Angerseed – friss hírlevél


Peter D. Maniak
és az Angerseed küldte friss híreit Debrecenből:

„MÚLT, JELEN, JÖVŐ…

Mivel az utóbbi időben inkább csak a saját oldalainkra posztoltunk, egy összefoglaló hírcsomaggal jelentkeznénk most. A tavalyi, zenekari szempontból igen sikeres évünk értékelésénél azt írtuk, hogy idén reményeink szerint minden téren fentebb tudunk majd lépni. Ez a kijelentés utólag sem tűnik elhamarkodottnak, hiszen annyi már az év elején biztos volt, hogy a 2014-es évünk minden eddiginél intenzívebb lesz minden szempontból! Ez főleg a koncertek gyarapodásán mérhető le leginkább, folyamatosan szerveződnek az itthoni és határon túli, kitűnőnek ígérkező bulik, azaz egyre több helyre tudunk eljutni évről-évre. Több koncerten túl vagyunk már idén is, nyáron pedig újra sok helyre eljutunk majd, és folyamatosan jönnek az új dátumok is. A jelen pillanatban lefixált nyári bulikat lásd alul!

Fontos továbbá, hogy a „Dawn of a New Kingdom” EP utolsó mementójaként egy klipet forgattunk a lemez egyik dalára, mely egy ún. image-klip és hűen visszaadja a banda zenéjének és előadásának zabolátlan energiáját.
A klip hamarosan debütál majd, az első trailer pár napon belül látható is lesz. Az új dalokkal is jól haladunk, terveink szerint 2015 elején kezdünk neki első nagylemezünk felvételeinek, addig is a koncerteken bemutatunk jó pár dalt a készülő anyagról. A régi anyagok pedig a legfontosabb digitális letöltő oldalakon is megtalálhatóak már, erről később részletesen is hírt adunk. „

Találkozunk a nyári koncerteken:
_ELVALASZTO_

07.09. PÉCS, MALOMVÖLGYI ARBORÉTUM – RockMaraton Fesztivál 17:00
07.12. DEBRECEN, VEKERI TÓ – Vekeri Fesztivál 20:00
07.19. SZATMÁRNÉMETI/Satu Mare (RO) – DOWNTOWN PUB
07.25. BALATONSZEMES – Rock Part ’14 Fesztivál 16:00
08.02. NAGYCSALOMJA/Veľká Čalomija (SK), AMFITEÁTER – Metal Forever Festival
08.08. NYÍREGYHÁZA – ROMKERT RETRO SÖRÖZŐ
08.15. NYÍRBÁTOR, MHSZ – DeathCrew Metal Fesztivál