Haiku Funeral
Nightmare Painting (2012)

Amit a legjobban díjazok a zenei világban, az a nyitottság, és ha hallgatóról van szó, akkor a befogadóképesség. Ugyanakkor ezek legalább annyira viszonyítást igénylő fogalmak, mint az, hogy mi értékes, és mi nem. Már megint rámtört az az érzés, hogy értelmetlen kritikákat írni, mert ez elvisz a szubjektivitás ingoványos talajára, helyette próbálom magamat átnevelni arra, hogy lemezismertetőt írjak. Persze ez magával hozza azt is, hogy a pontozás is felesleges, hiszen a pontszám csak az én személyes véleményem.
Lárifári...
A kéttagú francia (Marseille) csapat harmadik anyaga az Aesthetic Death jóvoltából jelent meg két CD-R kiadványuk után. Ez már gyári CD-s cucc. Elég érdekes csapat ez abból a szempontból, hogy mindkét tag hallatja a hangját, viszont tényleges hangszerelést csak az egyikük, William Kopecky művel, mégpedig basszusgitárra. Ezen kívül minden programozás. Tehát a fent említett zenei befogadóképesség mindenképpen igényeltetik. Engem a lemez második hallgatásra totál beszippantott. 
A basszusgitár közepes mértékben dominál, mellette a nyöszörgő ének, néha puritán szavalás, vagy nyamvadt károgás teszi változatossá az összképet. A háttérből szintetizátorok festenek rémálmot a plafonra, és egy nagyon furcsán effektezett dob hallatja a beteges hangját. Az ötödik dalig kb. ez megy, majd a hatos The Flags Of A New Empire Burnnél történik lényegesebb változás, legalábbis eltűnik a dob egy jó időre.

Egy félhomályos elsivatagosodott pusztán járunk, jobbra - balra tekintve egy metropolisz romjai meredeznek, és a száraz szél port fúj az arcunkba. Egy ennyire kietlen helyen képtelenség, hogy emberi lénnyel találkozzunk. A zene valami efféle pusztulat embertelenséget áraszt magából. Mintha az atomháború után életben maradt utolsó lélek kóborolna erre, és mesélne a nagy senkinek. A vontatott monotónia és a zaklatott összetettség váltakozása egy kicsit a Haiku Funeral zenéje.
Mikor ennél a dalnál jártam, roppant kíváncsi voltam, hogy mit fog még a továbbiakban rejteni a korong. Hogyan lehet ezt lezárni, hiszen a végtelenség is ott üvölt ebben a valamiben, ami a fülembe duruzsol.
Ez a zene egy cseppet sem is metalzene, de nem is ambient. Előbbinél lágyabb, de egy cseppet sem vidám. Utóbbinál összetettebb, de legalább olyan sötét, mint annak a dark ambient oldala. Valamiféle elektro-apokaliptikus skatulyába lehente beletuszkolni, de annak a résein kicsöpögne, vagy elillanna onnan.
Abszolút váratlan megoldások követik egymást, de nem idétlenül egymásra hányva, hanem valahogy egységgé formázva. Kicsit belemélyedve hangtechnikai dolgokba, az egyik leghatásosabb elem itt az úgynevezett "ohh szinti". Ezeket a hangzásokat hagyományos oszcillátorokkal is életre lehet kelteni, majd formant filtereken szokás átfuttatni, amitől a végeredmény olyan, mintha egy énekkar azt énekelné, hogy ooohhh, vagy aaahhh. Kellő reverbbel megvadítva egy szintetikus, félig hihető, de ettől ijesztő groteszk vegyeskórus (vagy csak női vagy csak férfi, ez is kitekerhető az elektronikával) rajzolódik ki a hallgató előtt.
A két perces Death Poemben akusztikus gitár is megszólal, de véleményem szerint ez is inkább szintetizátor.
Döngő-kongó dobok muzsikálnak közben, műszerekre emlékeztető csippegésekkel vegyülve.
Kiváló aláfestés lenne ez egy sci-fihez.
Az utolsó dalban valami szintetikus rovar verdes a szárnyával az üvegen.
Egyszerre vagyok nehéz és könnyű helyzetben, mert nem tudom semmihez sem hasonlítani a Haiku Funeral szürreális világát, így közel lehetetlen szemléltetni, ugyanakkor örömmel tölt el a dolog, mert megint csak egy zenei unikumhoz volt szerencsém. Ahogy a végefelé értem, erősödött bennem az az érzés, hogy az alkotók célja a minden emberi oldal leradírozása volt a zenéről... Már nem is egy város romjaiban érzem magam a Földön, hanem inkább egy elhagyatott űrhajóban, ahol csak éteri létemben szemlélődök, és a jó ég tudja, hogy milyen életforma néz velem farkasszemet, mikor a következő sarkon befordulok...
Ijesztő...



Haiku_Funeral_Nightmare_Painting_2012
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
hallucinogén elektronika az űrből
Értékelés:
 
Pont
: 9.4 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Nightmare Door (1:56)
2.Blacklight Amniotic Erotica (4:13)
3.Scorpion Ritual (3:00)
4.Behemoth Rising (5:24)
5.Raining Nightbirds (6:08)
6.The Flags Of A New Empire Burn (4:12)
7.Death Poem (2:25)
8.Heavy Breasted Innocence (4:25)
9.Your Heart A Black Tunnel (5:51)
10.Damnation (5:56)
Írta:
Nagaarum
2013. március 10., vasárnap, 17:23
Facebook:
Hamvak - I (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. október 5., csütörtök, 12:30
Skullthrone - Demo III (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. szeptember 1., péntek, 10:16
Vrag - Remete (2017)
Kritika, Nagaarum @ 2017. június 21., szerda, 09:18
ThrOes - This Viper Womb (2016)
Kritika, Nagaarum @ 2017. április 15., szombat, 19:15
Whelm - A Gaze Blank and Pitiless as The Sun (2015)
Kritika, Nagaarum @ 2017. április 9., vasárnap, 07:52
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
Airbourne, Desecrator
október 29.,
Barba Negra
Back to the Roots Part II.
október 30.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.016 seconds to render