Nailblack
Envied (2017)

    Könnyedén előfordulhat, hogy a manapság stabilnak és kiegyensúlyozottnak tűnő életem hozadéka az lesz, hogy előbújok a kripták rejtekéből és átadom magam a popularitásnak és a bekebelez a szórakoztató ipar? Más nem jutott hirtelen eszembe, mert remélhetőleg a kapuzárási pániktól még messze állok, de rövid időn belül a második rövid, véleményem szerint rendkívül szórakoztatóra sikeredett black/death produkció talált meg magának, mely minden igyekezete és gonoszsága ellenére igazán élvezetes fémzenévé tudott válni. Legutóbb az angol Inconcessus Lux Lucis lemeze volt rám hasonló hatással, mint a nemrég megjelent, ezúttal amerikai Nailblack produkciója, mely könnyedséggel és változatossággal, valamint roppant jó dalírással áldoz a sötét zenék megnevezhetetlen, ugyanakkor végtelen hatalommal rendelkező isteneinek. Meg is érdmeli a banda, hogy megemlékezzek róluk, hiszen az 1997-ben alakult, teljes legénységgel rendelkező Nailblack első körben 2002-ig volt aktív, majd egy demó után a feledés homályába merült. Azonban valami tovább buzgólkodott a zenekar magjában, melyet a Malum, Rob Void páros jelent, ez a kapcsolat pedig valójában sosem szűnt meg, ha a hétköznapi élet át is vette az irányítást időbeosztásuk felett (egyéb bandákban nem igazán tevékenykedtek). Dalaik tovább csiszolódtak, az ötletek pedig szép lassan beépültek egy, a föld alatt settenkedő, váratlanul felbukkanó szörnyetegbe, ami végül is kis példányszámban, pofás borító alá rejtve megjelent nemrég a Redefining Darkness segítségével. Ez a megalomániát távolról kerülő, mindösszesen 32 perces Envied, ami a kéményseprők legmerészebb rémálmainak megtestesítője az által, hogy dalait a pokol mélyéről felcsapó lángcsóvák nyalogatták tökéletesen feketére. Témáiban megtalálható minden nyalánkság, mire a külsőségek alapján csettintő rajongó vágyhat: okkultizmus, háború, világégés és dögvész sétál végig az alig több, mint fél órán kéz a kézben. Gondolom észrevettétek, hogy arról még nem írtam, mi újat nyújthat számunkra ez a lemez, ami nem véletlen, ugyanis az ég világon semmivel nem képes előrukkolni a stílusán belül. Ennek ellenére csalódás kizárva, mivel valódi dalok sorakoznak a kiadványon a klasszikusok által mélységesen átitatva, tisztelettel és természetes könnyedséggel, szinte már játékosan előadva.
    Ilyen egyértelműen, azonnal ható elem a nyitó Kingdoms Crumble erőszakos thrash menetelése, ami a nyomasztó, de ugyanakkor minden hangszernek lehetőséget adó hangzás mellett képes kiteljesedni. Acsarkodó, gyűlölet fűtötte károgás és hörgés közötti átmenetet képző, beteges vokál, dühkitörések, robbanások alig pár perc alatt, melyek gyorsan maradásra bírják a hallgatót a továbbiakban is. A jóval nagyívűbb, összetettebb Promises menetelős gonoszsága némi mágiát csempész be a képletbe, hogy lassabb tempója után a The Wolf üvölthessen az arcunkba teljes erőbedobbással. Death metalosabb témái és hangulata a Dissection legjobb pillanataira emlékeztethet minket. A lemez közepére biggyesztették a kedvencemet, a Pig Diggert, aminek black metal őrületén az időnkét Csihar Attilát és Satyrt megidéző, ritualisztikus ének dob hatalmasat. Ez a legjobb fajta hatásvadászat, mert igazán hat! Erről, és a szórakoztatásról jut eszembe:

- Melyik a világ legrosszabb gyógyszere?
- ???
- A 9, mert fordítva hat…


    A féktelen mulatozásnak komorabb színezetet ad a szintén nagyszerűre sikerült címadó dal, melynek aprításához igazán kellemes harmóniák társulnak, megadva a módját a tipikus fekete fémnek. A pokolban tett látogatás után visszatérünk a nem kevésbé szívderítő vér áztatta földhöz és újra death közelibb tétellel megyünk tovább, ez az agresszív Unholy Holy War némi skizofréniával és őrülettel. A rövid kiadványt a leghosszabb dal zárja, a hat perces Step Into Infinity, ami visszafogott, mélyebb vokáljának köszönhetően a tova tűnt, őskori Arch Enemy zenekart juttatta eszembe lassúsága ellenére. Kellemesen kellemetlen lezárása ez a lemeznek, melynek nagy előnye, hogy ilyenkor kezdődik elölről…
    Nem tudom, hogy ez a Nailblack részéről egy összegzés lehet az elmúlt évtizedekről, vagy pedig valami újnak a kezdete, de utóbbiban reménykedem, ha már ilyen jó dalokat képesek írni. Ha szereted a death/black vonalat és valami könnyen emészthető, esetleg egyéb tevékenységet aláfestő szórakozásra vágysz a megszokott kiadványokon túl, akkor az amerikai duóra nem lehet panasz, én is ebből a szempontból pontozom. A teljes lemezt itt találjátok. 

Nailblack_Envied_2017
Kiadó:
Stílus:
black/death metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Kingdoms Crumble (03:26)
2.Promises (04:29)
3.The Wolf (04:09)
4.Pig Digger (05:33)
5.Envied (03:35)
6.Unholy Holy War (04:07)
7.Step into Infinity (06:18)
Írta:
boymester
2017. november 18., szombat, 10:51
Facebook:
Cannibal Corpse - Red Before Black (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 14., kedd, 18:30
Anatomia - Cranial Obsession (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 17:23
Spectral Voice - Eroded Corridors Of Unbeing (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 11., szombat, 15:17
Inconcessus Lux Lucis - The Crowning Quietus (2017)
Kritika, boymester @ 2017. november 1., szerda, 13:21
Paysage d'Hiver - Paysage d'Hiver (demo) (1999)
Kritika, boymester @ 2017. október 28., szombat, 12:01
Koncertek
METAL XMASS 2.
december 23., 19:00,
Hemo Klub
december 29.,
Dürer Kert
Christmass Blackmass VIII.
december 29.,
Ti Ti Tá
Gloryhammer, Civil War, Noctis
január 8.,
Barba Negra
Seasons of the Black Tour Part I. Europe
január 14., 18:00,
Collosseum Club
továbbá
© 2001-2017 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render