Zord – hírlevél

A  miskolci Zord zenekar második, „Thorns & Wounds” című albuma, és az ehhez kapcsolódó hírekből állították össze friss hírlevelüket:

 „Sikeresen túl van a miskolci Zord zenekar a „Thorns & Wounds 2014” turné erdélyi szakaszán, ahonnan rengeteg élménnyel és új ismerőssel gazdagabban tért haza a banda.
Az április 17-i nyitó bulin, az év elején új helyre költözött, csíkszeredai, AMI Clubban fergeteges hangulat volt, a szép számban megjelent közönség végigzúzta a Zord, a Went a Gore Thrower, illetve a helyi L.S.D. (Loud Sound Dealers) műsorát.
Másnap, április 18-án, Székelyudvarhelyen, a volt Thunder Rock Clubban tolta a három magyarországi metal horda. Itt a vendég a Mental Decay volt, amely csapat a saját számok mellett számos thrash legenda (pl. Metallica, Anthrax, Sacred Reich stb.) feldolgozását vezette elő. A koncert legvégén igen nagy lett a népsűrűség a színpadon, mivel az este során fellépett összes banda tagjai együtt gitározták, dobolták, üvöltötték el a Motorbreath, illetve a Got the Time című metal remekműveket.

A szombati (április 19.) koncertre a kolozsvári La Tevi Pubban került sor, amely a városközponthoz igen közel, a főtértől ötpercnyi sétára, ideális helyen található. A hihetetlen mennyiségű és sűrűségű cigi füstben, a brutálisan megszólaló hangosításnak és az intenzív muzsikának köszönhetően ezen a koncerten is remek hangulat alakult ki. A fellépők a késői kezdés ellenére is igencsak odatették magukat, és az igen lelkes közönség is mindvégig nagyon aktív volt.
Májusban folytatódnak a Zord Thorns & Wounds” albumának megjelenéséhez kapcsolódó klubkoncertek, május 3-án a révkomáromi Rock Club 25-ben lép fel a miskolci thrash banda, 24-én hazai pályán, a miskolci Corner Stage Pubban, majd június 5-én Budapesten, a Josefina Blues Bell-ben zúz a banda.”