Black Lord
Black Ritual Forest (2015)

   A mexikói Black Lord sikeresen nyújtotta be pályázatát a legklisésebb zenekarnév, borító és albumcím pályázatunkra, a banda témavilága és dalcímei pedig már csak rátesznek erre egy lapáttal a biztos győzelem érdekében. Jól látjátok, még a kettes szorzó szabályszerűségeit is nehezen felismerők előtt sem lehet rejtély, milyen zenében utazik a 2010 óta működő duó, melynek tagjai Black Lord (újabb meglepetés) és Astarot (mint ha már hallottam volna ezt is…). Aki esetleg még mindig a kételyek puha mohaszőnyegén tipegve nem tudja, merre kell keresgélnie, annak lelövöm az év poénját, ez bizony black metal lesz, méghozzá a jól ismert megszállott, sufni verzió. Általában itt nehezedik meg egy firkász dolga egy ilyen albummal kapcsolatban, mivel véleményem szerint ez az a vonal, ahol a komoly, önkifejező elmebajokat és műveket gyakorlatilag egy vékonyka hajszál választja el önmaga paródiájától. A határ pedig nagyon széles skálán mozog, mert előfordulhat, hogy amit valaki komolyan vesz, arra én csak kikényszerített mosollyal tudok reagálni, az én kedvencem pedig ugyanezt a reakciót képes kiváltani másokból. Ráadásul a duó képes majd öt percig bennem hagyni a kételyt is az irányt illetően, mivel lemezük egy hangulatos, de teljesen feleslegesen elnyújtott Intróval kezdődik. De nézzük csak, mit is tartogat számunkra ez a sötét, bizonytalansággal átitatott erdőség, amit a mexikóiak valószínűleg csak képeslapon ismernek és ezzel, valamint saját lemezükkel hűtik magukat a forróbb napokon.
   Ezt jól is teszik, mert egyszerű, nyers, őszinte zenéjük kiválóan alkalmas ellátni egy mélyfagyasztó leselejtezése után keletkezett űrt. A zene pont olyan, mint a kettős egész koncepciója, érzéketlen, fagyos és sötét, amit egyértelműen alázat és megszállottság vezérel. Black Lord felel minden hangszerért, kivéve a nagy teret kapó dobokat, ami valahogy több szerepet is kap ezen a kiadványon néhány árnyalattal, mint azt megszokhattuk. Nagyszerűen élő, lélegző black metal lemez indul ténylegesen a Spiritual War folyamán, aminek kezdése ugyan a Candlemass Black Stone Wielder riffjére hajazott, de csak rövid ideig, mert utána elgurul a gyógyszer és beindul a gépezet. Okkultizmus, reménytelenség, sötétség bugyognak a thrash metal alapokat is megidéző témaáradatból, ezt teszi még kilátástalanabbá, elszigeteltebbé a feneketlen kút mélyén visszhangzó, sikolyoktól sem mentes vokál. Az időnként depresszív black metalra hajazó éles kiáltások, suttogások mellett kapunk mindenféle torz hangot, még ha nem is a műfaj krémjéből, de a zenéhez tökéletesen passzoló hangulatban. Az erős, mint mondtam, időnként thrash metalba hajló témák között érdekesek a gitárszólók, vagy inkább gitárszóló szerűségek, melyek pont úgy sírnak, sikongatnak, mint énekesünk. Ez a Lord Of The Night lassabb haláltáncában még feltűnőbb, mint a kezdésben, a Black Birdben pedig már szinte az énekre válaszolgatva tűnnek fel. A jóval agresszívebb Dreaming Into The Eternal Forest egy maró méreg, forró kátrányként tekeredik be a hallójáratokba disszonáns szaggatásaival, minimál, mégis működőképes megoldásaival, amiről leginkább a Darkthrone, valamint a texasi Absu juthat eszünkbe. A Moonlight talán még ennél is egyszerűbb, de még bőven élvezhető. Ehhez természetesen szükséges a hangzás is, ami megint egyénileg megítélhető a műfajban. Én személy szerint azt kedvelem, amikor a próbaterembe beszűrődött szomszéd Mari néni fűnyírójára nem kell ráfognom, hogy karcos és kásás, hanem maguk a hangszerek adják a sötétség velejét. Ez utóbbinak tesz eleget szerencsére a Black Lord, mivel pont annyira morbid és sötét, hogy az ne menjen magának a produkciónak a kárára. Ennek megfelelően már-már demós recsegéssel, de húsba vágó rozsdás kés módjára jön a Sometimes Sacred fura, skizofrén hangulatával, a 80-as évek végére visszakacsintó Coldblood fagyos károgásaival és eszement tempójával, valamint a kiadvány egyik legjobb, legerősebb tétele, a Spell Of Darkness, árnyalatok és variációk nélküli, puritán sötétségével. A lemezt a kezdésnél szerencsére rövidebb Outro zárja némi varjúkárogással és orgona hangokkal, de ez már csak hab a tortán…
   Ugyan nem friss lemez, de kiadó segítségével csak nemrég öltött magára sötét leplet és lépett ki a másolt kazetták világából CD formátumba a Black Ritual Forest, a régi sulis black hívőknek mindenképp megér egy próbát a meghallgatása. Semmi reform, egyediség, bármiféle újítási szándék, de ezen a vonalon ez így van jól, mert itt a hangszeres tudást, a drága stúdiót helyettesíti az elhivatottság.

Black_Lord_Black_Ritual_Forest_2015
Kiadó:
Stílus:
raw black metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Intro (04:30)
2.Spiritual War (03:50)
3.Lord Of The Night (03:25)
4.Black Bird (03:51)
5.Dreaming Into The Eternal Forest (04:02)
6.Moonlight (04:00)
7.Sometimes Sacred (03:40)
8.Cold Blood (03:45)
9.Spell Of Darkness (03:49)
10.Outro (01:34)
Írta:
boymester
2017. augusztus 10., csütörtök, 14:08
Facebook:
Thantifaxath - Sacred White Noise (2014)
Kritika, boymester @ 2018. január 15., hétfő, 20:02
Cultes Des Ghoules - Henbane (2013)
Kritika, boymester @ 2018. január 11., csütörtök, 10:17
Gravespawn - Re-forged In The Malice Of Stygian Fire (2017)
Kritika, boymester @ 2017. december 31., vasárnap, 13:23
Nailblack - Envied (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 18., szombat, 10:51
Inconcessus Lux Lucis - The Crowning Quietus (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 1., szerda, 13:21
Paysage d'Hiver - Paysage d'Hiver (demo) (1999)
Kritika, boymester @ 2017. október 28., szombat, 12:01
Koncertek
The Rise of Chaos World Tour 2018
január 21.,
Barba Negra
Cryptoriana World Tour
január 21.,
A38 Hajó
European Pilgrimage Tour Part III.
január 22.,
A38 Hajó
Gods Of Violence Tour
január 26., 18:00,
Barba Negra
British Punk Invasion
február 2., 17:00,
Barba Negra
Downfall of Gaia, Hamferđ
február 9.,
Kvlt
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render