Defying
Nexus Artificial (2014)
A lengyel Defying 2008-ban alakult és néhány demót követően nemrég dobták piacra bemutatkozó nagylemezüket, Nexus Artificial címmel. Ami egy koncept album és az emberiség fejlődésének történetét, illetve olyan témákat boncolgat, mint „egyedül vagyunk-e az Univerzumban?”. Szóval itt egy jó kis "ufós, ikszaktás” sztori! :D
Sajnos csak egy papírtasakos promot kaptunk a bandától, pedig a fotók alapján kifejezetten impozáns a limitált kiadású CD.


Sebaj, mint mindig, ezúttal is a lényeg belül lakozik!
A srácok önmagukat progresszív post-metal zenekarként definiálják, ami fedi is a valóságot. Az általuk játszott muzsika sötét tónusú, szerzeményeik általában lassan építkeznek, inkább szellősek, mint tömények, de amikor belelendülnek, akkor tudnak ám zúzni is.
Előszeretettel alkalmaznak hangmintákat, a 10 tételből három azokra épülő átvezető. Pontosabban csak a Ningma tekinthető annak, a másik kettő pedig keretként funkcionál.

Kimondottan vészjósló, már-már félelmetes nyitány a Demiourgós. Kozmikus, space-es zúgás-búgás, beszédfoszlányok, szakadozott kapcsolat. Amiből kibontakozik a „we’re not alone” mondat. A Newborn Sun hallatán aki jártas a polák rock/metal világában, kapásból meg tudja állapítani, hogy itt biza egy lengyel társaság zenél. Lebegő gitárok, erőteljes, de nem túl sűrű dobolás, szépen kivehető basszusgitár. Aztán amint belép a vokál, a zene is besűrűsödik. Felütik fejüket a doomos, deathes riffek, majd megtördelt ritmusokkal operálnak. Hogy a végére újra lágyabb mederbe terelődjön a történet, akusztikus gitárral, vonósokkal, és a háttérből épphogy kihallható tiszta énekkel. És egy szép, dallamos gitárszólóval. A konga hangjaival úszik át a nóta a következőbe. Bár gyakorlatilag nulla a párhuzam, mégis minden egyes alkalommal a Black-Out V.V.V. lemeze ugrik be a perkás témák miatt. A Portraits egy újabb vokális megoldással színesíti a palettát, szövegmondással kezd, majd hamar átvált a már megismert hörgésbe. Ezen a téren érzem úgy, hogy  van még hová fejlődnie a csapatnak. Ugyanis az 50 perces korong szinte egyetlen megjegyezhető, fogós énektéma/dallam nélkül folyik keresztül az emberen. A Prayers és a Mismatch némi női vokált/narrációt is rejt, de elég kis dózisban adagolják a jót…



Pedig adhattak volna nagyobb teret a hölgynek! Vagy Piotr használhatta volna többet a tiszta hangját…
De hátha legközelebb efelé mozdulnak el!


Zeneileg viszont nem igazán lehet fogást találni a Nexus Artificial-ön.
Tartalmazzák az olyan, honfitárs bandák érzés-és dallamvilágát, mint Votum, Believe, korai Riverside, stb.
Minőségi cuccos, na!

Debütálásnak tökéletes, de biztosra veszem, hogy fognak még ők ennél emlékezetesebb lemezeket is készíteni!
Addig viszont teszteljétek a Nexus Artificial dalait a zenekar bandcamp oldalán, ahonnan le is tudjátok tölteni az albumot.

Defying_Nexus_Artificial_2014
Kiadó:
Stílus:
Progos post metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Demiourgós (02:19)
2.Newborn Sun (09:36)
3.Portraits (07:32)
4.Prayers (05:50)
5.Mismatch (05:16)
6.Imitation (07:10)
7.Ningma (00:44)
8.Anaesthesia (04:24)
9.Suppression (06:13)
10.Ab originis (00:54)
Írta:
oldboy
2014. július 1., kedd, 22:32
Facebook:
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.006 seconds to render