Ignite – januárban új lemez



A Téglás Zoli  – ének, Brett Rasmussen – basszus, Brian Balchack – gitár, Craig Anderson – dob és Kevin Kilkenny – gitár felállású Ignite befejezte legújabb albumának stúdiómunkálatait.
A kaliforniai punk hardcore legenda 2006-ban adta ki utolsó sorlemezét, így érthető a felfokozott várakozás. A rajongói és szakmai körökben is osztatlan sikert aratott Our Darkest Day után, a Century Media kiadó gondozásában 2016 január 8-án A War Against You címmel kerül világszerte – így Magyarországon is – a boltokba és lesz elérhető a digitális felületeken.
A korábban demo formájában a YouTube-ra kikerült Falu című dalt már most az „új Place Called Home„-ként emlegetik a zenekar rajongói, de Zoli szerint tartogat még meglepetéseket az új lemez.



Nagyon sokat dolgoztunk rajta, és tudjuk, hogy sokan várják már a lemezt, de érdemes türelmesnek lenni, mert szeretnénk a magyar rajongóknak külön is kedvezni. A múlt héten végre befejeztük a keverését a lemeznek, lesznek rajta rockosabb darabok és persze punkosabbak is” – kommentálta az A War Against You felvételeit az énekes.

Téglás Zoliék 2016 január közepén, az EMP Persistence Tour keretén belül lesznek láthatók nyugat-Európában a TERROR, a H2O, az Iron Reagan, a Twitching Tongues, a Wisdom In Chains és a Risk I társaságában.

_ELVALASZTO_
EMP Persistence Tour 2016

14.01.16 (DE) Berlin –
15.01.16 (DE) Hamburg – Grosse Freiheit
16.01.16 (DE) Oberhausen –
17.01.16 (B) Torhout – De
19.01.16 (CH) Pratteln –
20.01.16 (DE) Saarbrücken – Garage
21.01.16 (DE) München – Backstage
22.01.16 (DE) Wiesbaden – Schlachthof
23.01.16 (DE) Dresden – Event Werk
24.01.16 (NL) Utrecht – Tivoli