The Crawling
Anatomy Of Loss (2017)
 
    Egészen az egyeseknek már oly távolinak, letűnt korszaknak tűnő 90-es évekig nyúlik vissza az angol The Crawling zenészeinek életútja, ennek ellenére igazán nagy dolgot, vagy emlékezetes lemezt azonban nem nagyon sikerült még összehozniuk. Stuart Rainey a rangidős a bandában, az ő kezei által szólal meg a basszus, valamint a vokalizálásból is kiveszi a részét. A dohányfüstös, reszelős hörgésért, valamint a súlyos témákért Andy Clarke felelős, aki eddig olyan zenekarokban tette próbára szerencséjét, mint a Honey For Christ, vagy a Devilmakesthree. Hozzájuk csatlakozott fiatalosabb lendületet hozva a koncepcióba Gary Beattie dobos, aki eddig csak a Zombified nevű death horda EP-in vagdalózott mesterien megmunkált faágaival. Az ismeretlenség homályában eltöltött évek sok gyakorlása beérni látszik a rutinos rókák számára, mert 2014-ben indított projektjük szépen, lassan építkezve végre nagylemezzel jelentkezhetett a 2015-ös EP és Single kiadványok után. Ez általában nem kis lépés egy zenekarnak sem, szerencsére a The Crawling megfelelően tanulmányozta, majd alakította saját szájízének megfelelően példaképeinek, elődeinek munkásságát, hogy egy remek death/doom lemezzel örvendeztesse meg a műfaj rajongóit. Gyökereik egészen az old school death metalig nyúlnak vissza, időnként a végzet harangjait visszaszorítva igazán cammogó, súlyos death metalt nyomnak, de nem felejtették ki a képletből a Katatonia és a My Dying Bride melankóliával átitatott búslakodását sem. Stílusa ellenére ráadásul kevésbé sorolnám a merengős kiadványok közé, mert többnyire nagy hangerőn, veszettül bólogatva tudtam legjobban értékelni.
   A háromnegyed órás produkció tiszta éneket nem, remek témákat annál inkább tartogat számunkra, a nyitó An Immaculate Deception keretein belül pedig azonnal belecsap a dolgok közepébe. Tisztán kivehető basszus, egyszerű, de lendületes dob, aminek lassú lüktetésével kombinálva a gyorsabb riffek vasbeton alapokat képeznek Andy énekéhez, ami időnként fura módon az Angela korszakos Arch Enemyt is megidézte számomra. Az sem véletlen, hogy ez a dal nyitja a lemezt, mert az egyik legjobb szerzemény a többnyire magas színvonalú társai között is. A Poison Orange már nagyobb volumenű, jóval doomosabb formája a fémzenének, sztenderd jellegén felül pedig egyedül kellemes témái tudják emlékezetessé tenni, valamint az ismételten death metal közelibb elemek. A mérgező gázként kavargó Acid On My Skin rövidebb szerkezete, váltakozó tempója jobban áll a zenekarnak, mint a monumentális szerzemények, ezt gyorsan leszűrhettük már a lemez első felében. Ennek megfelelően az egyszerű megoldások okos keverékeként működő szerzeményre nem lehet panaszunk. Ugyanerre a kaptafára húzza fel a zenekar frissen nyúzott bőrből készült produktumát, ami All Our Failings címmel került fel a lemezre, ugyanakkor a nyitáshoz hasonlóan magas színvonalon. A brutális húzással megtámogatott dal folyamán vált világossá az is, mennyire passzol a zenekar albumához a választott borító, amely ugyanolyan puritán, mint amilyen monumentális is egyszerre, valamint realista és szigorú. A Poison Orange unalmasabb perceinek következtében félve vágtam neki a The Right To Crawl ismételten 6 perc fölé pofátlankodó játékidejének, de a dal változatosabb felépítése végül pozitív irányba mozdította ki szigorú mércémet és pusztán jó érzéseket hagyott maga után. Retró, már-már tradicionális doom vonaglással kezdődik a szintén hosszúra nyúló Violence Vanity And Neglect, amiről az oldal régebbi olvasói már sejthetik, hogy nem okozott nálam fennakadást, a death gépezet beindulásával pedig kifejezetten élvezetessé vált újfent egy nagyobb lélegzetvételű dal. Ezen felbuzdulva aztán a zenekar még összerántotta a befejező Catatonic című pokoljárást, minden eddiginél lassabban és hosszabban, ráadásul nem tették rosszul, mert depresszív, időnként skizofrén hangulatával tökéletes lezárása egy ilyen lemeznek.
   Semmi extrát, pluszt nem tesz hozzá a The Crawling az ősök által ültetett, mély gyökereket vert műfaji kelléktárhoz, de meglévő sablonjait rutinnal, hozzáértéssel és őszinteséggel pakolta egymásra a neki tetsző módon, így bemutatkozva egy olyan lemezzel, mely akár az ötödik is lehetne a sorban. A 90-es éveket idéző, nagy súlyokat görgető, gonosz hangulatot árasztó death metal témák beágyazása szinte minden dalban beindítják a bólogató mechanizmust, így igazán eret vágó búslakodás helyett inkább egy szórakoztató, erős kiadványt tudhatunk a magunkénak az Anatomy Of Loss megismerése esetében.

The_Crawling_Anatomy_Of_Loss_2017
Kiadó:
Stílus:
death metal, old school death/doom
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.An Immaculate Deception
2.Poison Orange
3.Acid On My Skin
4.All Our Failings
5.The Right To Crawl
6.Violence Vanity and Neglect
7.Catatonic
Írta:
boymester
2017. május 14., vasárnap, 10:47
Facebook:
Nailblack - Envied (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 18., szombat, 10:51
Professor Emeritus - Take Me To The Gallows (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 17., péntek, 19:16
Cannibal Corpse - Red Before Black (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 14., kedd, 18:30
Anatomia - Cranial Obsession (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 17:23
Spectral Voice - Eroded Corridors Of Unbeing (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 15:17
Altarage - Endinghent (2017)
Kritika, Weide @ 2017. október 24., kedd, 23:55
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.026 seconds to render