Magnacult
Synoré

(Rusty Cage Records • 2007)
viribusunitis
2007. augusztus 24.
0
Pontszám
6

Egy valamirevaló metálarc számára a deathmetal lassan olyan szimbóluma lesz Hollandiának, mint a szélmalom, a tulipánok, a sajt, a fapapucs vagy a könnyű drogok. Ez az ország az európai színtér talán harmadik metal nagyhatalma, mondjuk a skandináv államok és Németország után, a lengyelekkel holtversenyben. Nos, innen származik jelen ismertető tárgya, a Magnacult zenekar is.

Az öttagú csapat 2005-ben alakult és ez az első publikus anyaguk, ráadásul azonnal Rusty Cage Records-nál. No, nem mintha akkora dolog lenne ennél a kiadónál dolgozni, de például náluk van a Cypher és az Obsidian valamint jó néhány németalföldi – mára már többnyire inaktív – metálbanda is. (Defender, Hammerhawk, stb)

Mutatós kis tokban érkezett a cd. Hamar be is üzemeltem és kikapcsolva a külvilágot annak a rendje és módja szerint nekiálltam birkózni vele. Szó szerint birkózni, mert az előzetes Myspace-es minták alapján nehéz hallgatnivalónak ígérkezett. Bizony, be is igazolódott minden előzetes félelmem. Ez egy igen lassan befogadható, kevesek megértésére számot tartó anyag lett. Sok meghallgatás után is ezt mondom! Valószínűleg bennem is hiba van, de képtelen vagyok egyedül elvinni a balhét.
Ez a lemez a maga erényei ellenére is csupán erős közepes. Hiába van a mérleg egyik serpenyőjében az újító szándék, a kissé matekos megközelítés, a jó hangszeres teljesítmény és a méregerős megszólalás, ha a másikban ott lapul a kiforratlanság, a felesleges témahalmozás, a maradandó momentumok hiánya, a bántóan közepes szerzői véna. A tíz dalból talán hármat tudnék kiemelni, mint az átlagosnál jobbak. Ilyen az ötös Inside Will Guide, a duplalábgépes Identity 676 és a befejező, dallamos hangmintákkal operáló Line of Attack. A többi hosszabb-rövidebb idő után elfárasztja a hallgatót. Egyrészt hamar elveszti az ember a fonalat a sok és sűrű témahalmozás közepette, (szürke szamár effektus, hehe!) másrészt azért ezek a dalok felépítésükben, hangulatukban nagyon hasonlítanak egymásra. Az énekes Sebastiaan sem az a dalos pacsirta, vokális teljesítménye sablonos és egysíkú.

Ezek ellenére nem szabad leírni a zenekart. A következő albumon biztosan érettebb és összeszedettebb dalcsokorral fognak előállni hollandus barátaink. Addig is a Meshuggah és egyéb komplex thrash rajongók tehetnek velük egy próbát

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.