System of a Down – az új generáció SOAD albuma készül

Minden forrásból úgy hírlik, hogy az egyedi zenéjével hatalmas hírnévre szert tett System of a Down végre új lemezen töri a fejét. A 2017-es fesztiválos fellépésekhez nagyon úgy néz ki, hogy új album is társul. John Dolmayan dobos a következőket nyilatkozta:

„Mindenki adjon bele apait-anyait, és legyen a végeredménnyel elégedett − ez az, amit igyekszünk elérni ebben a pillanatban. Hatalmas nyomás nehezedik ránk, hiszen 11 éve nem jelent meg lemezünk, és 12 is lesz abból, amire az új kijön. Jobban zenélünk, mint valaha, így biztosan kipróbálunk majd új dolgokat is. Nem fogjuk a Toxicity lemezt lemásolni, csak azért, mert az volt a legsikeresebb lemezünk. Az új SOAD generációhoz is szólnunk kell, szóval mindenki láthatja, hogy nem ülünk a babérjainkon.”

Serj Tankian ennél sokkal kevésbé lelkesen áll a dologhoz:

„Összeülünk és meglátjuk, hogy amit összehozzunk az „System-zene” lesz-e, vagy sem. Ha igen, jó, ha nem, úgyis jó.”

Nos, tartsátok nyitva a szemeteket, mert ebből még akármi lehet.