Goatwhore – érkezik a hetedik album


A black/death/thrash metalos Goatwhore június 23-án Vengeful Ascension címmel adja ki új albumát. Az 1997-ben alakult New Orleans-i csapatnak ez lesz a hetedik stúdióalbuma, amiről a címadó dal máris meghallgatható.
 

A Goatwhore ezúttal egy 10 számos, 40 perces, „kibaszottul kemény produkcióval” készült. Koncepcióját tekintve az album témája különféle „Luciferi kinyilatkoztatások” köré épül. Lucifer ebben az esetben azonban nem egy ördögi, mindent elpusztító démon; annál inkább egy felszabadító hős szerepét tölti be. A központi témát tehát John Milton epikus klasszikusa, a Paradise Lost című műből merítette a banda, mint ahogy azt tette korábban is, közvetlen vagy közvetettebb módon.

„Minden új dal tökéletes reprezentációja a Goatwhorenak, a banda egész történetének, az első naptól kezdve. Konkrétan érezhető ezeken a nótákon a zenekari evolúció minden fázisa.” – nyilatkozta Ben Falgoust frontember. „Ettől függetlenül még nem értük el a végcélt; de legalább minden korábbinál közelebb kerültünk hozzá. Egyszóval: megállás nélkül fejlődünk.
 




Hexvessel Hexvessel
április 24.