Neokhrome – Stellar Outcast videopremier

 Mint arról már korábban beszámoltunk Nektek, a debreceni Neokhrome zenekar, mely először death/black metal műfajban tevékenykedett, most pedig átállt a némileg alternatívabb black metal vonalra, kiadta 2012-es évben a Perihelion nevű nagylemezét. A mai nap folyamán az album második nójátából, a Stellar Outcast-ból készült videót publikálták a srácok, nézzétek, hallgassátok, élvezzétek!
„A lemez design-jához hasonlóan itt is az volt a célunk, hogy „megjelenítsük” a zenét képekben és színekben, így koncert, zenekari imidzs, vagy hangszerdemonstráció helyett inkább azt próbáltuk képernyőre vinni, amit számunkra jelent ez a dal. A klip elkészítésében oroszlánrészt vállalt Krizsai Norbert és a Plus Media.
A lemezünk nemzetközi promóciója nagyon jól halad, számtalan külföldi és hazai oldalon, illetve magazinban méltatták az anyagot, folyamatosan futnak be az újabb ismertetők. Mivel már most a következő lemezünkön dolgozunk, ezért kevés koncertet tervezünk erre az évre. Jó hír ugyanakkor, hogy májusban két alkalommal is láthatnak minket az érdeklődők, 10-én Kazincbarcikán, 11-én pedig Budapesten lépünk fel a tervek szerint. Aki pedig lusta torrentezni, hozzájuthat a lemezanyaghoz CD-n, van még nálunk pár példány.”


Neokhrome – Stellar Outcast videopremier (3 komment)