What Should Not Be Unearthed (2015)
A Nile érdemeit felesleges bárkinek is bizonygatni. Akinek egy fikarcnyi köze is van a death metalhoz, az tudja, milyen minőségi magasságokban kell keresni Karl Sanders és társai zenekarát. Ők a műfaj professzorai, akik fáraókként telepedtek a brutális, technikás death metal trónjára az 1998-as debüttel, és nem úgy tűnik, hogy ezt az uralmat egykönnyen meg lehetne dönteni.

Aki esetleg nem tudná, 1998-ban a death metal segélykiáltásaira válaszolt az Amongst the Catacombs of Nephren-Ka lemez, amely gyökeresen felforgatta, megújította és újraértelmezte a kifulladás pillanatait elszenvedő műfajt. Amikor feltettem azt az albumot, alig hittem a fülemnek. Szabályosan leesett az állam, mert azelőtt még soha nem hallottam death metalt ennyire sűrűn, gyorsan és brutálisan játszani úgy, hogy az album minden egyes szerzeményét másodpercek alatt fel lehessen ismerni. Ez a mestermű egyike az általam legtöbbet hallgatott metal lemezeknek. Közel ilyen jó véleménnyel viseltetek az In Their Darkened Shrines, az Annihilation of the Wicked és a Those Whom the Gods Detest anyagok iránt is. A Black Seeds of Vengeance és az Ithyphallic egy hajszállal elmarad az említett albumoktól az én szememben, és a legutóbbi At the Gate of Sethu esetében talán már két hajszálnyi is megvan az a különbség.
 

Figyelembe kell vennünk, hogy míg az Amongst… idején a rejtélyes egyiptomi téma, a lábszárcsontfurulya, az igazi emberkoponyákból készült törzsi dobok és egyéb autentikus hangszerek használata döbbenetes újdonságként hatott a death metalra, addig ma már ez csupán egy skatulya, egy elvárás, amelynek meg kell felelni. Bármennyire hitelesen is képes Karl Sanders tiszteletbeli egyiptológusnak újra meg újra zenébe foglalni az egykori rituálék hangulatát, az nem változtat azon a tényen, hogy mindezt az ember már készpénznek veszi, és azt nézi, mit tudnak mindezen felül hozzátenni egy-egy új lemezhez.

Ezért is örvendetes, hogy az idei korong egy olyan dallal indít, amelynek szövege, a megszokottól eltérően, aktuális történésekre világít rá. Ez elsősorban azt az üzenetet hordozza, hogy a Nile merevnek tűnő koncepciója bővíthető. Ugyanakkor maga a mondanivaló figyelmezteti a jelenkor modern szemétdombján dőzsölő emberét, hogy az ősei által felépített és nemzeteknek egyéniséget adó kultúrák rombolóinak ő maga adja kezébe a kalapácsot. A Call to Destruction egy tőlünk (lassan már nem is annyira) távol álló nézőpontra hívja fel a figyelmet: „The preservation of human heritage and the enduring achievements of mankind are secondary to the will of Allah.” (Az emberiség alkotta maradandó értékek és a hátrahagyott örökség megőrzése másodlagos szempont Allah akaratával szemben.) Ezen tovább nem is időznék.



Zeneileg mit is lehet elmondani egy Nile albumról? A tudásra és profizmusra kiterjedő dicséreteket mellőzve, inkább arra reflektálnék, hogy meglepetéssel aligha szolgál már nekünk Sandersék csapata. Továbbra is a jól kitaposott ösvényen haladnak, a hangfalakból a zenekarra jellemző megoldások, képletek szólnak a jól ismert tempóban. Az iszonyú gyorsaság és a súlyos döngölések éppúgy erősítik egymást, mint eddig bármikor. Aki jártas a Nile világában, az ezt a lemezt hallgatva is otthonra lel benne. Ha szóba jöhet egyáltalán a döbbenet, az bizonyára a zenészek képességeivel függ össze, hiszen ezek a talentumok élőben is maradéktalanul visszaadnak minden nyakatekert riffet, szólót és dobtémát.

A lemez megítélése tehát a dalok megjegyezhetőségén, fogósságán és ötletességén múlik. E téren pedig szerintem jobb a helyzet, mint a legutóbbi At the Gate of Sethu esetében. Azt vettem észre, hogy az előző lemez két-három zseniális darabja mellett ott a sok, Nile mércével mérve, arctalan szerzemény. Azért a What Should Not Be Unearthed sem mutat éppen egységes szintet. A Call to Destruction és a Negating the Abominable… hozzák ugyan a kötelezőt, de annál nem többet. A Liber Stellae… kíméletlenül agresszív riffelésére már jobban felfigyeltem, de az igazi gyöngyszem az album negyedik dala, az In the Name of Amun. Rögtön a baglama (vagy ha úgy tetszik: saz) pengetésével indul a dal, amelyről elsőre azonnal az Unas Slayer of the Gods jutott eszembe. Ez a Sanders által kezelt hangszer szervesen hozzájárul a Nile hangzásához, és a sötét katakombák hangulata is remekül megteremthető vele. A dalban pedig záporoznak a jobbnál jobb ötletek. A pusztítóan gyors csapásoktól elkezdve a leglassúbb részekig, belengi a dalt egyfajta végzetesség, a debütalbumot idéző (nagy szó!) dallamoknak köszönhetően. Az Ushabti Reanimator című átkötő darab az, amelyik még valamelyest emlékeztet az Amongst… hangulatára. Mondanom sem kell: zseniális ez is.
 

Kiemelném még a Rape of the Black Earth-ben hallott kivételesen fülbemászó szólót és a dal rendkívül hangulatos levezetését. És ha már részletekről van szó, a címadó második felében hallható kínzó lassúságú riffek és egy igen érdekesen nyüszítő (jobb szó nem jut eszembe) hangszer (?) kettőse megbéklyózott szolgák seregeit vetíti lelki szemeim elé, ahogy korbácsütések közepette haladnak a testi megsemmisülés felé. Az ezt követő emészthetőbb Evil to Cast Out Evil tökéletesen tartja egyensúlyban a lemez dinamikáját. Azt is mondhatnám, szigorúan csak Nile viszonylatban, hogy ez a slágerszám az albumon. Az Age of Famine-ről pedig ugyanazt tudnám elmondani, mint az első kettőről, azzal a különbséggel, hogy ebben a főleg kimértebb ütemekre épülő dalban többet hallani Sanders ultramély hörgését. Egyébként a vokálra kitérve, ezek a mély hörgések egyáltalán nem tűntek el, a legtöbb dalban jelen vannak, az viszont tény, hogy a korai anyagokhoz képest az arányok kissé megváltoztak. Van azonban egy zárótétel is, a To Walk Forth from Flames Unscathed, egy másik remekül megírt szerzemény. A szokásos Nile sablonokon túlmutató elképzelések igazán emlékezetessé teszik a dalt. A fogós riffek és a dallamvilág kohéziója az album másik csúcspontját jelenti.

A What Should Not Be Unearthed nem forgatja ki az eget a sarkaiból, de az is igaz, hogy az ember nem állíthat fel klasszikus mérföldköveket állandó jelleggel. Ha pedig a mezőnyt vesszük alapul, ez a lemez is a kiemelkedő művek között foglal helyet. Erről minden bizonnyal a szeptember 25-i koncert is mindenkit meg fog győzni, úgyhogy találkozunk a Dürerben.
Nile_What_Should_Not_Be_Unearthed_2015
Kiadó:
Stílus:
technikás/brutális death metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Call to Destruction
2.Negating the Abominable Coils of Apep
3.Liber Stellae Rubeae
4.In the Name of Amun
5.What Should Not Be Unearthed
6.Evil to Cast Out Evil
7.Age of Famine
8.Ushabti Reanimator
9.Rape of the Black Earth
10.To Walk Forth from Flames Unscathed
Írta:
farrrkas
2015. szeptember 19., szombat, 22:44
Facebook:
farrrkas 2015. október 11., vasárnap, 19:40
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 406
Válasz cannibanile grinder üzenetére:

m/ Jo a lemez kritika,koszi!!!!

(yes)
cannibanile grinder 2015. október 11., vasárnap, 16:45
cannibanile grinder
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 386
\m/ Jo a lemez kritika,koszi!!!!
Koncertek
Inner Awakening Festival X.
augusztus 17.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Fekete Zaj 2018
augusztus 17.,
Mátra-Sástó
DeathCrew fesztivál 2018
augusztus 17.,
Fedeles Lovarda
Kaltenbach Open Air 2018
augusztus 23.,
Spital Am Semmering
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.052 seconds to render