Hexenhammer (2018)


    Heinrich Kramer bácsi 1430 környékén látta meg a napvilágot egy német faluban (ma már francia területen található), egy, saját elképzelései szerint bűntelen éjszaka eredményeként. Mivel rendkívül szegény családba született és dolgozni sem igazán volt kedve, ezért hamar rátalált a közelben tevékenykedő dominikánus rendre, akik mindennapi betevővel és jó adag borral bíztatták belépésre az arra rászoruló szerencsétleneket. Heinrich immár fogadalmat tett, hogy szüzen fejezi be életét és mindent megtesz azért, hogy eleget szenvedjen földi életében. Tanulni is volt lehetősége, elmélyedt a filozófia és teológia mindent átjáró tudományaiban. Egy dologgal nem számolt életútját illetően, az őt körülvevő gonosz csábítókkal, a nőkkel. Így amint elkezdett mocorogni valami a nadrágjában, kikiáltotta az ördög jelenlétére utaló jelnek és önjelölt boszorkányüldözésekbe kezdett. Ezt kezdetben nem nézték túl jó szemmel még az egyháznál sem, de miután sok (mint utólagos kutatások után kiderült, hamis) tudományos ténnyel, nevesebb kutatókra való hivatkozásokkal tűzdelve megjelentette az akkori legmodernebb technikára támaszkodva (nyomtatás) a kereszténység igazi Mein Kampf könyvét, ami Malleus Maleficarum címmel jelent meg. Míg neves szerzőnk a valóságban kevés bizonyított boszorkányperben vett részt (saját elmondása szerint 200-ban, a valóság ettől messze áll), könyve inspirálta a történelem legszadistább híveit. A letehetetlen műalkotásból összesen 30 ezer példányt nyomtattak (a maga korában ez elképesztő mennyiség) és pillanatok alatt ott landolt a legtöbb ítélőbíró házi könyvtárában. A könyv részletesen taglalta, hogy mit is takar a boszorkány kifejezés, valamint azt, hogy a boszorkányság létezésének elutasítása már önmagában eretnekség. A mű részletesen taglalja azokat a módszereket is, amikkel hithű módon, válogatott és ötletes kínzásokkal tudjuk kikényszeríteni az örök csábítóból, a nőből, hogy ő bizony Belzebubbal paráználkodik a szoknyája alatt. Persze sokadik példája ez a vallás és ostobaság találkozásának veszélyes egyvelegéről (lehet ez bármilyen vallás), ami rendszerint ártatlanok halálához, feláldozásához, lefejezéséhez, kibelezéséhez, vízbe fojtásához, kivéreztetéséhez, felakasztásához, illetve elevenen való elégetéséhez, esetleg élve temetéséhez vezetnek. Ráadásul azt sem tehetjük meg, hogy efféle eseményekre nosztalgiaként tekintünk, ugyanis a jelenség a jelenkort is ugyanúgy kíséri. Heinrich Kramer mesterműve, amit Hexenhammerként is ismernek, tökéletes címet és ihletforrást nyújt az angol Witchsorrow zenekarnak, akiknek emberkerülő, embergyűlölő magatartása gyakran megerősít abban a hitemben, hogy a történelemkönyvek már a kezdő lapjaikon óriási bakit követnek el az ember kialakulását illetőleg, mivel nálunk nagyobb vadállatot keresve sem találni ezen a planétán. Azért becsületünkre váljon, hogy hülyeségeinket ellensúlyozni is próbáljuk, szintén jelentősen túltolva. Heinrich szülővárosa később az európai humanizmus egyik fellegváraként vált jelentőssé, Németország pedig manapság az elfogadás és határtalan jóindulat korlátok nélküli példaképe kíván lenni. A szörnyűségeket elfelejteni bűn, az átlátszó jóvátételi kísérletek pedig átlátszók és ugyanolyan ártalmasok. 


    De térjünk rá az aktuális lemezre, amit az új, doom metalhoz sokkal jobban igazodó zenekari logó és a témához illő borító tesz kívánatosabbá. A Necroskull és Emily közös munkáján (valamint életén) alapuló zenekart utoljára 2015-en méltattam meglehetősen jól sikerült No Light, Only Fire című kiadványáért, ami bizonyította a projekt folyamatos fejlődését, beérését. A kezdetben jóval depresszívebb, vontatottabb (Witchsorrow lemez, 2010) dalok és a Reverend Bizarre mánia mellett felfedezték maguknak a műfaj szélesebb tárházát és elindultak olyan klasszikusok felé is, mint a 80-as években fénykorát élő Witchfinder General és Pagan Altar. Az új lemez kapcsán viszont egy zenekar hatását, erejét minden másnál jobban érzékeltem, ez pedig nem más, mint a Cathedral, aminek hiányát valamelyest enyhíteni tudta a boszorkányokat súlytó, ítélkező kalapács.
 

     Mivel mi emberek rendkívül jók vagyunk az ítélkezésben, így én is ennek hódolok és elítélem az életemből majd két percet feleslegesen ellopó Maleficus című kezdést, mert teljesen felesleges és semmit nem mozdít meg. A címadó Hexenhammer már azt adja, amit elvártam, tradicionális doom metalt bármiféle csalafintaság és félrekacsintás nélkül, tarkón vágással egyenértékű, zakatoló riffel és Necroskull továbbra sem maradandó, de magabiztos és megbízható énekével. Tempójával tudott meglepni a The Devil's Throne, ami egy mezei heavy/doom menetelés, de korábban ilyen szélvész sebességre nem volt még példa a banda történetében. Ezt követi a kiadvány legjobb tétele véleményem szerint, a Demons Of The Mind. Természetesen semmivel nem nyújt többet, mint egy ízig-vérig tipikus doom metal dal, de kevesebbet sem. Ezt ilyen súlyosan kell játszani, ilyen frankó refrénnel kell előadni.
 
   
    Ugyanígy igaz ez a hosszabb Eternal esetében is, ahol ha Necroskull hangját lecseréljük Lee Dorrian arcátlanul laza és egyedi hangjára, újabb Cathedral tételt kapnánk. A The Parish a Saint Vitus régi lüktetését idézi fel bennünk, a végső ítélethozataltól pedig már csak a monumentális Like Sisyphus választ el minket, amiben megjelenik éppúgy egy csipetnyi pszichedelia, mint sludge hangulat, a végére pedig a gyógyszer is elgurul rendesen…
   A barátságosnak tűnő 42 perc után érvelhetünk a lemez mellett: jó dalok, erőteljes hangzás és a műfaj iránti tapintható hűség, elhivatottság. A lemez ellen: néhány megoldás olyan, mint a jól elvégzett házi feladat, az ének pedig egyedül a Demons Of The Mind esetében hoz igazán maradandó dallamokat. Konklúzió: a Hexenhammer minden doom metal rajongó polcán ott kell hogy legyen, mint kiegészítő darab, ha már unja a klasszikusokat, de a követni kívánt zenekarok teljesítményéhez még gyúrnia kell az angoloknak, leginkább eredetiség terén. A súlyosabb, erőteljesebb hangzás mellett most kevésbé emlékezetes dalok születtek tehát, mint legutóbb, de panaszra igazán nem lehet okunk. 
 
Witchsorrow_Hexenhammer_2018
Kiadó:
Stílus:
tradicionális doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Maleficus
2.Hexenhammer
3.The Devil's Throne
4.Demons Of The Mind
5.Eternal
6.The Parish
7.Like Sisyphus
Írta:
boymester
2018. május 27., vasárnap, 13:07
Facebook:
Northern Crown - Northern Crown (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 19., szerda, 20:11
Pantheist - Seeking Infinity (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 17., hétfő, 20:10
The Skull - The Endless Road Turns Dark (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 14., péntek, 19:01
Alms - Act One (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 20:20
P.H.O.B.O.S. - Phlogiston Catharsis (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:26
Presumption - Presumption (2017)
Kritika, boymester @ 2018. július 31., kedd, 12:39
Koncertek
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.076 seconds to render