EVIL-LŸN
Disciple Of Steel (2018)
 
    A finn Evil-Lÿn bemutatkozó lemezének egyik legfontosabb tanúságát a borító alapos vizsgálata folyamán tudjuk levonni: minden viking-zombi oda van a bögyös vörösökért és bármit megadnának érte, ha a hajába kapaszkodhassanak. Hihetetlen, hogy egy jól eltalált borítókép mekkora hangulati pluszt tud adni egy kiadványnak, így van ez a jelenlegi debütálás esetében is, mivel azonnal kikövetkeztethető belőle, hogy ezt a lemezt véletlenül sem kell komolyan vennünk, bár készítői érezhetően ezt szerették volna. A zenekar stílusa egyébként mitológiai témákkal, misztikummal foglalkozó heavy metal, annak minden egyes ezerszer hallott, játszott sablonával, amivel több, mint tíz évet házaltak a nagylemez megjelentetéséig. Persze a gyors sikereket az sem segítette túlzottan, hogy az alapító Anssi Salonen gitároson kívül már minden poszton megfordult egy kisebb focicsapatra való zenész. Érdekes egyébként Anssi ragaszkodása ehhez a klasszikus vonalhoz, mivel korábban és jelenleg is könnyen feledhető, de egészen más útvonalon járó black, death csapatokban találkozhattunk a nevével. Manapság egyértelmű törekvéseket kapunk arra, hogy a retró thrash és death hullám után ismét újjá születhessen a tiszta acél, a 80-as évek heavy/power hulláma. Ez természetesen tovább színesítené, nemesítené a nehézfémek történetét, ami sosem rossz, de ezt nem lehet olyan lemezekkel táplálni, mint a most tárgyalt Disciple Of Steel. Ennek oka egyértelmű: a death és thrash vonalon nemcsak hagyományőrző másolatok születtek, hanem az eredetiekhez felérő, remek lemezek, viszont a modern idők heavy remekművei egyenlőre még váratnak magukra. Szerintem nem elég a tipikus témák, hangok felélesztése, ugyanabból az alapanyagból kellene újat, értékeset alkotni, ami nem egyszerű feladat egyetlen zeneszerző számára sem. Amíg ezzel a törekvéssel olyan fiatal, lelkes zenekarok is próbálkoznak, mint a Visigoth, Lunar Shadow, addig nincs gond, de mellettük az Evil-Lÿn azoknál találhat megbecsülést, akiknek szívügye a stílus annyira, hogy bármire habzó szájjal rábukjon, amiben olyan számcímeket talál, mint Iron On Iron, Last King Of Thunder, Disciple Of Steel…
 

    Ha a bizonyos lécet nem toljuk túlzott magasságokba, akkor bizony szórakoztató tud lenni a banda bemutatkozása, aminek minden pillanata kiszámítható, de ugyanakkor azoknak a követelményeknek, melyet egy átlagosan jó lemeztől elvárhatunk ebben a közegben, tökéletesen eleget tesz. Ehhez sokban hozzájárul Lasse Heinonen énekhangja, aki a melodikus death metalt hagyta ott a zenekarért. Pont ezért meglepő, hogy rendkívül széles skálán képes mozogni, a nyers, karcos vokáltól egészen az epikusabb témákig bárminek a kiéneklésére képes, az már nagyobb probléma, hogy a kórusokkal megtámogatott dallamok többsége messze áll az emlékezetestől. Hiába az időnkénti lassulások, akusztikus betétek és Lasse igyekezete, a dalok mindig egy skálázással felpörgetett, csúcspontnak szánt gitárszóló felé tartanak, melyek folyamán már a léggitározás is unalmassá válik egy-két dal után.
 

 
    Ha már rettentően unod az Iron Maiden, Manowar, Omen, Running Wild gyűjteményedet és vágysz valamire, ami gyakorlatilag ugyanaz, csak kevésbé intenzív, fogós dalokkal, akkor ne keress tovább, azonnal szerezd be az Evil-Lÿn bemutatkozását, én biztosan nem fogom erőltetni. Ha már újdonság a műfajon belül, akkor inkább a nemrég terítékre került Manacle
EVIL_L_376_N_Disciple_Of_Steel_2018
Kiadó:
Stílus:
heavy metal
Értékelés:
 
Pont
: 6.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Átlagos
Dalok:
1.Survive the Night (3:50)
2.Hellfire (4:43)
3.Last King of Thunder (5:12)
4.Disciple of Steel (5:56)
5.Tengel (3:44)
6.Iron on Iron (5:06)
7.Shadow Soldier (5:55)
8.Valley of the dead Witch (6:03)
Írta:
boymester
2018. július 31., kedd, 10:23
Facebook:
Cameltoe - Up Your Alley (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 20., szombat, 12:31
Tomorrow's Outlook - A Voice Unheard (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 13., csütörtök, 17:58
Alms - Act One (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 20:20
Manacle - No Fear to Persevere... (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 23., hétfő, 11:10
Stormwolf - Howling Wrath (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 22., vasárnap, 12:26
Koncertek
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
Death is Just the Beginning...
október 23.,
Barba Negra
Rise of the Underground Tour 2018
október 23.,
A38 Hajó
Uriah Heep
október 23.,
Akvárium Klub
20 Years of Chaos European Tour 2018
október 23.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.054 seconds to render