Semmi szédítő magasság (2007)
A pécsi banda második stúdiólemeze a Semmi szédítő magasság címen jelent meg.
Erről következik pár gondolat:
A zenekart nagyjából a Kispál és a borz - Pál Utcai Fiúk - HS7 - Quimby rajongók figyelmébe ajánlanám elsősorban illetve azoknak, akik a rockzene alternatív (legalábbis a '90-es évek elejének megfogalmazása szerint) változatát kedvelik. De egy próbát tehetnek vele a rockzenét kedvelők is, mert a fent említettekhez képest jóval rockosabb a megközelítése a dalok többségének. Ha őszinte akarok lenni, a Kispál/PUF/HS7/Q. párhuzamot leginkább a hangulatban érzem, meg a szövegvilágban.
Szóval klónnak semmiképp nem nevezném Őket, valahogy a zene a fentikhez képest jóval gitárgazdagabb, de nem félnek elektronikát sem belevinni, ahol megkívánja a hangulat.
Zeneileg egységes összképet mutat az album, egy Velük készült interjúban felmerült a Pearl Jam neve hatásként és tényleg! A seattle-i banda hatása több helyen visszaköszön, ami számomra szimpatikus vonás. De itt-ott beugorhat még a britpop is, mint hasonlóság.

A címadó "semmi szédítő magasság" és a klipesített "dadog" ragadnak először meg, de lemeznyitó "bájtos mosolyú lány" is emlékezetes. A "lécci ültess" viszont nehezen hallgatható, aztán a záró "mentés másként" vége is eléggé fárasztó. Érdekes a "respekt" is, amiben gyerekkórus hallható, feloldva ezzel az instrumentalizálást. (Erről a RHCP - Aeroplane-je ugrott be a One Hot Minute lemezről).
Valahogy az album második fele borultabb, szövegileg mindenképp, de a zene is követi.
Összességében én egy jól teljesítő, hangszereikkel jól bánó, ötletes témákkal operáló bandát ismertem meg a 30Y-ban, akik tudják mit akarnak és azt is, ezt hogyan tudják elérni. A szövegek illetve az ének már kissé nehezebb dió, de bőven élvezhető, odafigyelve hallgatva pedig igencsak érdekes, sőt elgondolkodtató megfogalmazásokkal találkozhatunk. Ajánlom pl. a "kipakolta" című dal mondanivalóját elemzésre.
Az aBnormal stúdióban készült lemezhez ráadásul remek hangzást is sikerült kreálni, így minden adott az előrelépéshez.
Mindenesetre szívesen megnézném élőben mire képesek.
30Y_Semmi_szedito_magassag_2007
Stílus:
alternatív rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.bájtos mosolyú lány
2.dadog
3.pont úgy kezdem el
4.semmi szédítő magasság
5.respekt
6.a másik három
7.mámorba táncba
8.iker
9.lécci áltass
10.lécci ültess
11.kipakolta
12.mentés másként
Írta:
9000Sanyi
2007. április 1., vasárnap
Facebook:
Koncertek
Spock's Beard
szeptember 10., 20:00,
A38 Hajó
VHK Fesztivál
szeptember 12., 18:00,
Dürer Kert
2014 European Solo Tour
szeptember 25., 20:00,
A38 Hajó
Celebrating 10 Years Nattfödd Tour
szeptember 25., 19:00,
Club 202 Live Music Hall
Storming Arcross Europe 2014
szeptember 27.,
Barba Negra Music Club
In Flames, Wovenwar, While She Sleeps
szeptember 28.,
Barba Negra Music Club
30 Years of Rage World Tour
október 1., 20:00,
A38 Hajó
In the Red European Tour 2014
október 1., 19:00,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2014 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.022 seconds to render