Sonic Rise – EP infók

Arról már koorábban is beszámoltunk, hogy a Sonic Rise második, You Can’t Bury Me című anyagán dolgozik. Az EP stúdiómunkáinak második fázisáról küldtek egy videót, valamint néhány sorban össze is foglalták az aktuális helyzetet:



„A dobokat az FHT stúdióban vettük fel a régi dobosunkkal Gegével. Most megtörtént a gitár és a basszgitár sávok rögzítése is. Ezt a fázist nem profi hangstúdióban oldottuk meg. A Sublime Pickups hangszedők hivatalos felhasználói vagyunk és a gyártóval, azaz Kurtács Andrással baráti a kapcsolatunk. Bandi remekül ért a technikához és a hangzásokkal is képben van. Tudja jól, hogy mit akarunk, ezért az ő műhelyét rendeztük át ideiglenes stúdióvá. Nagyon jó hangulatban két nap alatt felvettük a sávokat, amelyek már el is jutottak az FHT-be.
Október végén felvesszük az énekeket és Fidóval karöltve nekiugrunk a végső hangzás kikavarásának.
Készül a lemez borítója is, mivel fizikai formában is meg fog jelenni az új EP, várhatóan november derekán. Bemutató koncertet nem igazán tervezünk, hiszen régóta nyomjuk már ezeket a nótákat. Furcsa is, hogy fordított a helyzet. Más bandák írnak egy lemezt és megkoncerteztetik. Az új anyag, akárcsak az első EP, leginkább a Sonic Rise indulásának és első időszakának a lenyomata lesz.”

Végül pedig a You Can’t Bury Me (EP) dalai:

1.Intro
2.My Faith
3.Money
4.You Can’t Bury Me
5.After All
6.Do Not Complicate
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.