Tomorrow's Outlook
A Voice Unheard (2018)
   
   Hála kismillió levélnek és a forgács közbenjárásának is, szinte mindig kapok valami újdonságot a postaládámba, digitális és fizikai formátumban, bár manapság az előbbi a jellemzőbb. Elfajultak odáig a dolgok, hogy ez napi 1-2 új lemezt jelent megjelenés előtt, amiről gyakorlatilag lehetetlen cikket írni, maximum ha főállásban húznám az igát... A mennyiség mellett ugyanakkor bezúdult sok olyan lemez, amiről életemben nem hallottam még és ha nincs ez a sok lelkes kiadó, akkor ez meg sem változott volna. Szerencsére pont annyira szeretem a felfedezés lehetőségét és úgymond „kukabúvárkodást”, mint magát a zenehallgatást, így sokszor a legváratlanabb helyeken bukkanok igazi kincsekre, máskor pedig a sok pozitív értékelés megtekintése után kell lerugdosnom egy-két erőteljesen középszerű anyagot, amelyek mögött azért rendesen beindult a média gépezet is, mely nem állítja, hanem gyakran tényként kezeli egy produkció megkérdőjelezhetetlen minőségét és létjogosultságát. Erről szerencsére nincs szó, legalábbis nagy támogatásról, a norvég Tomorrow’s Outlook esetében, de talán eleget elmond a lemezről a tény, hogy meló közben kezdtem el hallgatni és elfoglaltságom okán hagytam pörögni újra és újra, mígnem gyakorlatilag egy szintre került a hétköznapi környezeti zajok szintjével. Mindegy volt, hogy szól-e, vagy sem, mert olyan tucat heavy/power kópiaként tengeti életét, ami nem szégyell lopni a műfaj dicső múltjából és legendás előadóitól.
 

    Az is hihetetlen, hogy mindehhez a rettentően gyenge 34613 című bemutatkozásuk után segítségként megnyerték maguknak az egykoron szebb napokat látott producert Roy Z személyében, aki azért már helyrerázott pár karriert élete során (dolgozott Bruce Dickinsonnal, Rob Halforddal és olyan hard rock legendával, mint Glenn Hughes). A kezdetek után gyakorlatilag földbe állt zenekar meglévő három tagjához összetrombitált egy nagy adag vendéget, akikkel alaposan átnyálazták a műfaj alap lemezeit, hogy aztán minden manírjukat lemásolhassák, hadd örüljön az összes 20 éve piacos Iron Maiden pólóban feszítő heavy metal rajongó. A frissesség, kreatívitás helyett akad egy jó nagy adag sznobizmus, mert foggal-körömmel ragaszkodnak valamihez, amit talán sosem létezett...
    A cél érdekében megfelelően belőtték a régi módi hangzást, a menetelősnél alig gyorsabb, nagypapás heavy lüktetést, hozzák az ikergitárokat és az innen-onnan elkerülhetetlenül ismerősnek csengő témákat, legvégül pedig az egészet ráültették egy félig-meddig koncepciót magában foglaló történetre, amely egy sötét közeljövőt vizionál. A produkció végezetül egyetlen dolgon áll vagy bukik hamis progressziója és langyossága mellett: a vokális teljesítményen és az emlékezetes, fogós dallamokon, amiből legalább sikerült párat összekalapálni a lemezre, hogy ne kelljen azonnal a lombtárban folytatnia pályafutását a gépemen. Egész kellemes hallgatni ugyanis Tony Johannessen (Thunderbolt), Scott Oliva (Oceans Of Night, Reverence, Wind Wraith), Ralf Scheepers (Blackwelder, Primal Fear) hármasát attól függetlenül, hogy kórusokban, önálló sikolyokban tisztelegnek-e a már említett Dickinson és Halford életműve előtt. Főnöknek, dalírónak megmaradt a banda korábbi kemény magja, akik közül Andreas Stenseth ragaszkodik leginkább a zenekar működéséhez, mivel ő végzi a dalírás nagy részét. Annyira azért nem bízhatnak a munkájában, ugyanis a kiadványt bónusz tételekkel, feldolgozásokkal duzzasztották egy óra fölé, ami, ha figyelünk is rá, rettentően fárasztó és két-három dal után már erősen önismétlő.
    Azért vannak itt kevésbé savazni való dolgok, mint például a kezdő Within The World Of Dreams, amire a példaképek és koppintott zenekarok is büszkék lehetnének. Kő egyszerű Maiden dal, de olyan, ami elfért volna az angolok valamelyik lemezén is jó kis refrénjével. A túltolt gitárszólót persze egy Murray-Smith páros élvezhetőbben oldotta volna meg, de ők sem voltak soha tévedhetetlenek… Hasonlóan jó lett a lemez második felén a Fly Away, valamint jól esett az Asia feldolgozás (Slave To The Evil Force), mint az album egyetlen dala, ahol valóban felfedezhettünk néhány progresszív metalra is emlékeztető elemet.
    Akkor tudom ajánlani ezt a lemezt, ha úgy várod a következő Maiden kiadványt, bulit, mint kisnyugdíjas a Szomszédok rebootját a nosztalgia faktor miatt. Kellemes állóvíz tapasztalt zenészek közreműködésével, aminek létezéséről lehet, hogy ti is csak itt szereztek tudomást… Persze ennek az anyagnak is megvan a célközönsége, nekik még legalább száz hasonló albumot kívánok (évente). 
 
Tomorrows_Outlook_A_Voice_Unheard_2018
Kiadó:
Stílus:
progos heavy/power metal
Értékelés:
 
Pont
: 5.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Within the World of Dreams (05:02)
2.Descent (05:20)
3.Through Shuttered Eyes (04:02)
4.A Voice Unheard (05:34)
5.Outlaw (05:32)
6.Times of War (06:55)
7.The Enemy (06:40)
8.One Final Prayer (05:58)
9.Fly Away (05:56)
10.Nothing Shall Remain (06:59)
11.Darkside of Aquarius (Bruce Dickinson cover) (06:53)
12.Slave to the Evil Force (Aria cover) (06:52)
Írta:
boymester
2018. szeptember 13., csütörtök, 17:58
Facebook:
Alms - Act One (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 20:20
EVIL-LŸN - Disciple Of Steel (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 10:23
Manacle - No Fear to Persevere... (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 23., hétfő, 11:10
Stormwolf - Howling Wrath (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 22., vasárnap, 12:26
Traitor's Gate - Fallen (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 19., csütörtök, 10:33
Koncertek
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.042 seconds to render