Neal Morse – Sola Scriptura 

A Spock’s Beardből jól ismerjük a Morse testvérek nevét. Mint köztudott Neal 2003.-ban hagyta ott a zenekart, és azóta évről évre jelenik meg nevéhez fűződő album, s egytől egyig mind a progresszív muzsika gyöngyszeme! 

Az aktuális lemez a „Sola Sriptura” több szempontból is érdekesség a műfaj kedvelői számára. Ha „úgy vesszük” mindössze négy kompozíció található a CDn… ha nem úgy vesszük, akkor minden részrehajlástól mentesen megállapítjuk, hogy ez a négy szerzemény igazi progcsemege, amely nívós hallgatnivalót kínál mintegy 76 percnyi játékidőben.  
 
Érdekes témát választott Neal a konceptalbum témájául … „Sola Sriptura” annyit tesz magyarul: szigorúan a szentírás szerint.  Ha nem szó szerint értelmezzük a dolgot történelmi tényekre tekintünk vissza, egészen Wittembergig, pontosabban a székesegyház kapujáig, ahova Luther 1517 október 31-én kiszegezte 95 tételből álló reform téziseit. Vádlói, kritikusai előtt Istentől vezetett lelkiismeretére hivatkozott; kérte, hogy bírálói igaz ítélettel – a Biblia alapján – ítéljék meg szavait és tetteit.  

Ezt a gondolatot ülteti Neal valami csodálatos muzsikába! Itt kérem kézenfogva jár a dinamika a harmóniával, a zúzós progresszív részek fantasztikus elegyet alkotnak a finomabb moccanatokkal! Van pillanat mikor a mármár „Yes” világát idézően lágyan illeszkedik egymásba a vokál és kórus, mindez átcsap dúlott és halálosan jó, hömpölygő futamokba.    

Azt persze mondani sem kell, hogy a lemezen szereplő minden művész – Mike Portnoy dobos (Dream Theater),  Randy George  basszusgitáros ( Ajalom, Rick Wakeman, Steve Hackett), Paul Gilbert gitáros (MR. Big) természetesen tudása legjavát adja.  

A lemez mind négy darabja külön kis zenei univerzum, amely minden pillanata izgalmas felfedeznivalót tartogat, ennek megfelelően nem túlzás az az állítás, hogy a „Sola Scriptura” kötelező darab és örök érvényű muzsika minden zeneszerető egyed számára

Élőben is lehet találkozni Neal Morse-al és a zenekarával (Mike Portnoy nélkül) a következő helyeken és időpontokban: 
Május 26: IO-Pages Progfestival 2007 
(ez az esemény azért lesz érdekes, mert a fesztiválon szerepel többek között a Spock’s Beard is, könnyen lehet, hogy valami közösen kifundált meglepetés akcióval lépnek majd a nagyérdemű színe elé) 
De Boerderij, Zoetermeer, Holland 
Május 28: Colos-Saal, Aschaffenburg, Germany 

Insideout / Record Express

Megjelenés: 2007.03.08 

Számsorrend: 

01. The Door 
02. The Conflict 
03. Heaven In My Heart 

04. The Conclusion 

Neal Morse diszkográfia: 

Cover to Cover (2006) 
Worship Sessions Volume II: Bring the Fire (2006)  
? (Question Mark)(2005) 
Worship Sessions Volume I: Lead Me Lord (2005) 
One (2004)

Tesstimony Live (2004) 
Testimony (2003)  
It’s Not Too Late (2001)  
Merry Christmas From The Morse Family (2000)  
Neal Morse (1999)

Hexvessel Hexvessel
április 24.