Darkthrone – ősszel új album

17. nagylemezével fog visszatérni a norvég black metal legenda, a Darkthrone. Az új korong az Arctic Thunder címet kapta és október 14-én fog napvilágot látni a Peaceville Records égisze alatt.

Az új albumra 8 dal kerül fel, az anyagról és a lemezborítóról Fenriz így beszél:

„Mivel nem szeretek sokat írni vagy beszélni a zenéről, annyit mondhatok, hogy az új album a szokásosnál komolyabb és primitívebb lesz. Az ének ezúttal csakis Tedtől jön, ugyanis úgy gondoltam, hogy így ünnepélyesebb/introvertáltabb lehet a hangulat.

Azért kapta a lemez az Arctic Thunder címet, mert ez a kedvenc bandanevem (egy régi, mega-obskúrus norvég banda neve a 80-as évekből, akiktől engedélyt is kértem, hogy a nevüket lemezcímként használhassuk).A borító már itt is van, a kép pedig egy pár évvel korábbi kempingezésem személyes archívumából származik, amikor a nordmarkai Spålsbergetet másztam meg. A szokásos fenyőfás látóhatár van rajta, valamint egy máglya.

Lesz majd egy másik, limitált példányos színes verzió is, narancssárga logóval és címmel, mert az volt a kedvenc színem, de a hagyományos változat így néz majd ki, ezüsttel, mert az meg Ted kedvenc színe volt.”

DarkthroneArctic Thunder (2016)

1. Tundra Leach
2. Burial Bliss
3. Boreal Fiends
4. Inbred Vermin
5. Arctic Thunder
6. Throw Me Through the Marshes
7. Deep Lake Tresspass
8. The Wyoming Distance

Darkthrone – ősszel új album (2 komment)

  • armand armand szerint:

    Nekem a Panzerfaust volt az első, és egyben utolsó lemez, amit hallottam tőlük. Már az is önmagában primitív. Egy kannás borért valami trú blackerrel anno is cseréltem a kazit.

  • nascence nascence szerint:

    „…az új album a szokásosnál komolyabb és primitívebb lesz”

    …még primitívebb??? Eddig is eléggé elpunkosodtak (persze ez nekem nagyon is bejött). Ha esetleg a Panzerfaust-hoz fog hasonlítani, akkor baromira elégedett leszek.