Katatonia koncert – elmarad!

Az imént érkezett a Negative Arttól a következő szomorú hír:

„Kedves Mindenki,

Alig egy órája futott be a Katatonia turnéját szervező ügynökség levele,
mely a következőkről tájékoztatott minket: a zenekar amerikai turnéja
miatt, az USA svéd nagykövetsége magánál tartja a zenészek útleveleit,
ez pedig lehetetlenné teszi, hogy a zenészek október 8-án beutazzanak
Szerbiába, belgrádi koncertjükre. Emiatt a belgrádi és az október 7-ei
budapesti koncert is elhalasztásra kerül… erről szól a mellékelt
közlemény, melyből az is kiderül, hogy a halasztást szenvedő rendezvény
új időpontja már október elejére lefixálódik.”

A Katatonia a budapesti és a belgrádi fellépések után egy amerikai turnéra indul: október 20. és november 17. között koncerteznek majd az Egyesült Államokban. Az utolsó pillanatban vált világossá az, hogy a kiutazáshoz szükséges engedélyek, vízumok kiállítása végett az USA svédországi nagykövetsége magánál tartja a zenészek útleveleit. Ez lehetetlenné teszi azt, hogy a zenekar és stábja október 8-án beutazhasson Szerbiába, így a belgrádival együtt a budapesti koncert is elhalasztásra kerül. 

Mind a zenekar, mind a turnét szervező ügynökség, mind a Negative Art Prod. sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egy ilyen, rajtuk kívül álló ok miatt a két fellépés halasztást szenved, és mindenkit biztosítanak afelől, hogy a koncert mielőbb pótlásra kerül: az időpont még október első hetében kiderül. Az elővételben megváltott jegyek természetesen érvényesek az új időpontra is. 

(Október 7-én a másik három fellépő, vagyis az olasz Klimt 1918, valamint a magyar Variola és a P.O.T. koncertjei sem lesznek megtartva.)