AWS – új dal és klip

a napokban debütált az AWS friss videója, a Hajnali járat.
Az új dal az ősszel érkező harmadik album – Kint a vízből – előfutára, mely a HammerWorld Magazin szeptemberi számának CD mellékleteként jelenik majd meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A srácok az új korongra 11 színtiszta modern metal track-et pakoltak fel.



Az idén tíz éves jubileumát ünneplő csapat 2011-ben egy majdnem teljes egészében angol nyelvű, Fata Morgana című kiadvánnyal mutatkozott be, de a rá egy évre megjelent Világposztolás EP, illetve a 2014-ben kiadott Égésföld már magyar szövegeket tartalmazott. Az idei tavaszt az Apey & the Pea társaságában végigturnézó, és nyáron jó néhány fesztiválon fellépő – Siklósi Örs ének, Brucker Bence gitár, Kökényes Dániel gitár, és Veress Áron dob felállású – csapat a Supersize Recording-ban rögzítette új lemezének számait – ráadásul a gitáros Bence vezényletével. Így aztán a klip koncepciója is hamar megszületett. A Hajnali járat a lemezfelvétel hátterébe és a munkálatokba enged betekintést.

A Kint a vízből CD limitált digipack formában a awsofficial.hu oldalról már előrendelhető. E mellé kétféle – pólót, passtartót tartalmazó – támogatói csomag is választható, valamint a csapat előző két albumát is megrendelhetik a rajongók.

A lemezbemutató koncert szeptember 17-én az A38 hajón lesz, ahol az AWS mellett a Kies és a Down For Whatever játszik majd. Ráadásul a fiúk különleges látvánnyal és extrákkal készülnek a bulira.
Hexvessel Hexvessel
április 24.