Teljes a Leander Kills tagsága



Új formáció élén tér vissza a kemény zenék világába Köteles Leander. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Leander Kills zenekarban Czifra Miklós gitáros (Amigod) és Jankai Valentin dobos (Blind Myself) lesznek az énekes, basszusgitáros, billentyűs Leander társai. Most azonban fény derült arra, hogy a másik gitáros az a Bodor Máté, aki a skót kalóz metalos Alestorm soraiban is penget.

Három dalt már ismerhet a közönség a csapattól: sorrendben a Szerelmetlen dal, a Te leszel a párom és a pankrátor Icarus közreműködésével készített Valami folyjon került ki a legnagyobb videómegosztó oldalra és a stream csatornákra. De az első albumra sem kell sokat várni: március 18-ától fizikai és digitális formátumban is beszerezhető lesz a jelenleg még cím nélküli, 10 számos debütáló anyag.

A lemezmegjelenéssel egyidőben tavaszi turnéra indul a Leander Kills: az első dátum március 18-a, a zenekar történetének bemutatkozó koncertjére az esztergomi Sportalsóban kerül sor. Ezt követően az ország számos pontján fellépnek majd, a budapesti lemezbemutató buli pedig április 22-én lesz a Barba Negra Music Clubban. A túra vendége a Hot Beaver, illetve a szervezők minden egyes állomásnál keresik a környék legtehetségesebb zenekarát, aki nyitóbandaként felléphet az adott koncerten. A jelentkezőknek meg kell osztaniuk legnépszerűbb youtube videójukat az esemény oldalán és az öt legtöbb like-ot gyűjtő csapat közül a szervezők választják ki a plusz vendégzenekart. (A jelentkezés részleteiről bővebb információ a koncertek esemény oldalán található.)
_ELVALASZTO_

Március 18. Esztergom – Sportalsó
Március 25. Szombathely – Végállomás Klub
Március 26. Zalaegerszeg – Atlantis
Április 1. Gödöllő – Trafó Club
Április 8. Kazincbarcika – Diamond Rockclub
Április 9. Kecskemét – TEKA
Április 15. Szolnok – Váróterem Klub
Április 16. Székesfehérvár – Fezen Klub
Április 22. Budapest – Barba Negra Music Club
Április 29. Tatabánya – Roxxy Music Cafe
Május 6. Debrecen – Roncsbár
Május 14. Sopron – Bohémia Rockabilly Club
Június 3. Szeged – IH Rendezvényközpont

A turné állomásairól és a további Leander Kills koncertekről első kézből itt értesülhetsz:

http://www.facebook.com/leanderkills/events


A turné állomásaira a jegyek elővételben már megvásárolhatóak, és az előzetes érdeklődés tükrében érdemes sietni a belépők

beszerzésével. Online jegyvásárlás: http://www.tixa.hu/kereses?keres=leander+kills

Facebook: https://www.facebook.com/leanderkills/

iTunes: http://hyperurl.co/LeanderKillsiTunes

Spotify: http://hyperurl.co/LeanderKillsSpotify

Deezer: http://hyperurl.co/LeanderKillsDeezer

GooglePlay: http://hyperurl.co/LeanderKillsPlay

Szerelmetlen dal:


Te leszel a párom:


Valami folyjon (feat. Icarus):


Dr. Zacher vs. Leander:



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.