De Facto – elkészült A lélek peremén klipje


A NAIL Records aktuális hírlevelét olvashatjátok:

2016. május 13-án jelent meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában a De Facto negyedik albuma, a Nihil. A lemezt elsőként a májusi HammerWorld magazin CD-mellékleteként lehet megvásárolni.

Az album tíz vadonatúj dalt tartalmaz. A zenei stílus alapjai, a dallamos rock gyökerein nyugszik, és főleg a ‘80-as és a ‘90-es évek hatásai érződnek. Természetesen mai megszólalásban, melyhez nagy mértékben hozzájárulnak a modern szintetizátor groove-ok és effektek. Az zene lazán siklik át a stílusok között. A rock mellet metal és popzenei hatások is fellelhetőek.

A dalok szövegei fontos koncepció köré épültek. A mai kor emberének szellemi és lelki hanyatlása ellenpontjaként születtek. Egyfajta árral szemben haladás inspirálta.

_ELVALASZTO_

Az album borítója, egy poszt-apokaliptikus világot mutat, amely a lelki és szellemi élet sivárságát és hanyatlását jelképezi. A háttérben felkelő Nap pedig a reményt jelképezi, amely nagyon fontos momentuma a zenekar szövegeinek.

A Nihil albumhoz eddig két előzetes single jelent meg, a Sámán ének és a Fekete szív. Mindkét dalhoz videoklip is készült. Májusban, a lemezmegjelenés időpontjában pedig, egy új videoklip is megjelent, A lélek peremén címmel.


Szokás szerint az új videoklip is Tóth Gyula énekes munkája, a rendezéstől az utómunkáig. Gyula a következő gondolatokat osztotta meg a kisfilmről:

„A mostani videoklipek általában fakó és kopottas színvilágot képviselnek. Mivel nem szeretem követni a trendeket és kerülöm a birkaeffektust, így én most egy erős tónusú és karakteres színvilágot teremtettem a kisfilmnek, ami felruházta egy olyan atmoszférával, ami a dalra is jellemző. Nem konkrét sztorit mesél, inkább a dal szövegét segíti beépülni a lélek rejtettebb zugaiba ma már talán kicsit szokatlanabb képi megoldásokkal. Ez egy egyszerű videó, ami nem akar többnek látszani, mint ami.”

A De Facto zenekar már lázasan készülődik az idei Nightbreed fesztiválra, amely 2016. július 9-én lesz a szokásos ecsegfalvi helyszínen. Mellette az Nihil lemezbemutató koncertjére is készülnek, ami a budapesti Dürer Kertben lesz, augusztus 6-án.

Az idei Nightbreed fesztiválra egy új programot próbálunk most össze, amelynek már szerves része lesz az új lemezünk anyaga. Ezt a programot szeretnénk aztán egy turné keretein belül megmutatni az egész országban, de nagyon szeretnénk a magyarlakta területekre is eljutni a határon túli honfitársainkhoz. A Düreres bulin pedig egy közel két órás műsorra számíthat a nagyérdemű. A munkásságunkat teljesen átfogó műsort raktunk össze, különös tekintettel az új lemez dalaira.

Koncertek:
X. Nightbreed Fesztivál
Nihil lemezbemutató
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.