Frozen Ocean
A Perfect Solitude (2012)


Mindig jó dolog új dolgokat felfedezni az életben, igaz ez a zenékre, zenekarokra is. Lehet akármilyen tájékozott is az ember az underground metal világában, ma már egyszerűen képtelenség mindent ismerni, mindenkiről hallani. Az orosz illetőségű Frozen Ocean munkássága számomra mostanáig teljes mértékben ismeretlen volt, és amikor a kezembe került a rendkívül szép kivitelezésű lemez, csak lestem, hogy mi történhetett, hogy lehet az, hogy nem hallottam korábban erről az igen termékeny egyszemélyes formációról.

A moszkvai székhelyű projekt 2005-ben született, azóta megjelent már szám szerint egy demó, három split kiadvány, öt EP és nyolc teljes hosszúságú nagylemez, szóval kijelenthetjük, hogy a projekt mögött álló Vaarwel az elmúlt kilenc évben nem sokat lazsált.

A Frozen Ocean stílusát tekintve nehezen behatárolható, a Metallum szerint atmoszférikus black – ambient, ami nagyjából igaz is, de minden kiadvány más és más, a mester aktuális hangulatától függ, hogy éppen koszos black-punkot, vagy űrutazós ambientet, esetleg depresszív post blacket hallunk az aktuális lemezen.

Jelen ismertető tárgya az utóbb említett kategóriába tartozik: az ötödik sorlemezként kiadott Perfect Solitude-on szinte végig a lassú, esős, őszi melankóliával átitatott szerzemények dominálnak. A hétszámos album szűk háromnegyed órában közvetíti nekünk a tökéletes magányosság pillanatképeit. Dalszöveget mindössze csak két dalban találunk, a maradék öt tisztán instrumentális szerzemény. A mindvégig jelenlévő ambient elemek mellett a zene hangsúlyos része a torzított gitár, a dob programozott, azonban ez csak pár helyen feltűnő és ott sem zavaró. Valószínűleg az állandó lassú tempó miatt van ez így, azt vettem észre, hogy a dobgép a gyors témákat játszó metalzenekarok esetében lesz igazán idegesítő, természetellenes, legalábbis számomra, aki az indusztriál metalnak nem vagyok nagy barátja. Attól nagyszerű egy ilyen alkotás, hogy az olyan dalok, mint a tizenhárom percben terjengő A Sunflower on the Prison Backyard, vagy a hét és fél perces Mare Imbrium terjedelmük és az ének hiánya ellenére sem válnak unalmassá, sőt, fel sem tűnik, és máris az album végére értünk, heves ingert érezve, hogy újraindítsuk ezt a megnyugtató, mélabús utazást. A dalok hallgatása közben többször eszembe jutottak az olyan régi Burzum ambientek, mint például a Tomhet vagy a Rundgang. Korábban depresszív post blacknek aposztrofáltam a lemez stílusát, ez nem teljesen igaz, extrém ének gyakorlatilag nincs a lemezen, az albumon szereplő kevés vokális rész tiszta énekléssel lett kivitelezve. A weboldal állítása szerint a Perfect Solitude a Frozen Ocean leginkább személyes hangvételű albuma, a magány, az egyedüllét attribútumainak zenei megfogalmazását tűzve ki célul, megjegyzem, szerintem sikerrel. Az egy pont levonást a hatodik szám, az Unavailing Steps on Perpetual miatt teszem meg, azt valahogy nem tudtam maradéktalanul értékelni, tetszik az is, de folyton hiányérzetem van a végén, és a lemez egységes hangulati összképében sem tudom igazán elhelyezni. A lemezt záró Cleavage and Emission ellenben tökéletes befejezése az útnak: rendkívül érzékletesen tálalja a haldokló ember izolációját a zajos háttérre feszített szívmonitor, mely a lemez végére érve természetesen átvált a szabályos ritmust jelző szaggatott hangokról a jól ismert, egyenletes sípolásra.



A 2012-ben megjelent albumot a német Wolfsgrimm Records adta ki, mindössze 300 példányban. A kiadvány igazi multimédiás alkotás, a projekt webolodaláról egy komplett, 11 képet tartalmazó wallpaper set tölthető le, melyek hangulata tökéletesen illeszkedik a Perfect Solitude dalainak világához. A zene hallgatása közben így szemünket is kielégíthetjük egyúttal, a Mayhem Design alkotta csomag böngészése közben, melynek egyébként része a digipak tok borítóján található házas kép, illetve a belső borítón látható betört ablak teljes verziója is. Ajánlott a melankolikus, borongós zenék kedvelőinek. A lemez magyarországi forgalmazója a Neverheard Distro, ahol egyébként az amerikai Petrychorral kiadott split lemez is beszerezhető.

Frozen_Ocean_A_Perfect_Solitude_2012
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
atmospheric metal - ambient
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Broken Window
2.Somewhere Clouds Debark
3.A Sunflower on the Prison Backyard
4.Mare Imbrium
5.Camomiles
6.Unavailing Steps on Perpetual
7.Cleavage and Emission
Írta:
mike666
2014. március 10., hétfő, 10:39
Facebook:
Frozen Ocean - Trollvinter (2013)
Kritika, mike666 @ 2015. január 15., csütörtök, 17:06
Frozen Ocean - Vanviddsanger (2013)
Kritika, mike666 @ 2014. június 21., szombat, 19:09
Frozen Ocean - The Dyson Swarm (2014)
Kritika, mike666 @ 2014. június 19., csütörtök, 11:17
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
Airbourne, Desecrator
október 29.,
Barba Negra
Back to the Roots Part II.
október 30.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.025 seconds to render