Nos Quorthon atyánk 1994-ben úgy gondolta, hogy 2 hatalmas epikus alkotás után (Hammerheart, Twilight of the Gods) eljött az ideje a nosztalgiának, és ennek jegyében visszatért a föld alá. Ellenben nem sikerült újra olyan dalokat kreálnia, amint tette azt a Bathory, a The Return... vagy az Under The Sign... albumokon. Kifejezetten csak egy nóta tetszik az albumról, az utolsó Apocalypse című. Lehet, hogy az én készülékem szart be megint, de ez az anyag nem épp a kedvencem. Az említettekhez hasonló feszes black metal ez, de számomra nem túl emlékezetes. Mondanom sem kell, hogy az ezt követő albumok is mind a kedvenceim között vannak.

A fönti sorokat magam is furcsának éreztem kicsit, ezért utánajártam a dolognak egy régi Bathory cikk erejéig. Teljesen igazam volt, de nem kevés háttérinformációt találtam. A lényeg, hogy a Requiem valóban egy szándékos visszatérés a primitív black metalhoz, amit a hasonló hangvételű Octagon követett (amit még nem szereztem be), majd Quorthon ezután látta elérkezettnek az időt az epikus éra addigi legmonumentálisabb anyagának, a Blood on Ice-nak a kiadására. Az érdekesség, hogy amaz már évekkel korábban elkészült, de félve, hogy a hallgatók nem tudnak majd mit kezdeni a dallamokkal, harmóniákkal teli koronggal, csak 96'ban adták ki.

(pontot nem adok mert alapbanda)