Magor – új szöveges klip



Megjelent a második hivatalos videó a 2007 óta létező jászberényi Magor első nagylemezéről, melynek címe „Nem Kértem”. A szülőkkel való rossz kapcsolatot, elnyomott gyermekkori fájdalmakat körüljáró dalhoz a No Total Films készített animált szöveges videoklipet.
A zenekar első nagylemeze, amit a SuperSize-ban rögzítettek továbbra is elérhető a márciusi Hammerworld mellékleteként országszerte az újságárusoknál,
Az EDGE Records gondozásában megjelent teljes egészében meghallgatható a zenekar Youtube csatornáján.



A lemezen a második dal a „Nem kértem”, ehhez mutatott be most új animált szöveges klipet a csapat.
Speck Roland frontember a Nem kértem című dalról: „Hú, ez egy kényes téma. Mondjuk úgy, hogy egy 20 éves gyerek érzéseit mondja el a szöveg a családról, egy elég régi szövegalapból született. De nem akarok, és nincs is jogom pálcát törni senki felett, mert nem tudom, hogy én egy adott szituációban hogyan viselkednék szülőként.
Durva szöveg, durva zenével. Van itt minden blastbeat, stadion rock, döngölés, neoklasszikus szóló stb. A refrén egy igazi energiabomba, a legjobb pillanataink egyike. A nóta érdekessége, hogy nagyon gyorsan végleges formát öntött, és ez nem jellemző ránk.”

Sági Márton dobos: „Ez az a dal, amibe a legtöbb érzelmet bele lehet tenni a színpadon, és ez nekünk nagyon fontos. Sokszor kapjuk azt a visszajelzést olyanoktól is, akiknek ez a stílus nem a szíve csücske, hogy élőben nagyon átjönnek az érzéseink. Mi igyekszünk minden alkalommal „meghalni” a színpadon, szívünket-lelkünket kitenni és beleadni mindent. Ez a dal egy jó lehetőség erre.”

A dal természetesen elhangzik majd a tavaszi és nyári turné összes állomásán. A következő dátumokon és helyszíneken találkozhatnak a Magorral az érdeklődők:
_ELVALASZTO_
04.04. Hatvan, Ifjúsági Ház +HCHC, HHC
04.10. Budapest, Barba Negra+ROAD +AWS
04.17. Mindszent, Kulturális Központ +ROAD +AWS
04.18. Verpelét, Művház +ROAD +AWS
04.25. Szeged, Live Music Club +HCHC
05. 15. Sopron, Bohémia Rockabilly Club + SAMAS
05.16. Keszthely, 512 Club +ROAD +AWS
05.23. Jászberény, Szabadtéri színpad +ROAD +AWS
05. 29. Dunaújváros, Kaptár + HCHC
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.