Mare
Ebony Tower (2018)

    Mennyire számít egy album esetében a kiszámíthatóság? Miért van az, hogy egy néhány lemez esetében, ha elkapjuk a fonalat, szinte első hallásra tudunk sodródni a témákkal hiányérzet, kellemetlen érzések nélkül, mintha csak hazatérnénk rég nem látott otthonunkba és ismét a kedvenc fotelünkbe ülnénk? Más esetben pedig unottan ülünk, az óránkra nézünk és csalódottan nyugtázzuk, hogy értékes perceket vesztettünk az életünkből egy promó miatt. A válasz számomra igencsak egyértelmű: nincs, nem létezik lerágott csont egy műfajon belül, csak friss és minőségi lemez, valamint középszerű, vagy annál gyengébb produktum. Ezért hoz lázba egy sablonokból álló, de kiváló lendülettel megáldott thrash lemez, egy minden ízében dohos, régies doom kiadvány, ahol azonban minden ott van, ahol lennie kell az én elképzelésem szerint. Hogy az adott megoldások, elvárt fordulatok hol és minként helyezkednek el, ez bizony már a hallgató, az egyén megítélésének mikéntjétől függ, ezért vagyunk ízlés, érdeklődés terén mind-mind különbözőek. Ugyan vannak ködösen behatárolható meghatározások, mit várunk el mondjuk egy black metal bandától, de az értékelésünk már messze különböző lehet a főbb motívumokon kívül bármilyen apróságban. Én a magam részéről például jobban szeretem a libabőrt a karomon, mint azt, hogy egy zenekar érezhetően meghökkenteni, meglepni akarjon. Ugyan nem vagyok a hegyvidék far(rr)kasa, de ennek értelmezésére egy ilyen példa jutott eszembe: egy csúcs megmászása legyen izgalmas, élvezetes, de valamennyire kiszámítható élmény, mintsem teli mindenféle váratlan akadállyal.
    Ezt az élményt ígérik hozzáállásukkal Norvégia harmadik legnagyobb városának, Trondheimnek szülöttei, akik a black metal zenéjüket egy plusz jelzővel látták el, hogy elkülönítsék egyéb vadhajtásoktól. Gyűjtő nevük így lett nidrosian black metal, mely a viking korig visszanyúló város középkori nevére utal. A bandák hűen követik a fekete fém úgynevezett második hullámának hozzáállását különösebb gyújtogatások és öldöklések nélkül, sokkal inkább a misztikumra, okkultizmusra, rituálékra támaszkodva, hogy spirituális élményként adják tovább a bennük kavargó északias fekete örvényt. Koncertjeik már több, mint egy évtizede nagy népszerűségnek örvendenek annak ellenére, hogy nagylemezekkel, turnékkal nem fárasztják magukat, mivel szerintük az az igazi művész, aki mindent feláldoz azért, hogy ne kapjon cserébe semmit… Az esetenként becsúszott albumnyi produkciókat rendszerint szerzői jogvédelem nélkül megosztják. A trondheimi Terratur Possessions vállalta magára ezeknek a zenekaroknak a gondozását, sőt, egy saját kis fesztivált is megrendeznek már időről időre a fémhívők örömére. Ettől függetlenül nem ez a vonal a megújulás mintaképe, nincs meghökkentés és tabudöntögetés: pusztán a norvég fekete fém hagyományának ápolása, finomítása.
 

    A zenekarok gyökere egyértelműen a Mayhem és Burzum munkássága, melyekről úgy nyilatkoztak, hogy fekete magvakként tekintenek rájuk, melyeket a lelkükbe temetve próbálnak meg újabb és újabb hajtásokat termeszteni, melyek ugyan egy tőről fakadnak, mégis a táptalajként szolgáló lélek szintjén eltérnek egymástól. Ez az elképzelés eredményezte azt, hogy egy 15-20 fős társaságnak létrejött körülbelül ennyi projektje, melyekbe egymást hívják kisegíteni hangszerek terén. Gyakorlatilag ugyanazok a tagok alkotják a bandákat, csak mindnek más-más a főnöke, ötletgazdája. A teljesség igénye nélkül ilyen a Black Majesty, Aptorian Demon, Mare, Celestial Bloodshed, Dark Sonority, Vemod, Darvaza, Ritual Death, Whoredom Rife, Grenjar, Kaosritual és One Tail, One Head zenekarok. A nem épp legismertebb nevek mögött olyan zenészek rejtőznek, akik megfordultak már a Keep Of Kalessin, Behexen és a Dødsengel környékén is, tehát ha hírnévvel nem is, zenei képességekkel bőségesen meg vannak áldva.
 

    Ennek ékes bizonyítéka lehet a jelen esetben kiválasztott Ebony Tower című album, amit a 2003 óta létező, de eddig nagylemezzel nem rendelkező Mare tett le az asztalra sűrű szabadkozások közepette, hogy bocsi, de most album lesz a demó helyett, mert ez már kikívánkozott belőlük. Mivel angol tudásom kollégáimmal ellentétben néhány közismert káromkodásra korlátozódik, a banda nevének jelentése, jelentősége ügyében a zenekarral lebonyolított néhány interjúra támaszkodok. A kifejezés például fordítható lenne úgy is, ha a szótárra hagyatkozunk, hogy "kanca", de a banda a lidércnyomás, rémálom szavakból (nightmare) eredezteti, ami a középkorban éjszakai démoni megszállást jelentett, amikor az ember magatehetetlenül áll egy idegen entitás irányítása alatt. Nem hinném, hogy egyébként a rajongók magukra vennék a nagylemez meglétét, mivel így is hosszú éveket váratott magára a végeredmény, melynek útját személyes tragédiák (mint például a társaság egyik fő egyéniségének, Steigrim Torsonnak a 2009-es elvesztése, ugyan lőfegyver végzett vele 26 évesen, pusztán baleset történt), kényszerszünetek tarkították, ami mellett hatalmas teljesítménynek számít az egész produkció. Egyszerűen másképp el sem tudok képzelni egy középkori kolostor pincéjében végzett rituálé hangulatára kihegyezett norvég black metal lemezt, ami a 90-es évek első felére támaszkodik, de az ígéretnek megfelelően egyéni hajtásokat, hangulatot hordoz magában. A háromnegyed órás kiadvány nagy részében középtempós harmóniákat áramoltat, amibe azért néhány robbanás is belefér, különlegességét pedig HBM Azazil sokrétű vokalizálása adja. Gregorian ének ihletésű tiszta hangja és dallamai, károgás és hörgés közötti bugyborékolásai zseniális atmoszférával (én szeretem ezt a kifejezést, úgyhogy meghonosítom) ruházza fel a végeredményt, ami hallgattatja magát, minden kiszámíthatósága ellenére sodor magával a teljes játékidő alatt. Azazil (gitár, ének), Nosophoros (gitár), Luctus (basszus) és (remélem megjelenik a kritikában ez a karakter, ami egy etióp eredetű nevet takar, a jel pedig a szintén figyelemre méltó teljesítményt nyújtó dobost) 5 monumentális tételt sorakoztatott fel a kiadványon hosszú évek dalszerzésének, csiszolgatásnak eredményeképpen, a végeredményt pedig természetesen bárki számára elérhetővé tették. Mintavétel gyanánt a nyitó Flaming Black Zenith című tételt hoztam ide nektek, hátha annyira elkap a hangulata, mint engem, de az egész album erősen ajánlott.
 
Mare_Ebony_Tower_2018
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Flaming Black Zenith (07:10)
2.Blood Across the Firmanent (08:06)
3.These Foundations of Darkness (06:31)
4.Nightbound (10:22)
5.Labyrinth of Dying Stars (12:21)
Írta:
boymester
2018. szeptember 8., szombat, 13:51
Facebook:
Sorcier Des Glaces - Sorcier Des Glaces (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 18., kedd, 16:24
P.H.O.B.O.S. - Phlogiston Catharsis (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:26
Chaos Invocation - Reaping Season, Bloodshed Beyond (2018)
Kritika, boymester @ 2018. augusztus 11., szombat, 18:40
Funeral Mist - Hekatomb (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 21., szombat, 19:46
Djevel - Bland Svarte Graner (2018)
Kritika, boymester @ 2018. június 4., hétfő, 18:33
Koncertek
Arkona, Dalriada
szeptember 28.,
Barba Negra
Apocalypse Over Europe Tour
szeptember 30.,
Barba Negra
Vindictive Miscreant Tour 2018
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Kamelot, Leaves Eyes
október 9.,
Barba Negra
Repulsion For Humanity Tour
október 10.,
Dürer Kert
október 11.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Knights Call Tour 2018
október 21.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.062 seconds to render