Fall Babylon Fall (1991)
 
    Tetszéstől, nemtetszéstől függetlenül elmúlt évezredeinket leginkább a valláshoz való hozzáállásunk és elképzeléseink határozták meg és bármennyire is a háttérbe szorulni látszanak szép lassan az ezekhez párosított intézményrendszerek, a hit olyan szinten itatta át az emberiség hétköznapjait, hogy a legpogányabb európai is szájára veszi az urat, ha még csak egy véletlen asztallábba rúgás alkalmával is. Persze túlmutatva helyi gyökereinken, igaz ez az arab országokra, valamint a távol-keleti vallásrendszerekre egyaránt. Időnként az oldalon is fel-fel üti a fejét a kérdés, mert miért ne ugrasszon egymásnak egységesen, békésen csápoló fémzene kedvelőket pusztán ez irányú ellentéteik, elképzeléseik miatt. Az igazság az, hogy a hit mindenkiben él és virul, azonban témája, szemléletmódja teljesen más alakot képes ölteni. Lehet imádni a Mindenhatót, a Napot, az elemi részecskéket alkotó energiagócokat, melyek így anyagot és tömeget képeznek a semmiből. Órákat vitatkozhatnánk azon, melyik elképzelés ártott többet vagy kevesebbet, de igaza sosem lehet senkinek, mert elménk és értelmünk túlzottan korlátolt ahhoz, hogy megértsünk bizonyos dolgokat. Épp ezért addig nem is foglalkozok senki véleményével, aki bizonyítottan nem töltött még el legalább egy hetet a másvilágon és nem tekintett le az Univerzumra egy annál magasabb szinten létező dimenzióból. Addig lehet hinni, elvetni, átértelmezni, érvelni és vitázni, valamint sajnos, ingerszegény környezetben és kevés szoptatási idővel rendelkezők számára háborút szítani csak azért, mert a másik fél szerint nem egy sárkánytojásból kikelt hóember gyúrta a világot darált szerecsendióból és családi balzsamból... Egy valamit viszont sosem vennék el a vallásoktól, legyen az bármelyik, méghozzá azt, hogy elménkre gyakorolt hatásának sokszor emlegetett negatívumai mellett rengeteg pozitívuma létezik. Legyen az épp a felebaráti szeretet, vagy a személyes tragédiákon, sorsokon átsegítő kapaszkodási lehetőség valami felettünk állóhoz. Ugyanilyen pozitívum az évezredek, sőt talán évmilliók alatt szolgáltatott ihletforrás, mely minden korban inspirálta a művészeket, gondolkodni, alkotni vágyókat a törzs kígyóvérrel pingáló sámánjától az aranyberakásos jelképeket készítő mesteremberekig. A vallásos történetek, könyvek az emberiség kollektív képzelő erejét, érzelmi skáláját képesek aktivizálni, melybe beletartozik a mindenség létrehozásának epikus méretű csodája, varázsa, akárcsak a pusztulás és apokalipszis eljövetelének sok száz forgatókönyve. Emberi kapcsolatok sokasága, hősök, árulók, barátok és ellenségek, családok és remeték, valamint a legösszetettebb fantáziavilágok, amire e faj képes volt, ott pihennek ezeken az ősi lapokon, melyeknek jelképrendszere még az általunk elképzelhetőnél is régebbre, a gyökereinkig nyúlnak vissza. Nincs író, festő, vagy homokvár építő, akire ne lett volna még hatással tehát vallási téma, ugyanígy igaz ez a zene világára a térdén doboló ősembertől kezdődően a klasszikus zenén át a metal világáig. Gondoljunk csak bele, hány metal lemezen találhatunk hitvilághoz tartozó ábrázolásokat. Legyen az épp a szüzeket igába hajtó kecske, vagy Rodney Matthews gyönyörű munkája a Fall Babylon Fall, mely nemcsak albumborítóként, de címadásban is segédkezett a svéd progresszív doom metal banda, a Veni Domine 1991-es bemutatkozásában. De hát nem is nagyon kérhetett volna fel egy zenekar megfelelőbb művészt, mint egy fantasy rajzolót, mert a dalok is a Biblia ikonikus, képzelőerőnket igénybe vevő történeteit hivatottak feldolgozni nehézfém formátumban.


    Szinte látom magam előtt a sűrűsödő nyállal kombinált grimaszokat, hogy a fene egye meg, valami keresztény metalt próbálok rátok sózni, de az igazság az, hogy a Fall Babylon Fall legalább akkora progresszív metal klasszikus, mint a Queensrÿche szerény véleményem szerint időnként túlmisztifikált, de vitathatatlanul jelentős Operation: Mindcrime lemeze. A doomos lassulások, vallásos vonatkozások gátolták és gátolják a Veni Domine megfelelő helyen történő emlegetését, de szerencsére ez nem gátolt abban, hogy újra és újra elővegyem ezt a voltaképp ismeretlen klasszikust. Az emlegetett amerikai proggerekhez képest a svédek sem fiatalabbak, múltjuk hivatalosan 1987-ben kezdődik, de a zenekart működtető testvérpár (Thomas és Torbjörn Weinesjö) feltételezhetően már az óvodában együtt ütögették a fa építőkockákat. Végig hűséges társuk volt a remek hangszínnel megáldott Fredrik Sjöholm énekes. Közös karrierjük tehát 87-ben indult, Glorify néven, ahol az említett úriemberek mellett még Anders Olofsson működött közre basszusgitáron. Egy évre rá a zenekarból Seventh Seal lett, valamint a korabeli fesztiválokon aratott sikereknek köszönhetően felütötte a fejét egy album megjelentetésének lehetősége. Névütközés miatt azonban a felvételek már Veni Domine néven indultak meg, ráadásul Magnus Thorman basszusgitárossal. Valamiért ez a poszt volt az, ami mindig kétséges volt a bandában, Thomas dobjátéka, Torbjörn egyszer vastag riffjei, máskor könnyed játéka, valamint az énekhang kitartott egészen 2014-ig, amikor is a zenekar 7 nagylemez után visszavonult az aktív zenei élettől. Számos albumuk közül egyre sem igazán lehet panasz, de mindmáig a legkiemelkedőbb a debütáló kiadvány, mivel akkoriban igen merésznek tűnő stíluskeverékével és témavilágával egyedinek nevezhettük.
    Persze vannak itt még olyan körülmények, amik megnehezítik a kereskedelmi rádióadásba való bekerülést, mint például, hogy az egyébként aprólékosan kidolgozott, kezdetektől formálódott, változatos dalok közt a legrövidebb is közel 7 perces, az órás játékidő fölé kerülést pedig egy stílusában átlagos hosszúságú progresszív monstrum, a zseniális The Chronicle Of The Seven Seals garantálja. Ez már túlzásnak tűnhet, de ez a tétel koronázza meg az egész albumot, gyakori hidegrázást garantálva a zenei csemegék kedvelőinek. Vendégként P.A. Danielsson vett részt még a felvételek során, aki a Tiamatot segítette ki akkoriban élőben, más kiadványon nem is hallhatjuk a játékát és már nem is fogjuk, mivel 2004-ben elhunyt. Sajnos az öregedés sem tett túl jót a lemez hangzásának, bár az már a maga korában sem volt a legerősebb, feltételezhetően a költségkímélő gyártásnak köszönhetően, ettől függetlenül aki szereti a doom metalt, a progresszív metalt, a klasszikus heavy metalt és ezek mindennemű kombinációját, annak nem lesz újdonság a hossz, viszont ha nem ismeri az albumot, a minőség meglepő és örömteli lehet…


Veni_Domine_Fall_Babylon_Fall_1991
Kiadó:
Stílus:
progresszív doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Face of the Prosecutor (08:14)
2.King of the Jews (08:12)
3.In the Day of the Sentinel (07:14)
4.Wisdom Calls (06:44)
5.Armageddon (07:34)
6.O Great City (08:05)
7.The Cronicle of the Seven Seals (21:21)
Írta:
boymester
2017. december 31., vasárnap, 15:47
Facebook:
Northern Crown - Northern Crown (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 19., szerda, 20:11
Pantheist - Seeking Infinity (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 17., hétfő, 20:10
The Skull - The Endless Road Turns Dark (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 14., péntek, 19:01
Alms - Act One (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 20:20
P.H.O.B.O.S. - Phlogiston Catharsis (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:26
Presumption - Presumption (2017)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 12:39
Koncertek
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.078 seconds to render