Action – Fekete Ló Action, a kurafi visszatér



Ébredő erő
címmel február 26-án érkezik az Action új nagylemeze, amin garantáltan visszatér a Fekete Ló ereje. Az albumról máris itt van A gyűlölet vezet című daluk szöveges videója.


2012-ben raktuk össze ezt az új Actiont, a zenekar azóta teljesen önállóan és spontán, határidők és megfelelési kényszer nélkül dolgozik.” – mondta pár hónapja Egyházi Gábor basszusgitáros. „Összeállt nyolc nóta, ezután felhívtuk Weisz Kicsit, bevonultunk az Ecseri Vasmű Stúdióba, és megcsináltuk az albumot, innen is csókoltatjuk mindenért. Maga a lemez egy hét alatt tokkal-vonóval megvolt.  Azt mondanám, úgy 80-20 százalékos arányban zúzunk, van két lájtosabb nóta is. Mindannyian ebből a hardcore/punk/metal-közegből jöttünk, de ha egy lemezen folyamatosan ez megy, egy idő után kifolyik az agyad a füleden. Ami pedig a szövegeket illeti, a lemez azzal a sorral indul, hogy kurva az anyád, az apád is tróger, szóval ebből mindenki kiveheti, ami rá vonatkozik! Szasza kicsapta az asztalra ezt a nagyon egyszerű társadalomkritikát.