Megszokhattuk már, hogy Brazíliából minőségi csapatok kerülnek ki a súlyosabb zenék minden szférájából a HC-től egészen a grind és gore betegségig. Most ismerkedjünk meg a Lethal Conflict jóvoltából egy fiatal curitibai brigáddal. Az Anmod 2005-ben alakult, de valójában sokkal régebb óta aprítják a belsőséget, hajdanán még Fornication néven. A mai három tagot számoló formáció igazából az előbb említett csapat újraalakult leszármazottja, talán ezért is használják ennyire masszívan a hangszereket, hiszen így számolva már 12 év van mögöttük s talán éppen ezért volt rá lehetőség, hogy mindenfajta felvezetés-bemelegítés nélkül (split, promó, demó és EP nélkül) megbízzon bennük a Deity Down Records és kapásból az első nagylemezzel indíthattak a brazil srácok. Zeneileg a szuggesztív brutal death metal, minimális gore fertőzte grindcore csépelést kapjuk, tehát a pengeszántós – hátul apu kisműhelyében macskát és tyúkot nyúzok meg, mert kezdő boncsegédnek neveztem ki magam arcoknak lehet egykönnyen favoritjuk...
Ilyesmi zenéken nőttem fel, s mind a mai napig a grindcore egyik vezető műfajom, melynek rombolásában szívesen veszek el, hogy aztán a pusztulás megmaradt martalékaiból egy üveg tartalmával leöblítve összeszedjem magam egy újabb napra. S mégis, valahogy a brazil hármas zenéje nekem túl értelmetlenek és túlságosan is durvának tűnik, mintha Johnny R.R. nem élő dobos lenne, hanem egy rohadt gép, ettől függetlenül akadnak lassabb, vagy jobban átérezhető részek, de az alapvető vonal az ütlegelő pergő és a szaggató riffek, melyek valahogy soha se akarnak valósan összeállni. Hallhatunk olyan kiállásokat, amelyekkel hajdanán méltón szerzett hírnevet a Cannibal Corpse. A gitárok, mint valami emberfeletti láncfűrész az oldalunkba mar és sebességgel és erővel megrántva hihetetlen gyorsan megcsupaszítja kalcium és magnézium préselte csontjainkat az inak burkától. Ez egy tömegmészárlás, technikailag amúgy nagyon jók, és a dalok komplex szerkezetére is fény derül, amikor néhol kiállásokat, vagy belassulásokat kapunk – a hangzás jó, ám ennek ellenére összességében így is egy értelmetlen csörtetést kapunk, amiben se lélek, se test, csak rombolás és szaggató pattogás (a pergők hangja egyenesen idegesítő és ugyanez mondható el Hernan Oliveira orgánumáról is).
Nem nagyon akarom őket hasonlítani egy csapathoz se, mert a minőségi gorecore-ok mások, az átlagosan felfogott brutal death metalnál durvább, míg a grindcore csak tényező, de nem alapkoncepció. Ha zenekar neveket írnék, hogy beállítsam pár pillér közé akkor vagy pejoratívan determinálnám (mert szintén súlyos, de ennél értelmetlenebb és tudás terén is gyengébb kis csapatokhoz hasonlítanám) vagy felmagasztalnám (hiszen nagy nevek merülnének fel, melyekkel szemben pedig nem állná meg valósan helyét az Anmod). Tehát marad a nagy semmi, ami akkor következik be, mikor a brazil fiúk az utolsó végtagot is ledarálták és a semmibe vész ez az öncsonkítás több mint fél óraja, a maga 12 db kicsorbult szikéjével együtt.