Mordor
Darkness...

(Pagan Records • 2018)
boymester
2018. július 22.
0
Pontszám
9
   Lengyel körökben igencsak jelentős helyen, műfajának legjobbjai között tartják számon az 1990-ben indult Mordor zenekart, ami megalakulásának évtizedében három kiadvánnyal járult hozzá hazája zenei világának szélesítéséhez, mindhárom alkalommal más szemszögből. A banda számára azonnali underground hírnevet hozó Nothing… demón például a progressziótól sem elzárkózó death/doom metalt találhatott az arra érdemes hallgatóság, a legnagyobb sikereket hozó bemutatkozáson pedig megjelentek a későbbiekben még nagyobb hangsúlyt kapó gótikus, darkos elemek, valamint egy olyan, esetenként vészjósló black metalra hajazó atmoszféra, ami teljesen a zenekar sajátja. Igazi kelet-európai szívsanyargatást vittek véghez letisztult eszközökkel a 97-es The Earth lemezen, hogy aztán eltűnjenek a világ szeme elől. Az eltelt évek folyamán az eltűnés tényleges volt, nem kapcsolódtak hozzájuk egyéb projektek, kitekintések, pusztán a Mordor emléke, mely épphogy bevésődni készült a hallgatóság elméjébe, máris fakulni kezdett ennek köszönhetően. 2014-ben azonban a két legrégebbi tag, Jacek Woszczyna gitáros és a jellegzetes orágnummal rendelkező Pawel Zieliński elérkezettnek látta a visszatérés idejét (ők ketten alkották a banda elődjének számító Black Covent, ami nem hagyott maga után hanghordozót 1988 és 1990 közötti időszakából). Maguk mellé toboroztak még két, a bandában kevesebb időt töltött, de a kezdetekkor felbukkant őstagot, mint például a Nothing… születésében segédkező Pawel Midera gitárost és Dariusz Boral billentyűst. A bandába el kellett némi vérfrissítés is, így kerülhetett ide a már bizonyított dobos Pawel Pietrzak (Deus Mortem, Thunderbolt, Infernal War) és az újonc basszer, Bartosz Żyngiel. Az újjáalakulást valamennyire az is ösztönözhette, hogy a Witching Hour Productions néhány éve újra kiadta a zenekar minden eddigi kiadványát. 
 

    A lengyel brigád esetében egyértelműen kijelenthető, hogy akárcsak a jó bor, a korral nemesedtek, mivel a friss lemezzel jelentkező Mordor minden korszakának minden elemét, legfőképp saját hangját belesűrítette az ismételten érdekes festmény alá rejtett, valamint egyszerű címmel ellátott Darkness… lemez dalaiba, amiből szám szerint hatot kapunk. A külcsín egyébként ezúttal Arkadiusz Zając grafikus munkáját dicséri, akinek portfólióján látszik, hogy H.R. Giger munkássága is nagy hatással volt rá. Mindezt emberbarát, háromnegyed órás játékidő keretében, ami már kevésbé tűnik könnyednek, miután az első hangokat ráakasztottuk figyelmünk kampójára. Félelmetes sötétség nehezedik ránk már a Darkness Falls alkalmával is, ahol a zenekarra szintén jellemző, szabadon áramló dalszerkezet mintapéldájával is találkozhatunk. A tiszta ének, baljós morajlás és vastag billentyűszőnyeggel alátámasztott melankolikus doom pillanatok alatt átvált gyűlölettől fűtött death metal meneteléssé, rémálmok megtestesítőjévé. A dal közepén egy brutális, menetelős riff karol belénk, hogy bevezessen minket egy ambientes, elektronikus útvesztőbe, ahonnan ismételten csak a gyűlölet jelent kiutat… Imádom a nyitó dalt, mert nagyon okosan lett előre helyezve, igazi mézesmadzag a hallgató számára, aki könnyed sokkot kaphat akkor, amikor a L.U.C.I.F.E.R gyakorlatilag rárúgja az ajtót. Zieliński szinte a végtelenbe engedi ki félelmetes bömböléseit a többségében gyors, időnként satuféket vevő tételben. Ez a 90-es évek legjava, mai hangzással párosítva. Olyan, mintha a filmeseknek végre sikerülne egy 80-as évekbeli filmet a mai technológiával úgy felújítania, hogy ne maradjon utána a nézőknek hiányérzete a minőségvisszaesés miatt (erre még nem volt példa). Címe ellenére ennek a dalnak az „őrültebb” testvére a Melancholy, ahol több lassulást kapunk, azonban az élesebb hangot ütő gitárok még fagyosabb hangulatot teremtenek. A gótikusabb borongás tér vissza az Eleven menetelésében, dallamosabb témáiban, de megkönnyebbülést a ránk nehezedő sötétség elől ez sem jelent. A folytonos változatosság felé forduló arcát 21 év elteltével sem vetkőzi le a Mordor, mivel az Incalculable Sadness ismételten fekete fémre hajazó aprításába nem szégyelltek indusztriális hangokat belefűzni, természetesen sikerrel. A lemez végén a Dark Room emlékeztet minket, hogy azért még death/doom metal a játék neve, még ha annak mordori értelmezésében is. Tökéletes lezáró tétel, felvonultatva mindent, amiért a korábbi dalokat is kedvelhettük.
    A Runemagick, Doomed, Hamferð és Monolithe nemes társaságához igyekszik felkapaszkodni az új Mordor, hogy az év végére a „csak egy maradhat” küzdelemben a legjobb death/doom lemezzé válhasson. Ugyan minden banda csavar egyet a műfajon a maga módján, de a lengyelektől azt sem vitathatjuk el, hogy gyökereikhez kapaszkodva, ennyi idő után is mernek más utakat keresni, ami minimum tiszteletre méltó. A lemez egyébként teljes egészében meghallgatható már a kiadó bandcamp oldalán. 
 
Depeche Mode Depeche Mode
március 25.