amint unalmasabbá válna a darálás, azonnal érkezik rá valami lassabb, de még nyugtalanítóbb megoldás. Lars egyértelműen mestere az ide szükséges dobjátéknak, Mortuus pedig jó szokásához híven változatosan szórja az átkokat föld alól kiemelkedett, alvadt vér festette pulpitusáról. A háttérben megbújó, rettentően hatásos kántálások, jajveszékelések szintén állandó résztvevői a lemeznek, aminek csúcsai az időnként előbukkanó gyermekhangok és kórusok. Ilyen hangulati elemek görgetik tovább a Naught But Death című lassabb, de folytogató tételt, majd a lemez első harmadát jelentő "könnyed" darabokat zárja a Shedding Skin monumentális kaszabolásával. A viszonylag rövidebb (4-5 perc) dalcsokrot egy újabb hármas követi a Cockatrice, Metamorphosis, Within The Without címekkel, melyből az első kettő igencsak hosszúra sikeredett. Ezeken a dalokon sokadszori hallgatásra is őrlődöm, hogy melyik lehet a legjobb, de minden egyes ismétlés után másik nyeri el a tetszésemet. A már-már kötelezően erős kezdés után jóval mélyebb, tartalmasabb dalok ezek, egyenes ágú összeköttetésben a legjobb hagyományokkal, igazi klasszikusokkal. Az embertelen sebességig felpörgetett Hosanna után a záró Pallor Mortis szintén hatásosan borzolja a szőrszálakat az ember hátán.
    Méltatlanul hátul kullog ismertséget illetően a Funeral Mist, aminek nem túl izgalmas neve, lemezszegény történelme bőven rászolgál arra, hogy az ismertetőben szereplő banda rajongói nekivessék magukat és utána elégedetten törölgessék meg a szájuk szélében még megmaradt húscafatokat. A teljes kiadvány elérhető tehát, teszteljétek
 
Funeral_Mist_Hekatomb_2018
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.In Nomine Domini
2.Naught But Death
3.Shedding Skin
4.Cockatrice
5.Metamorphosis
6.Within the Without
7.Hosanna
8.Pallor Mortis
Írta:
boymester
2018. július 21., szombat, 19:46
Facebook:
McFrost1977 2018. július 21., szombat, 20:03
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1538
B@sz@tt jó album, ajánlom a feket fém hívőknek!
Kísértetiesebb mint a Marduk, én ezt mondanám rá.
Köszi!
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.116 seconds to render