Nem könnyű helyzetbe kerültem, amikor bevállaltam a Malacka és a tahó nevű zenekar legújabb anyagának bemutatását. Annyit tudtam előzőleg, hogy léteznek, valamint azt is sejtettem, hogy ezzel a névvel biztosan valami alter ízű zenét játszanak, ahol a szövegek fontos részét képezik a daloknak. Na, ebben nem is tévedtem.
Szóval, a zenekar tizedik születésnapját ünnepli ezzel a lemezzel, amit a borítón is jeleznek különböző módokon. Ez a harmadik albumuk és tartalmaz 13+1 tracket, bő 40 percben. Első hallgatáskor, megmondom őszintén ez igencsak nehezen telt el.
A lemez hangzása nagyon jó, bár az én főleg metalra hangolt füleimnek hiányoznak a gitárok. Helyettük a fúvósok vannak előtérbe tolva (keverve), meg a dob. Na és természetesen az ének. Bár két énekes van a csapatban, elsősorban a női a domináns. Pálfi Kriszta kellemes hanggal rendelkezik, engem kicsit Nagy Natáliára emlékeztet (Holló Színház) és ez, valamint a humorral bőven megspékelt szövegek kissé komolytalanná is tették a nótákat. Figyelmesebben hallgatva, azért inkább az irónia a helyes megfejtés.
A lemez nyitó- és zárónótája (+1-est nem számítva, ami afféle "bakiparádé") a Buhera Mátrix című magyar filmhez kapcsolódik. A "Sajnos" a főcímdal, a "Konyec filma" meg vajon mi lehet...
Zeneileg változatos a korong, bizonyos határokon belül, természetesen. Engem kicsit - bár e téren nem vagyok túl járatos - ilyen kicsit jazzes, kicsit szvinges, kicsit operettes dolgokra emlékeztet, meg régi filmzenékre. De lehet, hogy ez teljesen hülyeség, másnak totál nem ilyenek fognak beugrani róla. Itt-ott viszont még a népzene (és nem csak a magyar) felé is elrugaszkodnak "A minden csajnál lácsó"-ban.
A szövegek meg... hát szokni kell, az biztos! Alapvetően nálam bejönnek az ehhez hasonló, szövegcentrikus alteros bandák. Középiskolás koromból (de rég is volt) a Rituális Rémtettek zenekar ugrik be hasonlóságként. Nem kifejezetten zeneileg, mondjuk a hozzáállás hasonló lehet, inkább a szövegek terén.
Az olyan sorok, mint a "szétloccsantjuk a nyámnyila nyulak nyúltagyát" (Köcsög vadászok!), vagy a "Fekete a café a fekete teraszon, Fekete a kofa is a feketepiacon" (Depi city) mindenesetre elgondolkodtat, hogy hányadán is állunk.
Összefoglalva - már, ha az eddigi csapongó gondolataimat lehet -, a Malacka és a tahó legnagyobb sikereit elsősorban az erre fogékony középiskolások és egyetemisták között arathatja. Mindenesetre néhány hallgatás után még tetszik is, szóval időt kell adni a lemeznek és még akár még kedvenc is lehet...
Nekem mindenesetre kedvem támadt a korábbi anyagaikhoz is.
Stílus:
alternatív rock
Értékelés:
Dalok:
| 1. | Sajnos ("Buhera Mátrix" főcímdal) |
| 2. | Ernő, Te cudar! |
| 3. | A minden csajnál lácsó |
| 4. | Ilyen buli nem is volt, micsoda hülyeség! |
| 5. | Politoxikomán (Kábszeres Maca 2.) |
| 6. | Mindegyik rádió játszani fogja ezt a dalt |
| 7. | Secret agent |
| 8. | Köcsög vadászok! |
| 9. | Rómeó és Júlia (és Jancsi) |
| 10. | Kifogtam rajtad (Avagy: az aranyhal és a proli) |
| 11. | Életet az éveknek! |
| 12. | Depi city |
| 13. | Konyec filma ("Buhera Mátrix" végefőcím) |
| 14. | 13+1. (ajándék sláger ingyen): A Három Kismalac: Roki Maki |
Írta:
2007. május 9., szerda
Facebook:
Megosztás