Purple Hill Witch
Celestial Cemetery (2017)
   
   Hithű doom metal rajongóként fordultam a 2017-es év felé, megfelelő mennyiségű pesszimizmussal és kishitűséggel hiányoltam a stílusban fogant lemezeket, de az esztendő előre haladásával csak rám tudtak cáfolni a nem nagy mennyiségben található, de kellő elhivatottsággal rendelkező zenekarok. Kaptunk és kapunk himnuszokat a Procession, Below kettőstől, befutott az új Lord Vigo, a Doom’s Day, Caskets Open, The Doomsday Kingdom. Barangolhattunk a 70-es, 80-as évektől egészen napjainkig tartó súlyos lassulásokban és be kell látnom, ha mindenről hírt kellene adnom, cikket kellene írnom, akkor több hét fizetetlen szabadságot kellene kilátásba helyeznem. Van viszont kötelességtudat, főként akkor, ha egy kiadó van olyan kedves és elküldi nekem egy-egy banda lemezét már a megjelenés előtt, ami általában jelentősen feldobja a napomat. Így fújta az őszi szél az e-mail fiókomba (sajnos kézbe nem foghattam) a norvég Purple Hill Witch új lemezének dalait a The Church Within jóvoltából. A dalcsokor Celestial Cemetery névvel és egy csodaszép borítóval rendelkezik, a bandával történt korábbi találkozásom pedig csak bizakodásra adhatott okot az ismerkedést illetően. A zenekar Osloban alakult még 2010-ben, így fiatalnak már nem nevezhetők, bár a tagokat elnézve még most sem szorulnak rá a délutáni szunyára és a műfogsorra. A demó és Ep nálam kimaradt, a 2014-es debütálásra azonban képben voltam a bandával kapcsolatban. Ugyan messze maradt a kiadvány attól a minőségtől, ami folyamatosan beragad a lejátszómba, mégis kellemes emlékeket idéztek fel bennem tradicionális, stoner és pszichedelikus doom metal keverékükkel. A legtöbb kritika is vegyes, de többnyire bíztató megjegyzésekkel fogadta a zenekar nevével ellátott lemezt, ami előre vetített egy jóval erősebb, maradandóbb folytatást. Három év hallgatás után teljesült és nem is a kívánságom velük kapcsolatban, mert a Celestial Cemetery egy erős kiadvány, de az egyéniség szikrájának teljes hiányával küzd, amin csak kevés dolog tud átlendíteni.
   Egyik ilyen, hogy erőteljesen kedvelem a banda által képviselt vonalat, ami egy súlyos proto-doom metal akar lenni, teljes mértékben a Black Sabbath, Pentagram, Saint Vitus vonalra telepedve, amit megfűszereztek némi hippis lazasággal. Hangulat tekintetében képes a kezdetekig visszanyúlni, de a kemény gitárhangzás azért tekintélyt parancsol magának minden dalban. Muszáj is kiemelnem Kristian Ingvaldsen munkáját, ami a húrok pengetését illeti, mert a Iommi iskola végtelenül lelkes diákját köszönthetjük benne, aki olyan hangokat fog le, amire a mester is elégedetten bólintana minden egyes tételben. Ez a játék vonszol minket tovább egyik dalról a másikra és felejteti velünk, hogy Kristiannak kevesebb időt kellene eltöltenie a mikrofon mögött. A Count Ravenben tevékenykedő Ozzy imitátor Dan Fondelius mintájára próbálja meg követni példaképét, de míg Dan nemcsak színlelni tud, hanem fogós dallamokat is hozni, addig Kristian csak hallhatóan eltorzított orrhangon ismételgeti a jól ismert rigmusokat, tulajdonképpen egyetlen maradandó, visszaidézhető dallam nélkül. Neki köszönhető az is, hogy a mindösszesen 38 perces lemez végtelenül fárasztóvá, nyomasztóvá tud válni rövid időn belül és tényleg csak azoknak marad, akik élnek-halnak a remek riffekért. Nem is érdemes másképp állni ehhez a lemezhez, fel kell tolni a hangerőt, hogy a témák megfelelően üssenek, lehet léggitározni néhány jól sikerült szólóra és heavy metalosabb menetelésre, közben pedig kell valami tevékenység, hogy kizárhassuk az időnként nyávogós, bántóan magas, többnyire megjegyezhetetlen dallamokkal érkező éneket. A hosszabban nyitó Ghouls In Leather után már nehéz megkülönböztetni a dalokat is egymástól, egyedül a Burnt Offering tudott meglepni, amiben egy szájharmonika segítségével igazi blues hangulatot sikerült teremteni. 
   Elnézve a koncerteket, a társuló zenekarokat, a Purple Hill Witch kényelmesen belesimult az okkultizmustól sem mentes doom metal közegbe, de ez a kényelem pofátlanul érződik a lemez végeredményén is, még csak meg sem próbálnak kiugrani saját komfortzónájukból. Érettség szempontjából, főleg, ami a zenét illeti, sokat lépett előre a norvég csapat, de nagy szükségük lenne egy jó dalszerzőre vagy énekesre, aki mentesít minket a jelenlegi, nagy jóindulattal átlagosnak tekinthető vokáltól. Mivel a zenekar megalakulása óta ebben a formációban tevékenykedik, nem hinném, hogy erre a közeljövőben sor kerül, így marad a kiadvány a fanatikusoknak, miután bezsebelték az év többi csemegéjét…
    A lemez november 10-én jelenik meg hivatalosan, addig remélem sikerült megszabadítanom valakit az álmatlan éjszakáktól. Dalt még nem tettek közzé róla, de ide rakom a banda öndefiniáló tételét, hogy tudjátok, mire számíthattok. 


Purple_Hill_Witch_Celestial_Cemetery_2017
Kiadó:
Stílus:
pszichedelikus/tradicionális doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Ghouls in Leather
2.Hardbinger of Death
3.Celestial Cemetery
4.Around the Universe
5.Menticide
6.The First Encounter
7.Burnt Offering
Írta:
boymester
2017. szeptember 25., hétfő, 16:22
Facebook:
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Descend Into Despair - Synaptic Veil (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 1., vasárnap, 15:46
Celesterre - The Wild (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 27., szerda, 19:17
Mausoleum Gate - Into A Dark Divinity (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 21., csütörtök, 20:40
Argus - From Fields Of Fire (2017)
Kritika, boymester @ 2017. szeptember 13., szerda, 13:06
Koncertek
Maximum Evocation Tour 2017
október 26., 20:00,
Barba Negra
Igorrr, Broken Note
október 26.,
Dürer Kert
Anathema - The Optionist Europe 2017
október 27.,
Dürer Kert
20 Years Of Plays Metallica By Four Cello
október 27.,
Művelődési Központ (MOM)
The Wrong Tour to Fuck With Europe 2017
október 27.,
Supersonic - Blue Hell
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.035 seconds to render