Persecutory
Towards The Ultimate Extinction (2017)


    A megfelelő szélirány kivárása csak a kezdet volt, mert a török Persecutory ennyivel nem érte be, inkább rakétákkal a hóna alatt lendületet véve törte rám a bejárati ajtót. Ijedtemben az asztal alá bújtam, de egy csákánnyal házasodott, született bányász finomságával ragadott bokán, lendített a magasba és csapkodott faltól falig, hogy többet ne szórakozzak vele. Az én és a ti életetek nekik semmi, mert a bemutatkozó lemezükön már a végső csata zajai szerepelnek, az utolsó kiáltások, csontropogások, sebszakadások, miközben beköszönt a kihalás kora. Az isztambuli brigád death/black/thrash keveréke mérgező vegyületként, sziszegve oldja a sejteket, miközben időnként veszettül szórakoztató és pofátlanul laza tud lenni. De ne siessünk ennyire előre, adjunk a kötelező köröknek is, lévén debütálásról van szó. A bandát 2014-ben helyezte üzemképes állapotba Infectious Torment (Impuration)és Pervert Profanatör (Horrocious, Sarinvomit). Előbbi a gitárokért, utóbbi a vokális sávokért volt felelős. Egy egész pofás 2015-ös EP után megolajozták világvége gépezetüket A.D.B dobos (Hellsodomy, Inhuman Depravity, Malefic Order) és Vulgargoat gitáros, háttérénekes személyével, ezzel megteremtve azt a vastag zenei leplet, amit a Towards The Ultimate Extinction albumon megtapasztalhatunk. Érdemes egyébként a zenekarnevekre kattintani, mert érezteti, mekkora szeletet képviselnek ezek a zenészek a török metal színtéren. Alapvetően három stílus elemeit építették tehát a renoméjukba, melyeket csapkodó váltogatás helyett szépen egybegyúrtak, egymásra fektettek, így kerülhet egy elborult deaht metal aprítás hátterébe károgás, thrash metalos csordavokál mögé éjfekete black metal harmónia, de a képlet variációs lehetőségeit szerintem teljes mértékben kimerítették. Plusz ízt adhat még a dolognak, ami szerintem kevésbé volt tudatos, de az agressziót képes időnként az egekbe emelni, ez pedig az ének időnként hanyagul, punkos lazasággal odaköpködése a lábunk elé.
    Olyan játszi könnyedséggel, laza mozdulattal lökik elénk a nyitó Pillars Of Dismay közel hat perces aprítását is, mint ahogy falusi kocsmákban szokták a régi öregek a padlóra applikálni az út porától jelentős mértékben besűrűsödött sárgás-zöldes váladékot az orrukból, miközben másik kezükben a kisfröccs meg sem rezzen. A szövegvilágból pár szó kiragadása is bőven lefedi, milyen témákkal foglalkoznak szabadidő esetén a törökök: pestis, rothadás, vérzivatar, átok, káosz… Ezek ellenére nem vonható el tőlük az az erény sem, hogy egy ilyen tüzes, szélviharként pusztító tételt képesek voltak tartalommal is feltölteni ilyen hosszú időn keresztül. Ez a feladat még nehezebb lehetett a címadó dal esetében, ami elég műfajidegen módon közel 12 perces játékidővel bír. Bibliai méretű blaszfémia zajlik tehát itt, amibe a zenekar minden energiáját, kapacitását belefektette és az említett variációk sokaságát pakolta. Skizofrén hangulatú, pengeélen táncoló blast beatek, morgás, hörgés, károgás, csorda mód bekiabált jelszavak, belassulás és középtempó, a dal közepén pedig egy olyan riff és vadulás, amitől görcsbe rándulnak az izmaink, ökölbe a kezünk. Ahogy tekereg kiszámíthatatlanul a dal, sorra ugranak be nevek is hallgatás közben, többek között ilyen volt nálam az Entombed, valamint a Mayhem.


 
    De hiába a lehetőségek teljes kihasználása, sajnos nem szóltak rá a zenekarra a hossz miatt, ami hallgathatóság szempontjából igen nagy kár. Ha a második dal után véget érne ez az őrület, akkor nem lehetne okunk panaszra, de a Till Relentless Salvation Comes tovább viszi a lángot, miközben mi már csonkig égtünk az első két tétel alatt. A dalban minden megtalálható, ami eddig, pusztán ötlettelenebb kiadásban. Gonosz, de már ismerősnek ható riffek és határtalan tempó gondoskodik róla, hogy ne kapjunk egy aprócska levegővételt sem, a fuldoklás következtében pedig elkezdhetünk kényelmetlenül fészkelődni, várva az őrület végét és már a következő tételbe helyezni bizalmunkat. Ennek örömére kapjuk az Along The Infernal Hallways című dalt, mely agresszióban csípőből lekörözi elődjét, de legalább sokkal jobban sikerült. Változatosabb a vokál, ami eddig is nagy szerepet játszott, most még egy kripta mélyéből vissza-vissza köszönő, újfent köpködés jellegű károgást is csatoltak a meglévő repertoár mellé. Nagyon hiányzott már egy kis lassulás, amit szintén megkapunk, bár van annyira súlyos és beteg, hogy továbbra se fújhatjuk ki magunkat. Hiába a lemez második felére a némileg rövidebb dalok, mint az Awakening The Depraved Era és a Hegemony Of The Ruinous Impurity, ezekből már csak az maradt meg, hogy egy veszett darálást valaki végig üvölt. Egészen a záró Maelstroms Of Antireligious Chaos utolsó pár percéig kell várni, hogy újra valami fogós pillanatot kapjunk.
    Rendkívül változatos, kaotikus anyagot produkált a Persecutory, ami érezhetően távol áll minden kompromisszumtól, ugyanakkor minőségileg hatalmas hullámzásokat tapasztalhatunk. Időnként képtelenség nem átérezni a brutalitását és nyersességét, máskor már szinte ásításig tud untatni puszta gépszerű aprításával, melyek folyamán saját erényeit is képes hátránnyá kovácsolni. Ettől függetlenül egy erős debütálással lettünk gazdagabbak, amit biztosan sokan fognak élvezni, én minden esetre bízom egy valamivel érettebb, az esetenként tévútra vezető ösztönök kordában tartásával készült folytatásban, amire már nem panaszkodhatok.


Persecutory_Towards_The_Ultimate_Extinction_2017
Kiadó:
Stílus:
black/death metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Pillars of Dismay (05:41)
2.Towards the Ultimate Extinction (11:42)
3.Till Relentless Salvation Comes (05:35)
4.Along the Infernal Hallways (05:37)
5.Awakening the Depraved Era (04:57)
6.Hegemony of the Ruinous Impurity (03:49)
7.Maelstroms of Antireligious Chaos (04:33)
Írta:
boymester
2017. augusztus 22., kedd, 15:52
Facebook:
Nailblack - Envied (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 18., szombat, 10:51
Cannibal Corpse - Red Before Black (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 14., kedd, 18:30
Anatomia - Cranial Obsession (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 17:23
Spectral Voice - Eroded Corridors Of Unbeing (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 15:17
Inconcessus Lux Lucis - The Crowning Quietus (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 1., szerda, 13:21
Paysage d'Hiver - Paysage d'Hiver (demo) (1999)
Kritika, boymester @ 2017. október 28., szombat, 12:01
Koncertek
Totalitarian Black Attack
november 24.,
Supersonic - Blue Hell
Hellhammer Festival 2017: Winter Edition
december 5.,
Dürer Kert - Kisterem
Sólstafir, Myrkur, Árstídir
december 7.,
A38 Hajó
Angerseed, Nigromantia, Nemere
december 9.,
T-Boy Rock Klub
december 29.,
Dürer Kert
december 29.,
Strausz Ti Ti Tá
Septicflesh, Inquisition
január 7., 18:00,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render