Goatpsalm
Erset La Tari (2012)

Egyre jobban idegesítenek a mozgalmas zenék.
Ha finoman akartam volna fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy egyre nehezebb olyan mozgalmas zenét írni bárkinek is, ami nálam valódi izgalmakat képes okozni. Ma délelőtt a Hangpróbán a Phobia tavalyi lemezét ellenőriztem, ami az ezen cikk tárgyát képező zene totális ellentéte. Az beütött rendesen, de erős a gyanúm, hogy csakis azért, mert éppen arra alkalmas pillanatban ért a randi. Reggel, nem is délelőtt.
A Goatpsalm bízvást állítom, hogy azon produktumok egyike, amelyeknél nem kell felkészítsem magam a hatásra, vagy nem kell olyan napszakban, vagy hangulatban lennem, hogy működjön.
Az orosz trió a lemez első felét dark ambienttel alapozza meg, majd egy nagyon szemét hangzású black metal hömpöly zárja azt. A blackes rész egy kicsit emlékeztet a The Great Old Ones debüt és eddig egyetlen anyagára, csak épp annak a hangzása kiváló ehhez képest. Aki ismeri a TGOO-t, már sejtheti, hogy a jelen cikk tárgyát képező korongnál a metal fogalma alatt egy szénakazal akusztikai minőségére kell tehát asszociálni.
A borító kétszínű, piros-fekete, nagyon eredeti, és nagyon igényes a kivitelezés, kapcsos, lapozgatható.

Izgalmas, titokzatos túlvilági hangokkal, szélfúvással indul a lemez első dala, ami teljes 20 percben vonul - vánszorog. A gitár hangzása az első pengetéskor megfogott. A basszusgitár belépése is. A karvalykodás is. Összefoglalva a hangszerek bemutatkozása nagyszerűen van megtervezve. Az egyedüli probléma a dal hosszával lehet - de nem számomra. Körülbelül a hetedik - nyolcadik percnél tudatosult bennem, hogy itt nem kell várjam a berobbanást, ez a szerzemény bizony egy ködös temetői teliholdas éjszakát méltatott megidézni. Olyannyira, hogy a felénél még le is nyugszik, belágyul, a kezdeti minimális lendület is megtörik. A közepe felé közelítve a vészjósló rettegést a fájdalmas szomorúság váltja. De csak egy rövid időre. A köd szépen lassan hömpölyög tovább, távoli tamtamok hangja hallik, jelezve, hogy megérkezik lassan a lény. Közben a károgás is elhalkul, és az elmúlt nappali arc fogyatkozására sem emlékezve, az éjszaka maradék fénye is elmenekül előle.
Elemi mélységet sikerült itt elérni ezzel a röpke kis nyitánnyal. Első hallgatásomnak itt véget is kellett vessek, mindenféle idegesítő körülmény miatt.
 
Teljes két napig kellett várjak, míg egy enyhe arcüreggyulladás fölé végre megint feltehettem a fülest, hogy koponyám alá hatoljon a sötét kátránymassza.
A Bab Illu nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradtak az eddigiek. És itt már tényleg meg kell kérjem az átlagos zenék hallgatóit, hogy építsék újra az önképüket, és ha eddig azt hitték, hogy hallottak már fura dolgokat, akkor alul a belinkelt lemezt egészében meghallgathatva, gyanítom leesik, hogy sok még az ismeretlen terület. Mielőtt valaki otromba nagyképűséggel vádolna, megjegyzem, engem is meglepett ez az alkotás, tehát egy malomban örlünk... A második tételnél tartottam tehát, ami egy erősen zenei oldalról megközelített kompozíció. Az Utuk Xul ennél meredekebb. Azért is örültem ekkortájt meg, mert itt ismét azt a fajta dark ambientet hallhattam, ahol zenét is szolgáltatnak az alkotók. Annak idején írtam a második Silcharde lemezről (amit szintén a Neverheard forgalmaz idehaza), és ott például semmi zeneiséget nem sikerült felfedeznem - nem mintha ez bármit is levonna az értékéből. Az másért jó.


És végül a bő 19 perces zárótétel. Itt aztán ember legyen a talpán, aki ki tudja elemezni, hogy mikor mi szól... Képtelenség. Mégis, ebben a borzadály hangzásban is annyira könnyű felfedezni az értelmet, sőt, szépséget, hogy szinte fantasztikus. A dallamok ugyanis megtalálhatóak. A Cold Body Radiation Deer Twilightjeszólt hasonlóan egy kicsit (de jobban), bár az másféle zene.
A befejezés meg rémísztő. Mintha egy sötét mély feneketlen kútba zuhannánk...
Az Aesthetic Death 23-ik CD kiadványaként jelent meg ez a fura szörny. A felvételek 2011 nyarán-őszén zajlottak.
Ez az első lemez, aminek a hangzását nem óhajtom pontozni, mert az ambient részeknél kiváló, a metalnál meg szinte hallgathatatlan. De nem rossz... Majd megérti Ön, ha meghallja... Vagy nem.

Lassan rájövök, hogy a kifejezés eszközei határtalanok. Persze az a határ, ami az ép elméjű művészetet, és az elborult kontárkodást, vagy az elborult művészetet és az ép elméjű kontárkodást választja el, ez esetben ismét szétmosódik. Ez a lemez megint csak a periférián található, és ha valakit az elvont zenei próbálkozások gyöngyszemeivel szeretnék szórakoztatni, azzal a céllal, hogy az illető esetleg ráharap, hát tuti, hogy nem ezzel kezdeném. Ez már közelít a Pink Floyd hírhedt 1969-es Ummagummájához, ami számomra a tökéletes katasztrófazene.



Goatpsalm_Erset_La_Tari_2012
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
black ambient / black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
Dalok:
1.Utuk Xul (20.09)
2.Bab Illu (5.49)
3.Under The Trident Of Ramanu (19.40)
Írta:
Nagaarum
2013. február 20., szerda, 17:48
Facebook:
bahon 2013. február 21., csütörtök, 22:21
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2838
Nem bántam, hogy a lemez közepén rám tört az az öt perc! :-p
Koncertek
Confessions Tour 2017
április 30.,
Kvlt
Head Job European Tour 2017
május 7.,
Dürer Kert
Lacuna Coil, Infected Rain
május 7.,
A38 Hajó
Darkened Nocturn Slaughtercult, Niedergang, Belliciste
május 13.,
Supersonic - Blue Hell
Bornholm, Nothgard
május 20.,
Dürer Kert
Nargaroth, Absu, Hate, Bloodrocuted, Nekrodelirium
május 22.,
Dürer Kert - Room 041
I Am Morbid, Necrophagia
május 31.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.04 seconds to render