Nigredo
Facets of Death (2015)
A görög Nigredo számomra egy nagyon meglepő anyag. Elsőre nagyon kevesen tudnak ilyen minőségi cuccot kitolni magukból, annak ellenére is, hogy a Facets of Death szimplán 4 számot tartalmaz. 2013-ban jött világra a formáció, összesen 2 taggal. Egyikük nagyjából öt tucatnyi bandában játszott eddig, másikuk csak egyben. Mégis, amit sikerült megalkotniuk ezzel az új, kifejezetten halál-centrikus black metallal, nem elhanyagolható.

Zenéjüket valahova a Watain, Aura Noir, illetve a Secrets of the Moon közé raknám be. Profi a felvétel, az albumdesign kézzel rajzolt, részletgazdag borítóval, ám némileg minimalista belső kidolgozással. Blast beat-es, kicsit középtempós, ritka ritmusváltások jellemezte blackről beszélünk, tehát túl sok pörgésre ne számítsunk. Mégis, a zenéjük valahogy megfogja az embert, valószínű jól kidolgozott riffjeik, elgondolásaik miatt. Károgás, illetve üvöltés kapott szerepet a vokál sávon, mely talán az, ami legerősebben idézi a Watain-t, a visszhangosítástól kezdve a hangképzésig, minden. Néhol egyébként a dob vontatottsága mellé hangulatos, gyors riffelés pörög fel, hogy picivel később az ütős szekció is hozzátársuljon, igaz, még mindig elég középtempós blast beat-el. Jó kis félhangokkal, tört dallamokkal komponál a Nigredo, ettől lesz igazán sötét a zene, a legmélyebb bugyraig.



A Visions from the Sepulcher számomra a korong kedvence volt, bitang gonosz a fő témája, amit nagyon ügyesen variálnak a stílusra jellemző pengetésekkel. Kellemesen tempós dobtémák, orbitális károgás. Sajnos muszáj vagyok szó szerint leírni, amit gondoltam a szám közben: ez Tahó. az igazi Tahó Black. Persze a legjobb értelemben. Akaratlanul is elmosolyodik az ember, olyan príma vonalat pendítettek meg. Legalább kétszer meghallgattam egymás után ezt a kegyetlenséget.

Bemutatkozó anyagnak kiváló szösszenet, ha ilyen ügyesen lavírozgatnak az underground vizében, hamarosan nagy nevek lehetnek a kifejezetten megőrülős magatartásra buzdító hangulatukkal. Mostanság rászoktak a bandák, hogy online is meghallgatható a teljes anyag, általában TeCső-n, ez jelenleg is így van. A kevéske, 20 perces anyagot egy ebédszünetben végig lehet pörgetni, nagyon megkapó, csak javasolni tudom a hallgatását. Valamint követelem, hogy dobjanak ki egy nagylemezt!



Nigredo_Facets_of_Death_2015
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Black Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.MLK
2.Visions from the Sepulcher
3.Nihilistic Iniquity
4.The Wandering Exile
Írta:
Xhavael
2015. augusztus 12., szerda, 00:12
Facebook:
Nigredo - Flesh Torn - Spirit Pierced (2018)
Kritika, Zoolixius @ 2018. július 2., hétfő, 09:17
Djevel - Bland Svarte Graner (2018)
Kritika, boymester @ 2018. június 4., hétfő, 18:33
Primordial - Exile Amongst the Ruins (2018)
Kritika, boymester @ 2018. június 4., hétfő, 18:25
Kurgaall - Satanizacion (2018)
Kritika, boymester @ 2018. március 27., kedd, 16:43
Âqen - Méditation Astrale (2018)
Kritika, boymester @ 2018. március 18., vasárnap, 08:36
Blood Red Fog - Thanatotic Supremacy (2018)
Kritika, boymester @ 2018. március 13., kedd, 22:02
Koncertek
Ken Hensley, Cry Free
július 21.,
Duna-part, József Attila sétány
What Happens Next Tour 2018
július 23.,
Barba Negra Track
Firepower Tour
július 24.,
BudapestArena
Twisting European Tour 2018
július 24.,
Dürer Kert - Kisterem
FEZEN Fesztivál 2018
július 25.,
MÁV Pálya
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.064 seconds to render