Northern Crown
Northern Crown (2018)
   

    Adott egy rajongó, aki össze-vissza próbál kapcsolatokat építeni, hogy kedvenc műfajából mindig csurranjon-cseppenjen neki valami újdonság, főleg, ha nem épp a leggyakoribb zenei megnyilvánulásról van szó. Igen, megint egy doom metal lemez került a postaládámba. Ezúttal az amerikai Northern Crown csúsztatta be az aprót a zsebembe (na persze), hogy bíztassam őket kedves szavaimmal, amihez azért erőt kellene vennem magamon, ha teljesen őszintének szeretnék tűnni. Egész korán képbe került nálam a banda 2014-es In The Hands Of The Betrayer című EP-jének köszönhetően, ahol meglepően jól sikerült szárnypróbálgatós dalokkal, valamint egy iránytűként szolgáló Candlemass feldolgozással  hívták fel magukra az epikus doom metal megszállottjainak figyelmét. Csodás borító és egy ígéret, hogy végre ismét bővül a szűk választék a hasonló zenekarokat illetőleg, majd két év hallgatás és fotók keretében bizonygatott stúdiómunka eredményeképp megjelent a The Others, amelyről gyorsan kiderült, hogy a várva várt pátosz mellé egy rendkívül irritáló progresszív(nek) tűnő vonalat is beiktattak a klasszikus recept mellé, sokszor ritka amatőrnek tűnő megoldások közepette. A daloknak időnként a komplett lendülete, természetes áramlása tört meg az oda nem illő részek miatt, ráadásul nem találták fel azt a hangszert sem, amivel maradandó témát tudtak volna összehozni. A lelkesedésemet és a kritikaírás utáni vágyat gyorsan a kukába hajítás élvezete váltotta fel, még akkor is, ha az ígéret nem múlott el maradéktalanul. Ennek legfőbb oka a gitárokért (és már a dobokért is) is felelőssé tehető Frank Serafine, akinek időnként Mats Levénre emlékeztető hangja szinte ordított egy normális refrénért. Gondolom ők sem lehettek elragadtatva a visszajelzésektől, mert alaposabban nekifutottak a folytatásnak és elég sok változást is ezközöltek. A zenekarban hárman maradtak, Frank mellett Leona Hayward maradt a basszusgitárnál, valamint kezdetektől fogva harcos és alkotótársa, Zachery Randall sem hagyta magára (gitár, ének, billentyűk). Vendégként Evan Hensley szállt be a munkálatokba, aki azért néhány sikeresebbnek tekinthető zenekar környékén is megfordult már (Nightfall, Karmic Link). 
 

    Nagyon szurkoltam a bandának, hogy ezúttal megtalálják a saját hangjukat és az eddigi mutatós borítóikhoz méltó produkciót hozzanak össze egy egészen tűrhető dalnokkal, amiért sok hasonló szándékkal induló brigád bármit megadna, de hosszas keresgélés után sem jön össze. A lemezt nyitó I Am Your Slave első 10-20 másodperce ennek ellenére kétségbeejtett, mert az indítónak szánt dob finoman szólva sem volt túl meggyőző. Szerencsére hamar elfedte a gitár és a vastag szinti szőnyeg, amiből kiderült, hogy ismét Candlemassnak gondolják magukat, de a legendás bandának is leginkább a billentyűkkel meglehetősen agyonnyomott eddigi utolsó nagylemezét tartják példaképnek. Mindegy, mert riff és kellemes tempó akad, valamint egy már-már majdnem megjegyezhető refrénre is futja az egyébként meglehetősen hosszú dalban. A Merciless, They Let You Suffer pont ellenkezője ennek a darabnak: jóval rövidebb, gyorsabb és egész jól kezdődik, hogy aztán furcsa irányt vehessen magasba törő hangjaival. Átlagosnál nem jobb, de jóleső heavy metal kerekedik belőle, hogy aztán pillanatok alatt átadja a helyét egy újabb doom szörnyetegnek. Sajnos a Forged Forn Nothing esetében szépen előbújnak a 70-es évekből kölcsönzött, leporolt ötletek, valamint a The Others esetében is gyakran fellelhető felesleges "tökölés", értelmetlen időhúzás. Majd két percig kezdődik, fejlődik a dal, hogy egy huszárvágással teljesen más irányba induljon el. Most még csak a digitális promót kaptam meg az októberben megjelenő kiadványból, de fizikai példányt is ígért a banda, így nehéz eldönteni, hogy a zenében oda nem illő fura megoldások a lemezen is helyet kaptak-e, de valószínűleg ott is előbukkannak majd a letisztázás, tökéletesre csiszolás hiányai. Ha lecsupaszítjuk a Forged Frorn Nothingot a sallangtól, akkor jobb esetben egy refrén embrió és egy hangulatos szinti szóló maradna belőle néhány percben. Szinte hihetetlen, hogy a Chasing The Sunból egy egész jó dal születik az első perce után, ahol egy Iommi iskolából még a gitárhangolás idején kibukó diák próbál nekünk egy Sabbath riffet megidézni teljes sikertelenséggel. Amikor a majd tíz perces The Desert And The Wind próbálta meg eldönteni, hogy doom ballada, heavy metal menetelés, vagy furcsa, torzított hangokkal operáló prog sláger szeretne lenni, erőteljesen gondolkodóba estem, hogy miért is teszem ezt magammal. Érződik az akarás, az okosnak szánt megoldások erőltetése, de egyszerűen működésképtelen bármilyen műfajt is akar képviselni. Mielőtt visszatérünk a jó öreg doom metalhoz, a Righteous & Pure is megkínoz minket egy borzalmas nyitással és valami gótikus ízű megközelítéssel, majd a semmiből előránt egy remek gitárszólót és lezárást. Innentől kezdve már félve néztem rá a két záró darab, a By Demons Bidden és Your River játékidejére, mert a két dal még majd 18 percnyi Northern Crown ámokfutást vetített előre. A By Demons Bidden ennek ellenére (az immár megszokott teljesen felesleges első perceket leszámítva) meghozta a kiadvány legjobb dalát. A Your River esetében nem tüntették fel, de hamar leesett, hogy ez egy My Dying Bride feldolgozás, de inkább egy valamivel gyenégbb hangzású másolat. 
 

    Néha úgy éreztem a Northern Crown hallgatása közben, mintha annyi irányba akarnák széthúzni, ahányan vannak a csapatban. Mindenki a saját ízlésének megfelelően bele-bele dob pár percet egy dalba, ami így sosem áll össze kerek egésszé. Ötletek bőséggel akadnak a kiadványon és a sokat dícsért énekhang is segít a továbblendülésen, de az átgondoltság hiánya és az erősen közepesre értékelhető kivitelezés nem hozza közelebb őket most sem. Bizonyos esetekben ez változatosságot, progressziót jelenthet, az ő esetükben inkább bizonytalan tapogatózást. Ha meg komolyan gondolják ezt az időnkénti fejetlenséget, ami a közel órás játékidő alatt zajlik, akkor nem tudom, hogy érdemes-e még egy esélyt adnom nekik...
 
Northern_Crown_Northern_Crown_2018
Kiadó:
Stílus:
doom metal
Értékelés:
 
Pont
: 6 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.I Am Your Slave
2.Merciless, They Let You Suffer
3.Forged from Nothing
4.Chasing the Sun
5.The Desert and The Wind
6.Righteous & Pure
7.By Demons Bidden
8.Your River
Írta:
boymester
2018. szeptember 19., szerda, 20:11
Facebook:
Nekromant - The Nekromant Lives (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 20., szombat, 14:17
Crowhill Tales - If I Were A Crow (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 20., szombat, 10:13
Pale Divine - Pale Divine (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 14., vasárnap, 14:07
Owl - Nights In Distortion (2018)
Kritika, McFrost1977 @ 2018. október 14., vasárnap, 13:28
Black Oath - Behold The Abyss (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 7., vasárnap, 15:21
Acolytes Of Moros - The Wellspring (2018)
Kritika, boymester @ 2018. október 7., vasárnap, 15:13
Koncertek
ReBuilt To Tour 2018
október 24.,
Barba Negra
Tony MacAlpine, Levi Fantasy
október 25.,
Dürer Kert
A Nordic Symphony '18
október 28.,
Barba Negra
Aphotic Visions Tour 2018
október 31.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Symphonic Metal Night 2018
november 2.,
Dürer Kert
Infected Rain, Over My Dawn
november 3.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Wolfsnachte Tour 2018
november 4.,
Barba Negra
továbbá
© 2001-2018 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render