Metal Ör Die Records – kiadványok a láthatáron

2011. október 31-én a Metal Ör Die Records gondozásában két friss kiadvány fog napvilágot látni. Az egyik a hazai Drünken Bastards első albumának, a „Posercrusher„-nek az újramaszterelt, bónusz dallal megtoldott, felturbózott booklettel ellátott újrakiadása. Az eredeti széria 2007-ben csak 300 példányban látott napvilágot, ez a mennyiség mára teljesen elfogyott, így aktuális volt egy felturbózott új széria belőle, amit a banda külföldi sikerei még indokoltabbá tettek. Flyer

A másik közelgő kiadvány pedig a kiadótól már megszokott Fantomania sorozat újabb része. Mint az ismert az underground zenék hívei között, ez a sorozat igencsak egyedi koncepcióval rendelkezik: teret ad arra, hogy különféle ismertséggel rendelkező együttesek bemutatkozzanak saját dalaikkal, de közben a 80-as évek legendás hazai black/thrash metal együttesének, a Fantom-nak is hódolnak 1-1 feldolgozás erejéig. A sorozat idén elérkezett a III. részéhez, ami egyedül egy együttest fog szerepeltetni, mégpedig a görögök feljövőben lévő NWOBHM bandáját, a Witchcurse-t. A görög legénység a CD-re 5 saját dalt pakolt fel (melyeket korábban csak bakelitlemezen adott ki), valamint 4 old school heavy metal stílusban átdolgozott Fantom klasszikust, melyet az is érdekessé tesz, hogy ezeket az énekes magyarul énekelte fel, bár ez igencsak az érthetőség rovására megy. Flyer

A kiadó háza táján még mindig aktuális a legendás mezőkövesdi black/thrash metal zenekar, az Angel Reaper összes demóját tartalmazó „Angel ripping metal” c. CD kiadvány is. Flyer

Metal Ör Die Records – kiadványok a láthatáron (1 komment)

  • Avatar metalordie szerint:

    Az új hangzás nagyban el fog térni a korábbitól, hogy tetszeni fog-e v. jobb (esetleg rosszabb?), az egyéni izlés dolga, de mondom mégegyszer: elég komolyan sikerült belenyúlni az eredeti hangzásba. Majd le lehet mérni a megjelenés után…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.