Ars Moriendi
Sepelitur Alleluia (2016)

    Arsonist, becsületes nevén Bastien Mailhot, bele-bele kóstolgatott a horda módra elkövetett zenei próbálkozásokba az évek folyamán, de mindig rá kellett döbbennie, hogy a benne lakó fém szörnyeteget csak ő ismeri igazán. Ezt a szörnyet testesíti meg egyedül működtetett projektje, az Ars Moriendi, ami immáron 2001 óta csepegteti magából a sötétséget hol demók, hol pedig nagylemezek formájában. Legújabban a Sepelitur Alleluia ködös, misztikus borítója alá sikerült beszivárognia ennek a démonnak, aminek keretein belül mi is részesei lehetünk annak, mit hoz magával, ha egy francia srác black metalba oltja gondolatait és érzéseit. Szokás ettől a nemzettől valami furcsát, a megszokottól nagyban eltérőt várni, ami vagy bejön, vagy túlzott művészkedésbe csapva minket csap agyon hallgatóként, most azonban nem a polgárpukkasztáson van a hangsúly, hanem a nagybetűs zenén, amit inkább érdekességek, mintsem formabontó kísérletezések tarkítanak. Ugyan sok igényes lemezt hallani, ahol egyetlen ember felelős minden egyes hangért, de ennyire szerteágazó, mégis egységes és átgondolt produkciót annál ritkábban kapunk a magányos szobacirkálók világából. Az Ars Moriendi lemeze ugyanis éppolyan szórakoztató, mint amilyen sötét, éppolyan sötét, mint amennyire hangulatos. A nektárként csepegő apró finomságok mindig a megfelelő arányban és időben érkeznek, hogy az igazi Metal Mackónak mindig akadjon valami a csuprában.
    A középkori szertartások és misztikumok köré épített koncepció öt terebélyes dalon keresztül jut el hozzánk hagyományos elemek felhasználásával, mint a kemény blast beatek, harmóniák, de éppoly erős szerepet kapnak a klasszikus riffek. A háttérben úszó billentyűk is nagyobb teret kapnak időnként, de többnyire csak a hangulat megteremtéséért felelnek. Én kifejezetten kedvelem, amikor bármiféle erőlködés nélkül hallhatom a basszus hangjait, azt pedig főleg, amikor képes önálló életre kelni és mer elkalandozni a zene szigorú folyamától, erre sem panaszkodhatok a lemezzel kapcsolatban. A hangzás szintén rendben van, éppúgy megfelel a háttérben finoman kibontakozó szellemvilág megjelenítésére, mint a szikár, fagyos black metal vadulások érzékeltetésére. Szintén felhívnám még a figyelmet az arányok finomságára: hallgatás közben egyszer sem éreztem, hogy valamiből elég, valami túl sok lett és unalmassá vált.
    A hosszú, de ahogy írtam, legkevésbé sem megerőltető áradat a Sepelitur Alleluia majd 12 perces túrájával nyit, ahol az orgona, templomi hangok és a rendkívül kellemes francia nyelvű tiszta ének azonnal magával ragad, elandalít. Ez a szertartás 70 nappal előzte meg a Húsvéti időszakot és jelentette a meditáció, a böjt eljövetelét. Bizony éjfekete atmoszférikus black lemezzel van dolgunk, s mielőtt felfognánk, mi történik, a dal a torkunknak ugrik egy brutális tempóváltással. Áramló energiák, hatalmas tempó, hagyományos, időnként a hörgésig torzuló károgás, kántálás kíséri a morbid szertartást. A dal végéig gyorsulunk, lassulunk változatos formákban, a gitárszólók is kellemesek a háttérben, amik nem neoklasszikus agymenések és nem is a véletlen generálta thrash aprítások. Az album a kedvenc tételemmel folytatódik, ez az Ecce Homo. Rövid, tiszta énekes nyitása azonnal kíváncsivá tett, hova vezet majd ez az újabb sodrás. Később kapunk némi hörgést, újabb robbanásokat, de a dal csak utána indul be igazán. Egy nagyon könnyed, mégis sejtelmes akusztikus rész készít fel minket a műfajtól alapvetően idegennek tekinthető hangszerek megjelenésére, ezek pedig a trombita és a szaxofon. Elsőre ijesztőnek tűnhet, de annyira illik a dalhoz, hogy nélküle akár eljátszani is bűn lenne. Pont az ilyen szokatlan, mégis működőképes megoldásokat hiányolom gyakran a tonna számra megjelenő, szőrös logós zenekarok tárházából, akik egy egész albumot próbálnak eladni pusztán a hullámzó harmóniák sokaságával és egy szép természeti fotóval. Az Ecce Homoban egy ilyen hangszer megjelenése mellett is működik a varázslat, tombol a mágia.
    Az Á La Vermine a hagyományos fekete fém eszközeivel ront nekünk, agresszióján és kemény riffjein keresztül azonban áthatol a zeneiség és az átgondoltság, legfőképp a basszusnak köszönhetően, nekem még a Thy Catafalque Microcosmosát is sikerült megidéznie. Ugyanezzel a hangulattal találkozhatunk a lemez legrövidebb dalában, ami alig 7 perc, ez a Je Vois Des Morts. A tétel nagyrészt lassú, kísérteties hangokból épül fel, néha már jazzes megoldásokkal, de ugyanakkor gonosz, főként a közepén található ámokfutásnak köszönhetően. Ismételten Kátai Tamás zenekarát juttatta eszembe a záró monstrum, a Fléau Français, ami egy 18 perc felett elterpeszkedő, a francia pestisjárványt boncolgató hangulatbomba. A dal első percétől az utolsóig használja a már megszokottá vált egyszerű, mégis okos megoldásokat, így ez sem tudott hossza ellenére sem unalmassá válni. Fokozatosan épül fel, időnként kanyarog, hogy egy csúcspont után zongora dallamokkal mondjon búcsút tőlünk.
    Rengeteg kiadvány jelenik meg manapság, ha mindenről írnunk kellene, vagy hírt kellene adnunk, akkor teljes munkaidőben gépelhetnénk reggeltől estig. Viszont az, hogy ennyire hallgattassa magát egy album, már sokkal ritkább. Persze mindenkinek más a szívügye, mást szeret akár egy adott stíluson belül is, de abban biztos vagyok, hogy black metal színtéren számomra már van év végi listás lemez köszönhetően az Ars Moriendinek. Ez egy olyan produkció, ami alkalmas az elmélyült fogyasztásra, elkaphatjuk benn a nekünk tetsző megoldásokat egy karosszékben hátradőlve, de kiváló a nap bármely szakaszában is. Én például a hajnali utazások során vettem nagy hasznát, mert a ködös erdőségekbe bámulva szinte már láttam a borítón szereplő csuhások sejtelmes alakját. A lemez egyébként teljes egészében meghallgatható az Archaic Sound oldalán.


Ars_Moriendi_Sepelitur_Alleluia_2016
Kiadó:
Stílus:
atmoszférikus dark/black metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Sepelitur Alleluia (11:41)
2.Ecce Homo (09:27)
3.À La Vermine (07:11)
4.Je Vois Des Morts (06:51)
5.Fléau Français (18:20)
Írta:
boymester
2016. október 28., péntek, 15:27
Facebook:
Sorcier Des Glaces - Sorcier Des Glaces (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 18., kedd, 16:24
Mare - Ebony Tower (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:51
P.H.O.B.O.S. - Phlogiston Catharsis (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:26
Chaos Invocation - Reaping Season, Bloodshed Beyond (2018)
Kritika, boymester @ 2018. augusztus 11., szombat, 18:40
Funeral Mist - Hekatomb (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 21., szombat, 19:46
Djevel - Bland Svarte Graner (2018)
Kritika, boymester @ 2018. június 4., hétfő, 18:33
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render