Navalm
Beyond The Reality

(Careless Records • 2020)
boymester
2022. május 13.
0
Pontszám
8

2013-ban még Mindenholottlevő kollégám foglalkozott egy fiatalokból álló, tettre kész, ám ötletekben szegényesebb death/grind hordával Navalm néven, így neki is ajánlom újra felfedezni egy kicsit ezt a csapatot. Az idő ugyanis nagy úr, az egykori grind mániások menet közben elég szépen rendbe szedték zenei repertoárjukat és immár konkrét elképzelésekkel jelentkeznek szinte évente egy-egy friss koronggal. Pusztítás tekintetében leheletnyit sem vett vissza a társaság, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az eredeti zenekarból mára már csak Ilya Pechenyuk basszer és Andrey Gonchar gitáros maradt meg hírvivőként. 2020-as, Beyond The Reality című lemezük került most a birtokomba, itt rajtuk kívül még Alex Timofeev nevével találkozhatunk, aki a dobok programozását végezte (járvány ide vagy oda, dob az kell), valamint vendég énekesként Ivan Chervonyuk süvöltő ordításait, sikolyait hallhatjuk. A vastagabb gitárhangzásért szintén vendéget fogadtak Vadim Samoylenko személyében. Leginkább természetesen az énekre voltam kíváncsi, hiszen nem mindennapos, hogy “vendég” státuszban áll valaki egy zenekarban. Ivan munkájára szerencsére nem igazán lehet panasz, a többiek pedig tolják alá a kötelező daráldát.

Mindez nem újkori jelenség, a zenekar szinte lemezről lemezre átesik valami komolyabb változáson, ami leginkább az előnyére vált. A Beyond The Reality sorban a hetedik nagylemezük, de megjelenése óta már kapott két bitang folytatást is. Tehát a grind/death metal volt a nyitány, majd egyre távolabb kerültek egymástól. A 2-3 perces dalok 4-5 percesek lettek, később pedig ismét feljebb csúsztak. Persze ezt az időt ki is kell tölteni, amire egy intenzív grind vihar nem lenne alkalmas. Hosszú, szűnni nem akaró vihar kell, monumentális pillanatokkal. Ennek érdekében megjelenik a technikai tudás plusz adalékként. Kacskaringós dalszerkezetek, pihentető kiállások szórakoztatnak, miközben nem érezni komolyabban, hogy az agresszióból kevesebbet mértek volna. Ez a lemez legnagyobb trükkje: jellemzően kemény death metal riffekkel döngöl, melyeket időnként dallamos gitárszólókba bújtat a lehető legtermészetesebb módokon. Különösen erős fegyver Ilya basszusjátéka, amit kellően kiemeltek, ugyanis minden bizonnyal old school srác lehet: kalandozós, pattogós, jazzes futamokkal dobja fel a dalokat. Hab a tortán, hogy egy kevés black metal hangulat is árad.

A hibátlan alkotás akadálya azonban most is a munkamánia, a felesleges körök megtétele. 52 perc ebből a gyilkos vegyületből az instrumentális dal ellenére is kifejezetten sok, minden, ami az első dalokban megfog, már unalmassá válik. Ez eléggé igaz Ivan vokáljára is, ami sok szöveget kapott, viszont jóval kevesebb változatosságot. Néhol kifejezetten üdítő hallani a besegítő kórusokat és ritkán vagyok ezen a véleményen, de néhány megjegyezhetőbb refrén, esetleg minimális tiszta ének is jól állna nekik. Ettől függetlenül ez egy több, mint korrekt lemez és bizony az idei kiadványuk sem vall szégyent jóval egyértelműbb death metal mivoltával. Egy kissé hányattatott sorsú ez a zenekar és bizony megérdemelnék a több figyelmet, úgyhogy döngessétek ti is a kiadó bandcamp oldalával…