Stainless Steel – énekes nélkül

Zenekarunk táján nagy változás történt, mivel nemrég Kreisz József bejelentette távozását. Ő így nyilatkozott a történtekről:
„Tisztelt Hallgatóság!
Szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt 14 évben mellettem és a zenekar mellett végigkísért. Mindenkinek köszönöm a segítségét, bíztatását és kritikáját. Valakinek talán örömteli, másoknak szomorú hír lesz amit most közzé teszek. Pályafutásom a Steel-ben ezennel befejezem. Okokra kíváncsi mindenki. Legyen elég annyi, hogy nem érzek már semmilyen késztetést a folytatáshoz. Ez épp elég ok. Nem válunk el haraggal a zenekarral, sőt a jövőben is szeretnék, mint barátaimra tekinteni – hisz azok is – , de útjaink elválnak! Sok sikert kívánok nekik a jövőben, nektek meg kitartást és izgalmas várakozást a következő lemezanyaghoz!
Üdv. Joci”
Nagyon sajnáljuk a dolgot, de nem tehettünk semmit a döntése ellen. Így most énekest keresünk éppen, reméljük rövid időn belül megtaláljuk Joci méltó utodját. Aki kíváncsi még utoljára Joci-ra, amint a Steel-ben énekel, akkor szeptember 5-én láthat minket Dágon.

Hexvessel Hexvessel
április 24.