Nervochaos
Quarrel In Hell (2007)
A Nervochaos egy brutális horda Brazilia legbelsőbb köreiből, 96-ban alakultak a fővárosban, három nagylemezt és három demót raktak le eddig, nem is nagyon húznám az időt. Egy újabb olyan koronggal lettünk gazdagabbak, amit egyszer egy kiadó már kiadott (Tumba Records), majd jött egy másik és pár évvel rá újra esélyt adott a lemeznek (új felvétel), így tehát a Quarrel In Hell 2005-ös és 2007. augusztus 21-én újra elérhetővé tette az Ibex Moon Records. A csapat meg áldását adta a sátáni propagandára és a keresztény ellenesség minden szegmensére, avagy Deicide felsőfokon…


És valóban a Deidice egy olyan résztvevője ennek a tömény közel 50 percnek, amit nehéz lenne letagadni, műfajilag amúgy a thrash és grindcore is erősen jelen van, de a legjellemzőbb hatásokat mégis csak a death metal felől kapták, és olyan nevek merülhetnek fel, mint Monstosity, Disgorge, Dismember vagy korai Cannibal Corpse. Ami azért elég vicces, hiszen vendégzenészként szerepet kapott itt Alex Camargo (Krisiun), John Mcentee (Incantation), Emperor Magnus Caligula (Dark Funeral) és Mark Greenway (Napalm Death)…
A korong két félre lett bontva, avagy a Pokol mint eszencia, és a tűz mint bőrhántoló jelen… A vokál mély hörgéssel telt gyűlölet, amelyet néha károgó kissé black, kissé grindcoreszerű bevágások szabdalnak fel, a dobok brutálisak, a gitárok pengék, a basszus pedig mély. A külsőségek gyengék, de a hangzás erőteljes, így egész intenzíven hozzák a felszínre a bennük felgyülemlett átkot. Azonban újítást semmit se tartalmaz, a játék komplex, a dalok kellően összerakottak, de viszonylag hamar unalmassá lesznek, és ezen az egész ügyes - kissé thrash metalszerű szólók se segítenek sokat.
Nem állítom, hogy egy középszintű death metal lemezzel gazdagodtunk, de azt sem, hogy ezzel túlságosan is messzire mennek majd a brazil srácok. Aki a műfaj fanatikusa (én mondjuk alapvetően halál fém orientált vagyok), annak okozhat kellemes pillanatokat, de rengeteg hasonló minőségű és tartalmú korongot szerezhet be, akár Európából is, tehát kuriózumnak jó, és hallgatásra is alkalmas, de semmi túl komoly és eget rengető, még a nagy vendégzenészek ellenére sem!
Nervochaos_Quarrel_In_Hell_2007
Kiadó:
Stílus:
Death-thrash grind
Értékelés:
 
Pont
: 7.8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Horde Od Demons
2.Cursed Soul
3.Televangelism
4.Evocations
5.Scavengers Of The Underworld
6.The Ancielt Aeon
7.Putrid Pleasures
8.Nailed To The Bed Of Worms
9.Everlasting Death
10.The Urge To Feel Pain
Írta:
haragSICK
2008. július 15., kedd, 13:20
Facebook:
Rockstadt Extreme Fest 2017 - Augusztus 10-13, Barcarozsnyó, Erdély
Koncertbeszámoló, farrrkas @ 2017. augusztus 19., szombat, 22:02
Ad Noctem Funeriis - Satan's March Black Metal (2015)
Kritika, emp @ 2015. december 15., kedd, 19:01
25. Rockmaraton - Dunaújváros, Szalki-sziget, 2015.07.13-19
Koncertbeszámoló, Xhavael @ 2015. július 28., kedd, 20:29
Menace - Impact Velocity (2014)
Kritika, emp @ 2014. március 23., vasárnap, 10:26
Supreme Lord - Father Kaos (2011)
Kritika, zeba @ 2012. augusztus 31., péntek, 19:20
Brutal Assault 2010 - 2. nap - 2010. augusztus 13., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. augusztus 21., szombat, 08:16
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
Seasons of the Black Tour Part I. Europe
január 14., 18:00,
Collosseum Club
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.014 seconds to render