Csoda történt! (2017)
 

A P. Mobil bizony nem tétlenkedik!
Schuster Lóránt és mára összeszokott, megszilárdult felállással nyomuló csapata évente több kiadvánnyal jelentkezik. Az énekeseik nevével fémjelzett 3 CD-s box setek után talán kevesen gondolták volna, hogy 2017-ben új nagylemezzel lepik meg a közönséget. Főleg, hogy legutóbbi soralbumuk, a Farkasok völgye – Kárpát-medence nem is oly rég jelent meg. És lőn, szűk három esztendővel később itt a folytatás, a Csoda történt! című korong képében. Bár tény, hogy a Farkasok völgye 17 dalt tartalmazott, míg a friss eresztés csupán hetet. Bő 32 perces játékidejével manapság inkább EP hosszúságúnak mondható. Igaz, a hard rock fénykorában a 35-40 perces opuszok számítottak standardnak.
Én a zenében is a minőséget helyezem a mennyiség fölé, ezért nem bánkódom, ha egy lemez rövid, de minőségi, szórakoztató.
A Csoda történt! pedig alapvetően erős anyag lett!

Digipack formátumú a CD, a szövegkönyv fedelén látható karikatúrán minden alkalommal jót mosolygok. A cicivillantó, kezükben tangát tartó hölgyrajongók 100%-osan jelenítik meg a rock’n’ roll életérzést! :D
Dalszövegek közül csak az utolsó nótáé (a Dobszay Károly által jegyzett, Ne féljetek, nem megyünk haza!) található a bookletben, a Lóri által írt másik hat tételé nem.
Ez mondjuk nem tragédia, hisz Baranyi Laci minden szava tisztán érthető, nem kell bogarászni a szövegeket.
Amik P. Mobilosak.
Milyenek is lennének?
Lóriból sem lesz már szalonna! :D

Szóval ezúttal is vegyes a kép, vannak jól eltalált szófordulatok, meg necces mondatok…
A kezdő Bonobó facebook-os, szelfibotos motívumai speciel lerágott csont kategóriásak, ellenben az egysoros refrént, miszerint „Azok a lányok tetszenek, akik szóba állnak velem” humorosnak tartom. Mostanában nagyon rákattantam az Agymenők című sorozatra, na abban szinte az összes férfi fő-és mellékszereplő mottója lehetne ez a kijelentés! :D
A nóta zeneileg erőteljes, középtempós, Hammond-dal megtámogatott hard rock. Hangzás tekintetében sem vall szégyent a produkció, arányosan szól a lemez, szerencsére a basszusgitárnak is van tere.
A címadó egy szép, hangulatos szerzemény, az akusztikus gitár, zongora összjátéka példa értékű. A nép-nemzeti szövegvilág sem túl szájbarágós. A refrén emelkedett, Laci háttérvokáljai is erősek. Megjegyzem nem csak ebben a dalban!
Tarnai Dani bőgőfutamai szintén aranyat érnek!
Csakúgy, mint Szabó Péter zongoraszólója.
Gondolom nem csak nekem tűnt fel, de az első két dalban nincs gitárszóló.
Sőt, a Hógolyóban sincs.
Melynek szövege kicsit még aktuál(sport)politikai kitekintéssel is szolgál. Mármint nemrég volt hangos a sajtó attól a 40-50 évvel ezelőtti esettől.
Egyébként a Hógolyó is a keményebb, itt-ott szinte metalosan döngölő darabok közé tartozik.


A Mivel szeretnél az album leghosszabb tétele, blues-rockolás, a la P. Mobil. És milyen jól áll nekik! Na, itt azért megereszt egy ihletett szólót Sárvári Vili!
Az akusztikus gitáros, emelkedett refrén fogós, csak én már baromira unom ezeket a „zöld fű, kék ég” jellegű szövegeket.
A Láncos körhinta rögtön az elején (16. másodperc) kölcsönvesz egy Pink Floyd riffet, meg szintidallamot Watersék leghíresebb lemezéről, melyet a dal folyamán többször megismételnek. Persze kiknek lenne ehhez több joguk, mint a Magyar Fal megalkotóinak?
A refrénben a sorokat ismétlő hang pedig olyan, mint Paksi Endréé…
A Helló, hogy vagy? egy picit megpendíti a koncerteken is rendre felbukkanó homofób attitűdöt, de szerintem a rajongótábor szinte már el is várja ezt tőlük.
A Ne féljetek… folk rockosan kezdődik, majd átvált tipikus P. Mobil rockra.
És ezzel véget is ér a veterán banda friss nagylemeze.

Kétlem, hogy a rajongóknak csalódást okozna a Csoda történt!, sőt talán még új híveket is szerezhet a csapatnak.
Bár nem minden tekintetben tudok azonosulni Lóriékkal, de a csapat kitartása és személy szerint Schuster munkabírása példa értékű!




P_Mobil_Csoda_tortent_2017
Kiadó:
Stílus:
Hard rock
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Bonobó (04:26)
2.Csoda történt! (04:22)
3.Hógolyó (05:04)
4.Mivel szeretnél (06:21)
5.Láncos körhinta (04:09)
6.Helló, hogy vagy? (04:04)
7.Ne féljetek... (04:18)
Írta:
oldboy
2017. szeptember 9., szombat, 10:09
Facebook:
oldboy 2017. szeptember 10., vasárnap, 20:13
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1852
Válasz boymester üzenetére:

Tényleg jobb, mint az előző lemez és még a borító sem csal viszolygással teli arckifejezést az ember arcára...Rövidebb és jóval erősebb! Szép munka, jó írás.


(yes)
boymester 2017. szeptember 9., szombat, 11:55
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3477
Tényleg jobb, mint az előző lemez és még a borító sem csal viszolygással teli arckifejezést az ember arcára...Rövidebb és jóval erősebb! Szép munka, jó írás.
--
Youtube csatorna
Koncertek
Shinedown
június 18.,
Barba Negra Track
Cloud Factories European Summer 2018
június 21.,
Dürer Kert
Stone Sour
június 25.,
Barba Negra Track
Summer Totenritual Crusade 2018
június 27.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Alice In Chains
július 1., 19:00,
Budapest Park
Ten Years After - 50th Anniversary
július 1.,
A38 Hajó
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render