The Trusted One – Inhuman Acts

Megjelent a budapesti The Trusted One második videoklipje. A szám jól ötvözi a pörgős metált a fülbemászó dallamokkal egy halvány djentes érzettel megspékelve.
„Ez a dal a különböző ingerek egyvelegének halmaza szerintünk, egyfajta világkép, néhol filozofikus gondolatokig ássa be magát, melyek mindig is foglalkoztattak minket. Ösztönből fakadó, embertelen cselekvéssorozat, amely más emberek megrontásához, bántásához vezet lelkileg vagy akár fizikailag. Szerintünk az emberek nagy része ezt megszenvedi úgy, hogy ezt mind tudatosan kezelné vagy tudat alatt. Jelen esetben ember-ember ellen, önakarat-befolyással szemben állnak egymással. Ennek az eredménye a jelen állapot, amire fel akarjuk hívni a figyelmet. A döntésszabadság elvesztéséről szól ez a dal.”



A banda bevallása szerint az Inhuman Acts a közelgő EP kislemezük előzetese, mely márciusra várható és plusz két számot fog még tartalmazni, melyeket most január közepén rögzítenek Siminél, a No Silence Studio-ban.
Annyit elöljáróban elárultak még, hogy egy magyar dalszövegű számra és egy aktuális popsláger metál feldolgozásával igyekeznek lenyűgözni a nagyérdeműt. Habár a zenekar még friss, szerzeményük ígéretesnek hangzik, ezért mindenképp adjatok nekik egy esélyt, és várjuk a véleményeteket szokás szerint Facebook-on, ahol a srácokat ide kattintva követhetitek!