Ghost Bath
Starmourner (2017)
    Érdekes, megosztó zenekar a Ghost Bath, amit mi sem bizonyít jobban, mint a mítosz, amit az évek során maguk köré építettek. Lényegében a semmiből tűntek fel 2013-ban a zenekar nevét viselő EP-jükkel, amit egy évvel később a Funeral című nagylemezük követett. Ekkoriban még semmit sem lehetett tudni a bandáról, akik nem is bocsátkoztak mélyebb interjúkba, nem adtak koncerteket, csupán homályos utalásokat tett a beszédes nevű Nameless énekes.


    A kínai neveket viselő tagok és a kínai Pest Productions kiadónál megjelent albumuk arra engedett következtetni, hogy ténylegesen egy ázsiai banda áll a Ghost Bath mögött, mígnem a második, Moonlover címet viselő nagylemezük viszonylag hangos médiafogadtatása után egy interjú alkalmával végül fény derült arra, hogy a banda Észak-Dakota államából származik. Ettől kezdve még jobban megerősödött a banda kettős megítélése, egyrészt sokan silány Deafheaven-utánzatnak kiáltották ki a zenekart, amire az áthallásos lemezcímük is ráerősített, másrészt olcsó marketingfogásnak tartották a kínai eredetet, amit a média tényként közölt, a banda pedig nem cáfolta. Erre az énekes, legfőbb dalszerző Dennis Mikula csak annyit reagált, hogy nem ált szándékukban kijavítani az embereket, mivel nem akarták, hogy konkrét arcokat társítsanak a zenéjükhöz. Egyszerűen, mint zenekar kívántak kapcsolódni az emberekhez, függetlenül attól, kik is ők valójában. Bármennyire is visszásnak hangzik a történtek után, ezt a fajta távolságtartást és anonimitást félig-meddig a mai napig megőrizte a banda. A zenekar tagjairól –Mikulától eltekintve- a kínai álnevükön és amerikai keresztnevükön kívül lényegében semmit sem tudni. Kicsit olyan a banda, mint egy entitás, amit sosem tudsz teljesen megérteni, megérinteni, egészében felfogni, csupán érezni és befogadni azt, amit közvetíteni akar. És számomra ténylegesen ebben áll a Ghost Bath legnagyobb ereje, hogy képesek olyan hangulatokat és érzéseket átadni, amikhez nem igazán tudsz társítani semmilyen egyszerű, egyértelmű, világi dolgot. Ráadásul ezt a fajta hozzáállást élőben is tökéletesen át tudják vinni. Első, személyes találkozásom a bandával pont nemrégiben, a Dürer Kertben megrendezett koncertjük alkalmával esett meg, ami valami egészen elképesztő élmény volt az eddig leírtak tekintetében. Szinte minimális kommunikációt sem ápoltak a közönséggel, mégis érezni lehetett, hogy nem csak maguknak, de mindenkinek játszanak a teremben. Ráadásul a koncert vége sem volt szokványosnak nevezhető, a zenekar tagjai egyesével „léptek ki” a zenéből, tették le hangszereiket, majd szó nélkül távoztak a teremből, keresztül a nézők tömegén. Miután a dobos is leütötte az utolsó taktust és a gitáros is pengetett egy végsőt, üres maradt a színpad, viszont még szólt a záró számuk, a Golden Number előre felvett, gépről játszott zongoratémája, ami jó 2 percen keresztül ölelte körül a némán álló közönséget, majd mikor az utolsó hang is elhalkult, hatalmas ováció fogadta az immáron üresen álló színpadot. Megvallom, kissé furán éreztem magam, de tudtam, nem a zenekarnak tapsolok, hanem a zenének, és annak az érzésnek, aminek a része lehettem az este folyamán. És ilyen szempontból egyet tudok érteni azzal, hogy lényegtelen, ezt az érzést egy kínai, vagy amerikai bandától kapom-e. Még az is érdektelen, hogy konkrétan kitől/kiktől kapom ezt az élményt. Számomra ez tükröződik vissza a zenekar hozzáállásából, és megértem, hogy ez másoknak visszatetsző lehet, részemről abszolút érthető és elfogadható.


    Úgy érzem, sikerült valamennyire bemutatnom, mennyire érdekes és megosztó banda a Ghost Bath. Ezen a fonalon maradva bizton állíthatom, a jelen kritika tárgyát képező Starmourner albumuk is legalább ennyire érdekes és megosztó lemez lett. Nem hazudok, mikor azt állítom, hogy a depresszív/post-black metalból táplálkozik alapvetően az album, viszont abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb hallgató nem pontosan ilyen zenére számít, amikor meglátja a műfaji besorolást. Ugyanis a Funeral és Moonlover után a banda a sötét, depresszív apátiából egy új irányba terelte muzsikájuk esszenciáját, ami az extázis, az öröm és a bánat egyfajta fura keverékeként ölt testet. Nincs rá jobb szó, de néhány gitárdallam egyszerűen boldogságot sugároz, míg az egyedi, artikulálatlan visítós ének (ami miatt szintén sok kritika éri a bandát) mérhetetlen fájdalmat és keserűséget képes magával hozni a zene forgatagába. Tökéletes példa erre a Seraphic számuk, ami egy kifejezetten kellemes, mondhatni vidám melódiával nyit, ami szépen lassan a dob ütemével egyre inkább átalakul egy keserédes, kínzó dallammá, mígnem az énekkel az egész átfordul az öröm és őrület egyedi fúziójába. A zene végül is ezt a vonalat viszi tovább, szinte pillanatról pillanatra képes teljesen különböző érzelmek végleteibe taszítani a hallgatót.


    Nem csak érzelmek, de állapotok széles skáláján is magabiztosan lavíroz a banda, legyen szó post-os, elszállós részekről, vagy akár kemény, döngölő dallamokról. Ilyen számomra az Ambrosial, aminek a hallgatása során néhol úgy érzem, én is egyfajta renyhe révületbe kerülök, mikor csak lágyan hullámzik a testem és lelkem a zenével együtt, utána pedig majd szétrepeszt az a feszültség, ami szám kétharmadánál belépő agresszív, repetitív, végletekig elnyújtott riffelés kelt bennem.


    Itt jegyezném meg, hogy például ez a dal élőben sokkalta keményebbnek és erőteljesebbnek érződött, nem egy embert késztetett átszellemült fejrázásra, míg fejhallgatóval hallgatva valahogy elveszik ez a fajta ereje. Az inger persze megmarad, amit kelt, de valahogy az agresszió, a kraft sokkalta jobban átjött a koncert alatt, mint utólag hallgatva a zenét. És ez lényegében igaz a többi számra is, mintha a keverés tompította, egybemosta volna az album pengeként hasító, szemérmetlenül meredező, kirívó részeit az elszállós hömpölygéssel. Sokkal dinamikusabbnak tűntek a dalok élőben, amibe nagyban közrejátszhatott a zenészek látványa, akik tényleg teljes odaadással, hatalmas beleéléssel, szinte extázisban nyúzták a húrokat, irgalmatlan erővel verték a dobokat vagy éppen kínozták a hangszálaikat. Ez a fajta lendület hiányzik nekem kissé az album újra- és újrahallgatása során, ami amúgy nem von le semmit az értékéből, csupán ugyan azon számok élőben és lemezről hallgatva képesek teljesen más oldalukat mutatni és más impulzusokat kelteni a hallgatóban.

   Végszóként szeretnék visszakanyarodni pár alapgondolathoz, ami tökéletesen kivetíthető az album egészére. A Moonlover óta a zenekarnak lényegében nincsenek dalszövegei, ami kissé szokatlan lehet, viszont ezáltal rákényszerül a hallgató, hogy másra összpontosítson. Mert végül is nem a szöveg a fontos, hanem az az atmoszféra, az a lelkiállapot, amit képes megidézni az album. Teszi ezt csodás képekkel, amik a booklet részét képezik, és amik amúgy elérhetőek nagy felbontásban a zenekar honlapjáról is. Egyszerűen csupán ezek az alkotások képesek iszonyú erős benyomást tenni az emberre, a zenével együtt pedig csak hatványozódik az erejük. Ehhez társulnak még a hosszabb-rövidebb történetek, amik lényegében a dalszövegeket váltják ki, telve szimbolizmussal és szürrealista képekkel, keserűségről, reményről, álmokról, kétkedésről, bukásról, felemelkedésről, életről, halálról.

    A Ghost Bath képes volt újítani, egyrészt saját történetének is mérföldköve ez az album, másrészt pedig a post-black metal zsánerén is képes volt csavarni egyet, új elemeket adni a fekete főzethez, pozitív dallamokat, örömöt vegyíteni a keserű, végtelen sirámba. Számomra megkérdőjelezhetetlenül ott a helye az albumnak az év végi listán, és kíváncsi vagyok, innen merre vezet tovább a csungkingi/minoti brigád útja.


Ghost_Bath_Starmourner_2017
Kiadó:
Stílus:
Post-Black Metal/Blackgaze
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Astral (03:20)
2.Seraphic (05:50)
3.Ambrosial (08:30)
4.Ethereal (06:54)
5.Celestial (08:14)
6.Angelic (05:23)
7.Luminescence (06:08)
8.Thrones (06:20)
9.Elysian (05:22)
10.Cherubim (04:26)
11.Principalities (06:14)
12.Ode (04:28)
Írta:
Weide
2017. június 27., kedd, 14:24
Facebook:
Solmyr 2017. július 3., hétfő, 14:30
Solmyr
Csatlakozott:
2016. december 9.
Hozzászólások: 50
Válasz Weide üzenetére:



Köszönöm szépen. Tavaly és idén is turnéztak hazánkban, úgyhogy ha megtartják jó szokásukat, jövőre talán elcsípheted őket. Az albumukat pedig bármelyik metalshop-ból be lehet szerezni. :-)



A tavalyi turnéról nem hallottam. Mondjuk akkor az együttest se ismertem. Az ideiről hallottam, de nem volt rá lehetőségem elmenni. Remélem igazad van és jönnek jövőre. A cd-t meg mindenképp megrendelem, csak még nézelődöm, hol mennyiért lehet kapni. :-)
Weide 2017. július 3., hétfő, 14:25
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 561
Válasz Solmyr üzenetére:

Nagyon jó kritika lett. És picit irigyellek, hogy láttad őket élőben és meg is van az album eredetiben! :-)


Köszönöm szépen. Tavaly és idén is turnéztak hazánkban, úgyhogy ha megtartják jó szokásukat, jövőre talán elcsípheted őket. Az albumukat pedig bármelyik metalshop-ból be lehet szerezni. :-)
Solmyr 2017. július 3., hétfő, 13:51
Solmyr
Csatlakozott:
2016. december 9.
Hozzászólások: 50
Nagyon jó kritika lett. És picit irigyellek, hogy láttad őket élőben és meg is van az album eredetiben! :-)
Weide 2017. június 30., péntek, 17:24
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 561
Válasz Belial üzenetére:

Jo kis banda/lemezismerteto lett, gratula.
Nem hallottam roluk korabban, vagy csak nem emlexem a mostani dompingben, mondjuk az amit ezzel a Nameless-Faceless baromsaggal muvelnek/muveltek egyaltalan nem tetszik.Viszont a zene kifejezetten franko, es tele van otletekkel,mubkaval, jelenlegi HP-n 3 jo lemez van szerintem ez messze a legizgalmasabb. (yes)


Köszi szépen, örülök, hogy tetszik. (yes)
Belial 2017. június 30., péntek, 13:52
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 701
Jo kis banda/lemezismerteto lett, gratula.
Nem hallottam roluk korabban, vagy csak nem emlexem a mostani dompingben, mondjuk az amit ezzel a Nameless-Faceless baromsaggal muvelnek/muveltek egyaltalan nem tetszik.Viszont a zene kifejezetten franko, es tele van otletekkel,mubkaval, jelenlegi HP-n 3 jo lemez van szerintem ez messze a legizgalmasabb. (yes)
Koncertek
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
Septicflesh, Inquisition
január 7., 18:00,
Barba Negra
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.03 seconds to render