Dr. Sludgelove
My Space Odyssey (2017)

   Nagyon nem egyszerű dolog elmagyarázni egy mai fiatalnak, hogy Stanley Kubrick 1968-as alkotása, a 2001: Űrodüsszeia miért is sci-fi alapmű, amely túlmutat még saját magán is. Általában első érvem maga a film megszületésének dátuma szokott lenni, amit egy egyszerű történelmi eseményhez szoktam viszonyítani: 1969-ben járt először ember a Holdon, olyan technológiai háttérrel, amivel manapság egy kaktuszt sem indítanának komolyabb űrutazásra. Arthur C. Clarke korát évtizedekkel megelőző fantazmagóriája elevenedett meg a mozik vásznán olyan ma már hétköznapinak, elfogadottnak tekintett megoldásokkal, melyekről a maga korában még csak a legelvetemültebb elmék vitatkoztak egymás közt a nyilvánosságtól elzárt helyeken, nehogy őrültnek nézzék őket. Holdbázis, mesterséges gravitáció, , táblagép, űrállomás és a ma is csak álomnak betudható utazás a Jupiter irányába (érdekesség, hogy a regényben eredetileg a Szaturnusz gyűrűi kaptak helyet, de technikailag nem volt megoldható). Rengeteg elemzés, elmélet és tanulmány készült már erről a filmről, annak különleges elkészülési körülményeiről (Kubrick és Clarke együtt alakították a történetet, szinte egyszerre született a regény és a film, aminek alapötlete még ennél is régebbre nyúlik vissza - egy 1948-as novelláig). A mára kultuszfilmmé vált alkotás méltán zsebelte be az Oscar-díjat látványvilága miatt, feltett, de soha meg nem válaszolt kérdései pedig egy életre képesek nyomot hagyni a gondolkodni vágyó és képes nézőkben. Látomásával rengeteg művészt megihletett és ez a folyamat még napjainkban sem zárult le, elég csak megfülelnünk a francia Monolithe zenekar kezdeti alkotásait. Személy szerint nekem is az egyik kedvenc űrbéli csodám a hatalmas, fekete tömb, aminek misztikuma a teremtés, a homályos ködbe burkolózott eredetet testesíti meg. Artur C. Clarke egy átjárót hozott vele létre az ismeretlenbe, amit nemhogy egy bátor kalandor nem képes megérteni, de egyetlen emberi aggyal rendelkező lény sem. Ez valami más, valóban idegen minden tudásunktól, természetünktől. Szimbolikus formája azt sugallja, hogy az igazság végtelenül egyszerű, ugyanakkor olyan súlyos és nyomasztó, hogy egy földhöz ragadt humanoid elméje számára gyakorlatilag felfoghatatlan. Ha egyszerűség és erő kombinációjáról van szó, akkor annak legjobb zenei leképzése a doom metal valamely formája. A franciákon túl itthon is találhatunk erre remek példát, méghozzá a Dr. Sludgelove projekt képében. A szintén Kubrick műre és természetesen rajongásra utaló ötletes név mögött Papp János rejtőzködik, aki hosszú évek alatt csiszolgatta a tavaly év végén napvilágot látott My Space Odyssey című bemutatkozó lemezét, melyen nem funeral doomba, hanem a jó öreg stoner/sludge világba építette be személyes vonzalmát a jéghideg űr és a megoldatlan titkok iránt. Ebben régi barátja, Temesvári Attilla segédkezett még. 

    Azért, hogy a lemez legalább akkora harapnivalónak bizonyuljon, mint maga a film értelmezése, átélése, nem maradhat ki a képletből hatásként a 70-es évek pszichedelikus, progresszív rockja, de többségében a szkafanderbe is agyvelőt fröccsentő riffek nyomásán van a hangsúly az egész kiadványon. Egyértelmű, de nem másolt hatások is szépen beugorhatnak a stílus kedvelőinek, tagadhatatlan például az Elder, Monolord, Stoned Jesus utóbbi időben remekül sikerült albumainak rengeteg hallgatása János részéről, valamikor pedig egészen a stonerkedés gyökeréig is eljutunk az elszállásoknak köszönhetően (Sleep és Sabbath). A dalcímek alapján tematikusan haladhatunk végig a történéseken, ugyanakkor nem filmzene feldolgozásáról van szó szerencsére, sokkal inkább annak átértelmezéséről, újrateremtéséről. Az instrumentális lemezen nincs túl sok ének, leginkább Kubrick művének hangmintái, éppen passzoló részeit hallhatjuk újra. Általában nem vonzanak, legalábbis nem tartanak meg maguknak a pusztán zenei vizeken evező produkciók, azonba a My Space Odyssey dalain érződik minden, amit egy gondos kéz munkájaként, hosszadalmas csiszolgatásaként elvárhatunk. A tételekben addig kapjuk az ismétlődő részeket, amíg az szükséges, nem válnak unalmassá, ráadásul a műfaji kalandozások is igazán egyedivé teszik a végeredményt. A dalok többségét János írta, egyedül az Alone Into The Void egy régi együttműködés eredménye, aminek fura turmixa megint csak hozzátesz, mintsem elvenne a lemez értékéből. A kiadvány összesen 6 dalt tartalmaz, aminek folyamán nemcsak a fontos eseményeken suhanunk keresztül fénysebességgel, sokkal fontosabb, hogy az utazás szakaszainak megfelelő érzelmi töltetekkel rendelkeznek. A semmiből felemelkedő emberi faj bíztató riffel indul útjára, mintha már mindent tudna és értene (Dawn Of Man), a felfedezés során azonban megjelennek a váratlan események, megkezdődik a küzdelem a számunkra idegen világűr közegében a túlélésért (Discovery One), amiben nemhogy segítene, de még hátráltat is saját teremtményünk, a mesterséges intelligencia (HAL-9000). A már említett, kiszámíthatatlanul lüktető Alone Into The Voidban már elveszünk, kiszolgáltatottá válunk, s egyetlen reményünk az űr dermesztő sötétjében lebegő ismeretlen monolit.


   Innentől kezdve megszűnünk embernek lenni, csillagközi nagykövetekké válunk egy olyan világban, ahol eddig rejtett dimenziók sokasága válik láthatóvá számunkra, ami úgy kisüti az elménk, hogy belehalunk (My God, It Is Full Of Stars!). Stílusos lemezhez stílusos lezárás is párosul a Death Of Man, Born Of The Starchild képében, ami legalább annyira bizarr és misztikus, mint maga a film befejezése, ráadásul hallhatjuk Strauss a filmmel szinte összenőtt zenéjét is (Also Sprach Zarathustra). Ha a metal vizekről kicsit odébb távolodunk, érdemes megjegyezni, hogy a filmben Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerzőnk művei ugyanolyan hatásos módon tudják felállítani a szőrt a karunkon, a filmben a monolit minden megjelenésénél ezt hallhatjuk, erősítve a tényt, hogy egy felsőbb rendű létezéssel van dolgunk. Ehhez mért parát talán csak Jerry Goldsmith Alien témája tud szolgáltatni. 


 
    A Dr. Sludgelove mondhatni könnyű szerrel rúgott gólt az üres kapuba, mivel a lemez hangjai mellett hű csatlósként sorakoztak a fejemben a film képkockái, előbukkantak a kérdések és a még ennél is fontosabb érzések. Akinek ezen segítség nélkül kell felülnie a földtől távolodó űrhajóra, biztosan más élményt okoz a My Space Odyssey, de az ismerkedést nekik is ajánlom. Egyetlen tény lebeg ugyanakkor pallosként a produkció felett, méghozzá újfent a technika ördöge: a gépdob, aminek egyenletes hangzása, lélektelensége ront valamit az összképen, de szerencsére már folyik az aktív kutatás egy élő, lélegző és érző dobos után. Ezen kívül egy ilyen hangulattal, látványvilággal rendelkező filmhez társult zene mellett, bűn egy ilyen egyszerű, borítóképnek szánt feliratot megjelentetni. János következő produktumában ismét a fantáziára támaszkodik majd, méghozzá a Kraken mítoszát szeretné körbejárni egy hasonló stílusú, valamivel nehezebbnek ígért lemezen. Ha idő közben sikerül valakit a bőrök mögé ültetni, biztosan érdekes kiadványt kapunk majd! Én már ebből az utazásból is tanultam valamit, avagy rájöttem, hogy nem kell félni az instrumentális anyagoktól, meg is lehet szeretni azt…

A kiadvány teljes egészében meghallgatható a projekt bandcamp oldalán és a videómegosztón is, valamint várom a folytatást...

Dr_Sludgelove_My_Space_Odyssey_2017
Kiadó:
Stílus:
instrumentális stoner/sludge proggerkedés...
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Vékony
Dalok:
1.1 Dawn Of Man (10:04)
2.2 Discovery One (8:36)
3.3 HAL-9000 (7:06)
4.4 Alone Into The Void (5:24)
5.5 My God, It Is Full Of Stars! (5:05)
6.6 Death Of Man, Born Of The Starchild (3:30)
Írta:
boymester
2018. február 24., szombat, 09:19
Facebook:
Will 'o' Wisp - Mot (2018)
Kritika, Werewolfrulez @ 2018. március 29., csütörtök, 20:07
Slugdge - Esoteric Malacology (2018)
Kritika, Werewolfrulez @ 2018. március 17., szombat, 15:48
Veni Domine - Fall Babylon Fall (1991)
Kritika, boymester @ 2017. december 31., vasárnap, 15:47
Amenra - Mass VI (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 21., szombat, 14:27
Charlie's Frontier Fun Town - In Dust We Trust (2017)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 10., csütörtök, 16:26
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.05 seconds to render