A Guilthee története 2006 júliusától követhető nyomon. A veszprémi banda eddigi legégetőbb gondja - kérész élte ellenére - a megfelelő tagság csatarendbe állítása volt. Azonban a 2007-es esztendőre, első kiadványuk, a The Ghost of Denying felvételeire már viszonylag stabillá vált a felállás.

A négyszámos demo bő 16 percben robog át a gyanútlan hallgatón. A Soul Collector a modern rock szellemében íródott, annyi elmondható, hogy demoszám létére összeforrottan, hiba nélkül hallatszanak az egyes hangsávok. Egy jó pont a zenekarnak, na és az Amp Studio legénységének. Az ének meglehetősen hajaz James Hetfield-re, a jellegzetes masszív gitárhangzás pedig a Metallica-t/Machine Head-et juttatta eszembe. A kettes track a Seven faces, ami elgondolkodtató, dialogikus szöveggel lett felvértezve. A zene követi az elhangzó sorokat, néhol leülteti a hangulatot, megy a riffelés, aztán a következő pillanatban megjön a váltás és katonás kétlábdobos alapok zökkentik át az egyes témákat. Elég monoton ez így öt percben, én belevittem volna valami szólót, akármit, ami némileg megdobja a hangulatot. A Cremation technikás, szaggatott riffeket hordoz magában. A refrén eléggé el lett találva a veszprémi srácok közreműködésével, amely alatt Horváth Ádám énekes már többet kísérletezik a hangjával, hallani hörgéseket is. A négyes szám, a címadó Ghost of Denying. Ehhez a számhoz a bőgőt eléggé letekerték a mély tónus felé, de lehet, hogy valami malőr történt...? Egy pusztító death metal nótával állunk szemben, ami egyben a legfaszább szám a demoról. Ez a darab élőben nagyon odaver majd! Koncertre vele!

Úgy vélem, hogy a Guilthee-nek ezt a féle szabadjára engedett, technikás gitáron alapuló zenét kellene ,,erőltetnie", hisz ebben látom az erényüket. Szóval ez alatt azt értem, hogy pl. a Seven Faces és a Cremation közt minőségi a strukturális differencia az utóbbi javára. A mag az megfelelő, csak némi egyéniséget, merészséget hiányolok. Sok sikert!


Honlap: www.guilthee.com

Megosztás